A külföldi írók, külföldi helyszínekkel valahogy mindig nagyobb hírnevet szereznek maguknak itthon is. Bizonyára rögtön fel tudnátok sorolni a kedvenceiteket, ám mégis van valaki, aki a saját nevével, magyar szereplőkkel, magyar helyszínekkel írt regényt, s a könyvmolyok már igazán fiatal koruk óta ismerhetik őt. Legutóbb pedig az Ambrózy báró eseteivel hívta fel magára a figyelmet.

Mi legutóbb pont ennek a sorozatnak az első részéről írtunk cikket, amit itt elolvashattok. Annyira tetszett nekünk ez a könyv, hogy úgy gondoltuk mi szívesen elbeszélgetnénk az íróval és biztosan ti is szívesen olvasnátok vele egy interjút. 

Magyarországon sokak kedvenc írója vagy, rengeteg könyved jelent meg. Nehéz volt az ideáig vezető út? Már kiskorodban tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Nehéz és hosszú. Úgy tíz éves lehettem, mikor végére értem a Winnetou sorozatnak és annyira hiányzott a világ, hogy egy iskolai füzetbe elkezdtem írni a folytatást, melyben egy Pat McDonald nevű bevándorló volt a főszereplő. Lett belőle vagy öt oldal, aztán sokáig semmi több. Tizenhét lehettem, mikor megjelent első novellám a Magyar Ifjúságban. Akkor már kezdtem remélni, hogy egyszer majd írónak nevezhetem magam, de erre még vagy harminc évet kellett várni.

Sok írónak vannak néha blokkjai, amikor nincs ihlete, képtelen akár egy sort megírni. Neked is szokott ilyen lenni? Hogy birkózol meg velük?

Szokott. Egyszer kerek négy éven át nem tudtam egyetlen értelmes sort sem írni. Ilyenkor várni kell türelmesen, és közben olvasni azokat, akiknek sikerült az, ami nekünk épp nem megy. Birkózni a dologgal nem lehet, nem érdemes, mert abból semmi eredeti, semmi jó nem születhet. Szerelmet és írást erőltetni nem lehet: illetve lehet, de abból csak valami borzalom kerekedhet ki végül.

Egy új regény megírásánál mennyire befolyásol az, hogy az adott téma mennyire lehet népszerű az olvasók körében? Volt már olyan ötlet, amit elvetettél, mert úgy ítélted meg, nem sokakat érdekelne?

Egyáltalán nem befolyásol. Abban például biztos voltam, hogy az Ambrózy óriási bukás lesz, mégis megírtam. Minden ötletemet megírom, ami engem érdekel, a többi az olvasó dolga.

Tanultál valaha kreatív írást, vagy bármit, ami segített elérned erre az írói szintre? Mennyit gyakoroltál az első könyved kiadása előtt?

Soha nem tanultam ilyesmit, nem is hiszek benne. Az ilyesféle író iskolák jó pénzért azt tanítják összefoglalva, rendszerezve, amit bárki magától is megtanulhat könyvekből, netről, csak persze több munkával. Amikor én kezdtem, ilyenek még nem is voltak, később pedig kíváncsiságból beiratkoztam egybe, de nevetséges pénzlenyúlásnak bizonyult az egész. A tehetséget nem lehet tanítani, a szakma fogásai pedig ott vannak a jó könyvekben, csak értőn kell azokat olvasni. A kérdés második felére a válasz: semennyit. Írtam néhány tucat novellát, de ez aligha gyakorlás.

Az Ambrózy báró esetei című könyvsorozatod nagyon sokak kedvence lett. Hihetetlenül pontos és korhű. Mennyit kellett kutatnod és utána olvasnod a dolgoknak, hogy úgy érezd, hűen írhatsz arról a korról? Élvezted a kutatást?

Rengeteget és igen, élveztem. A kutatás nem más, mint hónapokon át tartó olvasás, jegyzetelés és azok rendszerezése. El kell merülni a korban, annak hangulatában, és a többi már megy magától.

A regény szinte minden szereplője létezett a valóságban (ahogy a lábjegyzetekből megtudhattuk). Az első kötet végére ezért az a benyomásom támadt, hogy a regény alapjai akár valósak is lehettek. Mennyire nyerted az inspirációt megtörtént eseményekből és mennyit a fantáziádból?

Az első kötetnél még alig, a többinél viszont már nagyon is vaskosan. A fiktív és valós elemek keverése különleges zamatot ad a történetnek, ráadásul nagyon szórakoztató összebogozni őket. A korabeli újságcikkek, ha értőn olvassa azokat az ember, hihetetlen történeteket, sorsokat tárnak elénk.

A karakterek közötti viszonyok kiépítéséhez merítettél valamennyit a saját életedből, tapasztalataidból?

Minden író ezt teszi: fog egy saját emléket, aztán idealizálja.

A karakterek minden regény fontos részei, sokszor olyan, mintha az író gyermekei lennének. Mik voltak a fő szempontok, amiket figyelembe vettél a főszereplők megalkotásánál?

Ez nagyon összetett dolog. Akartam egy lányt, aki kiragyog a saját korából, tehát a kézimunka, a bálok és a férjhezmenés köti le minden gondolatát. Sokáig nem éreztem a figurát, aztán a Fortepanon találtam egy korabeli fotót egy lányról, aki egy lugasban ül, mosolyog és a szemében tündököl az intelligencia, az életkedv és a derű. Rögtön tudtam: ő Mili, és hirtelen életre kelt. Sajnos azóta sem sikerült kiderítenem, ki ő valójában a képen. Richárdnak pedig… Nos, bennem neki még mindig nincs arca. A karakteréhez sokat merítettem magamból – vagy egykori magamból. Két ellenpólust kellett megteremtenem, hogy szikrázhasson a történet.

Mi volt a fő célod ennek a regénysorozatnak a megalkotásával?

Semmi. Kíváncsi voltam, képes vagyok-e századfordulós krimit írni, ami Magyarországon játszódik. Megírtam az első kötetet, és úgy éreztem, nem sikerült, úgyhogy a fiókba tettem. Két évbe telt, mire a kiadóm, Katona Ildikó és a feleségem, Noémi meggyőztek, hogy jelenjen meg. Én úgy érzem, valójában csak a második kötetben sikerült megvalósítanom azt, amit eredetileg akartam.

Egyre csak nő és nő a rajongói táborod. Mit szólnál hozzá, hogyha valamelyik könyvedből filmet csinálnának? Melyiket látnád szívesen a mozivásznon?

Örülnék neki, bár nem mindegy, ki csinálná, ki rendezné. A Kucó című regényemből már megszületett a film, most folynak az utómunkálatok, és Buda Gábor rendezése, valamint Kálloy Molnár Péter zseniális színészi alakítása garancia rá, hogy jó film lesz. A Lúzer Rádióból most írom a forgatókönyvet, a Salamon király kalandjait játsszák a mozik, de a nagy dobás az Ambrózy volna.

Nagyon sok fiatal szeretne író lenni, bizonyára sokan felnéznek rád, mint egy példaképre. Milyen tanácsot tudnál adni nekik?

Olvasni-olvasni-olvasni és írni-írni-írni. Ennyi a titok. A tehetséget pedig csak remélni lehet.

 

Comments

comments