Könyvek

Matt Haig – Ha megáll az idő

Furcsa dolog az idő, pont ezért rengeteg embert foglalkoztat. Egyre több történet születik az időutazással, kortalansággal és az örökkévalósággal kapcsolatban. Gondoljunk csak olyan népszerű kötetekre mint például az Outlander vagy a Vándorsólyom kisasszony sorozat, vagy éppen a Mentsük meg Júliát!. De beszélhetünk bármelyik vámpíros könyvről is, akár a hatalmas sikernek örvendő Fekete Tőr Testvériségről, hiszen ezek a lények halhatatlanok. De nézzük csak meg miről is szól Matt Haig legújabb regénye, a Ha megáll az idő!, amelynek már a címéből is látszik, hogy ugyancsak ezzel kapcsolatos lesz.

Nem emlékszem olyan könyvre, ami hasonlóképpen foglalkozott volna ezzel az igen izgalmas témával, ugyanis a regény főszereplője Tom Hazard nem utazott az időben és még csak halhatatlan sem volt, mint Drakula. Ő egyszerűen csak nagyon nagyon lassan öregedett.

Történetünk kezdetekor Tom a 439. életévében jár. Éppen egy akciót fejezett be, amit az Albatrosz társaságának vezetője, Hendrich bízott rá. Mikor a férfi belépett ebbe a szervezetbe, megállapodást kötöttek. Nyolc évet élhet gondtalanul, majd utána el kell végeznie egy küldetést, miután újabb nyolc évet élhet egy másik helyen, másik személyiséggel és ez így megy tovább és tovább. Tom ezúttal történelemtanár szeretne lenni Londonban, ott, ahol megismerkedett az 1500-as évek végén egyetlen szerelmével, Rose-al.

A vezető szál innen indul. Végigkövethetjük, hogy hogyan illeszkedik be legújabb környezetébe, annak nehézségeibe, és hogy hogyan próbálja meg elkerülni a további sérelmeket, amiket az idő okozott neki. Ahogyan haladunk előre Londonban, Tom életében, időről időre eszébe jut egy emlék, akár a legapróbb dolgokról is, és olyankor vele együtt elkalandozunk a múltba. Haig rengeteg jó sztorit talált ki, amiket élvezet volt olvasni, időnként még sajnáltam is, hogy visszatérünk a ‘jelenbe’. Főszereplőnk együtt sörözött Shakespeare-el, Cook kapitány cimborája lett, Charlie Chaplin társaságában ücsörgött egy klubban és még Fitzgerald se ismeretlen szerintem egyetlen olvasónknak sem.

Nagyon tetszettek ezek a kilengések, egy történelemkedvelő embernek kész csemege a sok kor, amibe a könyv elkalauzol minket. Időnként erős késztetést éreztem arra, hogy felcsapjak egy történelem könyvet, esetleg a Google-t és utánaolvassak az adott kornak, évszázadnak vagy történelmi eseményeknek. Egyenesen kedvet kaptam elővenni a Rómeó és Júliát.

De a szórakoztató, izgalmas visszapillantások mellett sokkal inkább előtérbe kerülnek az érzelmek. Tom Hazard több mint négyszáz éven át depresszióval küzdött múltbéli sérülései miatt. Illetve amiatt a kérdés miatt is, ami ilyenkor felmerül minden emberben, aki elgondolkodik az örök élet kérdésén: mi értelme van a hosszú életnek, ha mindenki akit szeretünk meghal körülöttünk? Ha nem tudunk hol letelepedni, mert mindenhonnan menekülni kell, hogy ne legyünk gyanúsak? Hogy éljünk évszázadokon keresztül egyedül, magányosan? Hiszen ha szerelembe esnénk, egy idő után csak egy újabb seb maradna bennünk, hogy megint elvesztettünk valakit.

Ilyen és ehhez hasonló dilemmákkal küzdött. Nem bírta feldolgozni a veszteségeit, és bár időnként jól érezte magát a bőrében, egy idő után mindig rájött mennyire magányos. Egyetlen vigasza az életben maradáshoz, ami lendítette őt előre és előre az Marion volt. Ő volt az egyetlen reménye.

Azok, akik egy cselekménydús történetre vágynak, nem ezt a könyvet keresik. Semmilyen komolyabb esemény nem történik az utolsó nagyjából ötven oldalig. Viszont annál több korismeret és még annál is több érzelem rejtőzik ebben a regényben. Akik egy kellemes, kikapcsolódásra alkalmas könyvet keresnek, azoknak biztos tetszeni fog ez a regény.

A Ha megáll az idő egy olyan történelmi túrára kalauzol minket, ami magába szippantja az olvasót, miközben az öröklét kérdéseit, előnyeit és hátrányait boncolgatja.

A receniós példányért köszönet a GABO kiadónak!

http://www.ahmagazin.com/konyvek/cara-delevingne-mirror-mirror/

Kiemelt kép: x

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?