Könyvek

Laura Marshall – Ismerősnek jelölt

Nagyon vártam a 21. Század Kiadónak a legújabb pszicho-thrillerét, az Ismerősnek jelöltet. Hatalmas reklám lengte körül, ami engem is magába szippantott, és habár a kiadótól elég hamar a kezembe került, mire eljutottam odáig, hogy el is olvashatom, picit megijedtem tőle. És hogy miért? A moly.hu-s értékelések igen lehúzták. Lassú, vontatott, összecsapott. Nekem mégis más a véleményem.

A történet szerint Louise Williams 1989-ben végzett a Sharne Bay Középiskolában. Iskolás évei viszont mint oly sok tinédzsernek, neki se volt fáklyás menet. Habár a „menő lányok” közé tartozott, de tulajdonképpen még sem. A gimnázium előtt egy középszerű kislány volt, aki boldogan játszott Estherrel, ám a felsőbb évfolyamokra lépve unalmas barátnőjét lecserélte a népszerű Sophie-ra, aki jelentősen megemelte az ő népszerűségi indexét is. Elkezdett Clair-el és bandájával lógni, de még így is kitaszítottnak érezte magát, hiszen a lányok nem vitték magukkal a városban, ha meg mégis, akkor Clair kegyeiért versengtek és még Sophie is magára hagyta.

Egy napon azonban új diák érkezik az iskolába, Maria Weston és felbolygatja Louise mindennapjait. Kezdetben barátkozni kezd a lánnyal, ám Sophie, látva, hogy elveszíti csatlósát, lebeszéli erről a barátságról Louist. Negédesen magához láncolja városi sétákat, bandázásokat és olyan bulikat ígérve, amiken korábban nem vehetett részt. Louise pedig ahogyan az a tiniknél lenni szokott, elcsábult, bármit megtett volna, hogy ő is népszerű legyen, hogy Sam, a kiszemeltje észrevegye. Mariát pedig bántani kezdték. Megalázták. Csúfolták. És végül egy este végzetesre fordult és Maria meghalt. Vagy mégsem?

2016-ban, jó pár évvel később Louise belsőépítészként dolgozik, fiát pedig egyedül neveli, az élete unalmasan, mégis boldogan, ám sokszor bűntudattól gyötrődve tengeti mindennapjait mindaddig, míg meg nem látja a Facebookon, hogy  25 éves évfolyamtalálkozó lesz. Ugyanaznap kicsit később, hogy Maria Weston ismerősnek jelölte, végezetül pedig üzenetet is kap tőle. Hogy lehetséges ez, hiszen meghalt! Ki játszik ilyen beteges játékot? Louise napjai innentől kezdve teljesen megváltoznak. Idegességgel teli félelem lesz úrrá rajta, hiszen mi van, ha kiderül mit tettek barátaival Maria ellen. Így hát felkeresi régi osztálytársait, hogy segítsenek neki kideríteni mi folyik itt, ki állhat a facebook profil mögött. A könyv feszültsége pedig tovább fokozódik, mikor az évfolyamtalálkozón meghal egy régi osztálytárs és Louise rájön, itt nincs semmiféle tréfa. Valaki meg akarja bosszulni azt, amit Mariával tettek annak idején.

A történet is ebben a két évben játszódik felváltva, 1989-ben és 2016-ban. Végig Louise szemszögét követhetjük nyomon, ámbár időnként felbukkan egy másik szemszög, akiről természetesen nem tudjuk, hogy kicsoda. Nagyon tetszett, ahogy ez a két időszak váltakozik, hiszen így ott volt a feszültségérzet is, hogy meg akartam tudni, mi történt akkor és ott Mariával, mi volt az a szörnyű tett, amit Louis, Sophie és a barátaik tettek, mi az, amit senkinek sem mer bevallani a középkorú anyuka, még a legjobb barátnőjének sem. Az apuka, aki otthagyta családját egy másik nőért, a másik, újonnan családapává váló férfi és a „divatszakmában dolgozó”, szingli nő.

És akkor jön a kérdés, hogy nekem miért tetszett annyira. Mindenki jár – vagy járt – iskolába, de sajnos nem minden diák van abban a kiváltságos helyzetben, hogy ezek az évek a boldogságról és a gondtalanságról szólnak. Mert nem csupán a házi feladat és a dolgozat az, amin aggódnak egyes fiatalok, hanem az iskolai stressz miatt is, amit a kamaszok egymás között generálnak. A megfelelni akarás az osztálynak, a diáktársaknak, hiszen a mai – és a régebbi – korosztály is kitaszítja azokat, akik mások. Ha nem a divat szerint öltözöl, ha nem a legújabb trend szerint hordod a frizurádat, ha hiperaktív vagy esetleg valamilyen „diszes” problémával küzdesz, esetleg a testalkatod nem megfelelő. Bármiért kitaszíthat valakit az osztály, az évfolyam, akár az egész iskola és ez hatalmas trauma egy gyereknek. Elviselni a folytonos piszkálódást, szurkálódást, sértegetés és pletykát. Esetleg még a fizikai bántalmazást is. Az Ismerősnek jelölt pont ezt a problémát feszegeti, ebből a témából indul ki. Megmutatja nekünk, hogy milyen utóhatásai lehetnek még huszonöt év elteltével is annak, ha fiatalként kivetnek a környezetedből. Mennyire befolyásolja a kapcsolatainkat az emberek iránt, még a saját családunkkal való kommunikációt is. De betekintést nyújt a szülők életébe is, akik látják, átérzik gyermekük szenvedését. Megmutatja nekünk azt, mit élnek át ők, nekik mekkora gyötrelem nézni, ahogy összeomlik egy gyermek mások kegyetlenkedései miatt.

Laura Marshall regénye, az Ismerősnek jelölt egy igazi pszichológiai-thriller, ami az elején igaz, hogy hosszú leírásokkal bővelkedik, de ez kell egy ilyen típusú sztorinak. Kell, hogy beleéljük magunkat, megtudjuk, milyen is lehet ez a világ, ha még nem jártunk benne. Vagy ha igen, ahhoz kell, hogy újraéljük és elhiggyük a fájdalmakat. A kötet második fele viszont rengeteg izgalmat, csavart és felháborodást, mégis megértést ad át nekünk.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század kiadónak!

Amikor nem a főszereplőről szól a történet – Michael Ondaatje: A háború fényei

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?