Különleges utazás a diktatúrába – Dragomán György – Máglya
Amikor a máglya szót halljuk, nem tudjuk eldönteni, hogy mágiáról, mint varázslatról, vagy egy óriási tűzről van szó. Nem véletlenül kapta ezt a címet Dragomán György regénye sem, ugyanis ebben a könyvben mindkettő jelen van. Egy igazán különleges olvasmány, amihez foghatót még sosem olvastam. Most megosztom veletek, miért is olyan egyedi és zseniális ez a mű, és miért érdemes mindenkinek elolvasnia.
Dragomán György Marosvásárhelyen született, 1973-ban, így első kézből élte át azt a diktatúrát, amiről a Máglyában ír. A könyv főszereplője is egy gyermek, mint ahogyan az író volt ebben az időszakban, talán ezért sikerült ilyen hitelesen felépítenie ezt a világot a mai olvasónak. A főhőst Emmának hívják, aki a Ceauşescu-diktatúra utáni időszakban éli gyermekéveit. A szülei meghaltak autóbalesetben, így egy intézetbe kerül, ahol egy nap látogatója érkezik. Ez a látogató nem más, mint egy néni, aki azt állítja, ő a nagymamája, és arra kéri, költözzön hozzá. Emma így tesz, de a nagymamájánál hamar megismeri a családját övező pletykákat. A rosszindulatú szóbeszédek besúgással vádolják a családot. A nagypapa öngyilkosságot követett el, de hamar kiderül, hogy még nagyon is jelen van. A nagymama boszorkányos praktikákat tanít a fiatal lánynak, és itt jön képbe a mágia. Kisebb rituálékkal, varázslatokkal üti el az időt, és ezt a tudását unokájának is átadja. A lány az iskolában sem tud nagyon beilleszkedni, de lesz egy barátnője, Olgi, és később kiderül, hogy a többiekkel is jobban megértik egymást, mint azt gondolnák. Később egy szerelem is szövődik majd egy különleges fiúval.
Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy konkrétan miről szól a Máglya. Ha egyetlen szóban kéne választ adnom, azt mondanám, mindenről. A diktatúra által teremtett világról. Az emberi természetről, az ujjal mutogatásról, a tinédzser évekről, a kertről, a hangyákról. A szeretetről, arról, hogy mégis mit jelent élni, és arról hogy hogyan kell azt csinálni. A nagymama visszaemlékezésein keresztül megismerkedhetünk a nem is olyan távoli holokauszt eseményeivel. Egyes szám első személyben meséli, hogyan bújtatta el zsidó barátait, így még megrázóbb végigolvasni. Olyan hatással van az olvasóra, hogy csak szorítja a könyvet, és ő is egyszerre meg akarja menteni Bertukát, nagymama legjobb barátnőjét, letépné a legszebb kabátjáról az órmótlan sárga csillagot. A legborzasztóbb az egészben, hogy ezt nem Dragomán találta ki. A valóságot úgy tálalja, ahogy van, ridegen és hidegen. Ezt a hatást az egyes szám első személyű függőbeszéd teremti meg, és a Máglya meg is magyarázza, miért így íródott.
“A legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja, azt érezze, hogy vele történt meg, az ő története.”
Emma karaktere egy hitelesen ábrázolt, de mégis az élet által megviselt fiatal lányt mutat be nekünk. Nem tudja feldolgozni, ami a szüleivel történt, nem akar és nem mer rájuk emlékezni. Mindeközben mégis ő akar a legszebb lenni az iskolában, le akarja nyűgözni a fiúkat, és csillogó fürdőruhára vágyik. Megéli a testi-lelki változásokat, amit egy tinédzser szokott. Szerelembe esik, csalódik, küzd, nem fogad szót, kíváncsi és érzelemből cselekszik. A diktatúra, és a megbomlott társadalom mellett tökéletesen és hitelesen láthatjuk egy tizenéves érését.
A fájdalom segít emlékezni, de úgy, hogy mégse csak a fájdalomra emlékszünk, hanem mindenre, mert muszáj mindenre emlékezni, mert csak az van, amire emlékszünk, amit elfelejtünk, az nincs többet, eltűnik a múltból, eltűnik a világból.
Ez a zseniális regény a megragadó lélektanisága mellett egy izgalmas cselekménnyel is kínálkozik. Sok kérdésre nem kapunk választ, így pont ugyanannyira éhesek maradunk az igazságra, mint a diktatúra által bábuként rángatott emberek.