Kőrösi Zoltán – Az ítéletidő
Korábban már volt szó a Para körút és a Sárkánycsalogató kapcsán, hogy miért jók a magyar regények, magyar íróktól, főleg a mai időkben. A tény, hogy a történet olyan helyeken játszódik, amiket szemtől szemben ismerhetünk, sokat lendít az élményen, főleg, ha olyan képtelen dolgok történnek, mint a fent említett két regényben, illetve a mai olvasmányunkban.
Az ítéletidő Budapesten játszódik, azon belül is az Angyal és a Mester utca sarkára központosítja a történéseket. Ezek pedig mind a világvégét jelentik, ám olyan képtelen és szokatlan feldolgozásban, amivel bizonyára senki sem találkozott még. Megszoktuk már az olyan koncepciókat, amikor elfogy a Földön a vízkészlet, kihalnak a növények és állatok, sőt még a mágia általi apokalipszist is jól ismerjük. Ám Kőrösi Zoltán regényében minden Magyarországon történik és akármilyen fura, ez a romlás megáll a határoknál, nem megy, s nem tart tovább fél évnél. Ezalatt pedig események változatos sora mutatja meg magát, láthatatlanná váló emberek, lebegő szárnyas lények, kéken világító felhő, irreálisan változó időjárás és a legdurvább, az áram eltűnése.
,, Az ember nem csupán a lehetőségek metszéspontja, de az elmulasztott lehetőségeké is, és ezt a terhet soha nem veheti le magáról.”
Az eseményeket egyik főszereplőnk szüleinek a halála indítja meg, azon túl pedig egy szippantós kocsi. Ezen túl nehéz spoiler nélkül mesélni a sztoriról. Azt viszont elárulhatom, hogy míg a regény részben teljesen reálisan kezeli a világvégére utaló eseményeket, addig a másfelől fejvesztve hord össze minden olyan képtelen dolgot, ami nekünk normális esetben eszünkbe sem jutna. Gondolok itt a főszereplőink lakhelyén kialakult szórakozóhelyre, vagy az árva kisfiú különleges képességére. A történetről azért sem egyszerű beszélni, mert nincs igazán eleje meg vége, elindul valahonnan, majd ahelyett, hogy kerek perec történne valami, már vége is lesz.
Tény, hogy ezt a könyvet talán nem az izgalmak miatt olvassuk, hanem inkább mint egy szépirodalmi alkotást, azért, hogy gondolkozzunk rajta. Mivel látszólag az eseményeknek nincs értelme, az író teljes mértékben elszakadt a közhelyektől, mégis a következményeket rettentő realista és naturalista módon mutatja be. Mikor megtörténnek a valószínűtlen dolgok, érdemes merengeni kicsit, hogy mit jelenthetnek az események és miért csak Magyarország a célpontja ennek az egésznek. Mivel Kőrösi Zoltán csak felületesen ismerteti a tényeket, a történéseket, sőt azt a kevés szereplőt is alig-alig ismerjük meg, szinte kényszerít ezzel minket az agyalásra. Nem rágja a szánkba sem a tanulságot, sem a megfejtéseket, ami a mai regényeknél frissítő tény lehet.
,,Lám, a nagy elégedetlenségben azt se tudja az ember, hogy mi a jó, ami körülveszi, folyton az emlékezetnek kell visszaidéznie, hogy a szenvedésben történtek barátságos dolgok is.”
Az apokalipszis hangulatát erősen festi le előttünk, nem csak a látványt használja és nem csak egy szereplő szemszögét, hogy érzékeltesse a borzalmakat. A szagokat is érezteti velünk, közben sokszor mintha csak fentről, tárgyilagosan szemlélné az eseményeket, úgy mutatja be a történéseket. Sokszor számomra bizonyos dolgok nem voltak eleinte egyértelműek, de ahogy haladunk a regénnyel, minden lényegtelen dologra kitér a maga idejében. A további köríték, a lényeges dolgok, amit pedig sem a regény szereplői sem az olvasó nem ért, ugyanúgy rejtélybe burkolózik talán még az író előtt is. Tényleg csak a saját elménkre hagyatkozhatunk azzal kapcsolatban, hogy minek mi lehet a jelentése.
Én személy szerint szívesen meghallgatnék erről egy régi gimis irodalom órát, vagy akár egy előadást egy olvasóklub keretein belül. Ti hogy vagytok ezzel?
