Könyvek

Kirino Natsuo: Kín

Bár közhely, hogy külső alapján ne ítéljünk, a mostani ajánlót mégis kénytelen vagyok ezzel kezdeni. Ugyanis pusztán szerencsés véletlen, hogy ez a könyv a kezembe került. A borítót nézve a Kín olyan közepes színvonalú ponyvának tűnik, ami még pont élvezhető, de alapjában véve érdektelen. Kellemes meglepetés, hogy a szerény külső értékes belsőt rejt, és ahhoz képest, hogy a regény 1997-ben született, még ma is aktuális, sőt talán egyre aktuálisabb témákkal foglalkozik.

A kortárs japán irodalom sajnos csak az utóbbi egy-másfél évtizedben kezdett beszivárogni a magyar köztudatba, nagyjából az anime kultusszal és az Egy gésa emlékirataival együtt. Bár utóbbi írója amerikai, mégis utat nyitott a japán irodalomnak. Talán a kulturális különbségek, a közép-európai szemmel sokszor furcsa gondolkodásmód, logika és kifejezésvilág az oka, hogy sokan még mindig gyanakodva közelítenek a szigetországból érkező alkotásokra. Annak ellenére is, hogy Murakami Haruki népszerűsége és Ishiguro Kazuo tavalyi Nobel-díja bőven elegendő indok lehet a japán irodalom megismerésére.

A Kín sem maradhatott – természetesen – díjak nélkül (Mystery Writers of Japan, 2002, Edgar Award, 2004). A hazájában krimi-királynőként ismert Kirino regénye ugyanis nem egyszerűen “csak egy újabb” gyilkossági történet.

Akik kicsit is járatosabbak a japán kultúrában, de legalább a japán horror műfajában, azokat nem fogja meglepni a mű dinamikája, sötét, sokszor groteszk hangvétele. Az írónő ráadásul kegyetlen tárgyilagossággal fogalmaz meg bizonyos részleteket – talán ez a hitelesség és valószerűség a regény egyik legnagyobb erőssége. Sosem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de hulladarabolásról valószínűleg még nem írtak ilyen szépen és érzékletesen. A kegyetlenség ellenpontjaként Kirino olykor egészen lírai leírásokkal dolgozik, ami igazán akkor válik érdekessé, amikor a leírás tárgya egy parkoló, egy külvárosi, romos kerület vagy éppen munkásszálló.

De ha mindez még nem lenne elég, lesz szó maffiáról, kaszinókról, pszichopátiáról és bevándorlókról is. A történet olyan messze van a tokiói csillogástól és nyüzsgéstől – amit sokan japánnal azonosítanak –, amilyen messze csak lehet. Ez a Kín világa: ha megpróbálja valaki a csillogás látszatát kelteni, valószínűleg belehal. Összefoglalva; gyenge idegzetűeknek nem tudom jó szívvel ajánlani.

A Kín másik nagy érdeme a történet társadalmi vonatkozása. Bár viszonylag sokat foglalkoznak szociológusok és írók is a japán társadalom diszfunkcionalitásaival, a Kín ennek egy eddig kevésbé ismert részébe enged betekintést. Az első és legfontosabb ebből a szempontból nyilván az, hogy a főszereplők (egy-két kivétellel) nők. Ezen belül is egy készételt csomagoló üzem éjszakai munkásairól van szó. Kilépve az átlag emberek számára megszokott idősíkból, máris egy eddig ismeretlen világban találjuk magunkat.

Nem lövök le semmilyen váratlan fordulatot, ha elárulom, a történet gyilkossággal kezdődik. Azonban a gyilkosság jellege és következményei is rendhagyóak. A bántalmazott, fiatal anyuka – többé-kevésbé – önvédelemből megfojtja a férjét. A regény ezen a ponton egyértelműen foglal állást; a kérdés nem az, hogy a férfi halált érdemelt-e, hanem hogy a nő mit érdemel. Hogyan ítélkezik a társadalom és hogyan egy közösség? És ezen a ponton már nem csak nemi, hanem társadalmi szerepekről is gondolkodnunk kell. A kihívást ebben nyilván az jelenti leginkább, hogy a regény nem az általunk ismert kelet-középeurópai logika szerint működik. Ezért a szereplők motivációit, a történet irányát és kifutását nem biztos, hogy könnyű megérteni. Elgondolkozni viszont mindenképpen érdemes rajta.

Az első gyilkosság jellege persze azt is sejteti, hogy Kirino regénye nem hagyományos “nyomozós” krimi. Bár benne van ez is, a központi szál mégis csak valamiféle versenyfutásként, illetve morális harcként írható le a nők, a maffia és a rendőrség között.

A sok pozitívum ellenére nem állítom, hogy a Kín a japán kortárs irodalom nonpluszultrája. Sajnos nem mentes például a típus-karakterektől, igaz a szereplők lélektani kidolgozottsága sokat tompít a helyzeten. De mégis csak van a “rossz és csúnya”, a “gyámoltalan és szép”, az “intelligens és férfias”, és ugyan Kirino megpróbálja kerülni az explicit moralizálást, azért mégis (szinte) mindenki azt kapja, ami neki jár. Talán a bevándorló férfi ebben az egészben a leginkább újszerű, nehezebben kiszámítható figura. Ahogyan már korábban írtam, a könyvben sok társadalmi kérdés merül fel, és a japán-brazil karakter valóban összetett és elgondolkodtató mellékszállal gazdagítja a történetet.

A japán regényeket, filmeket egyébként is jellemzi egyfajta antiklimatikus befejezetlenség. A Kínban azonban nem is ez lehet a legzavaróbb, hanem hogy a rengeteg feldobott téma és kérdés közül egyre sem ad egyértelmű választ vagy iránymutatást. Persze, nem is dolga, de mégis csak frusztráló.

A Kín sajátsága, hogy az apró részletek sokszor érdekesebbek, ugyanakkor zavarosabbak, és felkavaróbbak is talán, mint a központi szál. Jó esetben – ahogyan például engem is – ez arra motivál, hogy utána járjunk a felmerült témáknak, és ismerkedjünk egy kicsit a japán kultúrával. Rosszabb esetben, éppen emiatt, értékes részek veszhetnek el.

Persze a krimi-vonal önmagában is megállja a helyét, sőt, a sok északi krimi közt izgalmas változatosság lehet egy gyökeresen eltérő hangvételű és logikájú regény.

Aki szereti és bírja ezt a műfajt, vagy csak a modern japán érdekli, annak mindenképpen ajánlott.

Kirino Natsuo könyve alapján egyébként film is készült 2002-ben. A Hirayama Hideyuki rendezte alkotás azonban csak árnyéka az eredeti történetnek. Ez már a műfaji meghatározás alapján sejthető; thriller-vígjáték. Persze tekinthetünk erre úgy, mint a japán pop kultúrára jellemző, groteszk fordulatra, és akár az összehasonlítás miatt is érdekes lehet. De őszintén szólva én sokallom az IMDb 6.2 csillagos értékelését, arról a másfél óráról nem beszélve, amit elvett az életemből. Inkább elolvasom a könyvet még egyszer.

Képek forrása

 

Hozzászólások