Könyvek

Kendall Ryan – Szeress és hazudj (Szeress és hazudj 1.)

Kendall Ryan regénye igencsak érdekesnek mondható. A Szeress és hazudj egy tipikusan olyan regény, ami nem igazán szól semmiről, szinte nem is szól semmiről és mégis letehetetlen, egy délután alatt kiolvasható és még élvezed is. Igen, izgalmas!

Sophie Evanst testvére rákos, gyógykezelése pedig rengeteg pénzbe kerül. A lány végül arra a döntésre jut, hogy sztriptíztáncos lesz, ezzel pedig elegendő összeget tud szerezni arra, hogy Becca kezelései megkezdődhessenek. Igen ám, de hamar kiderül, hogy a tánc nem neki való, így amellett dönt, hogy elárverezi testét és szüzességét is egy idegen férfinak. Hat hónapig szexrabszolga lesz.

Sophie-t végül Colton Drake viszi haza, egy igen gazdag, jóképű, harmincas évei felé közeledő fickó, aki már az első éjszaka kiélvezi a szexrabszolgájának vásárolt lányt. Sophie nagy örömére sem az első, sem a második este nem fekszenek le egymással, csupán csak neki kell szórakoztatnia a férfit, így a lány ártatlansága – ami már nem is olyan ártatlan – megmarad. Igen ám, de ahogy telik az idő, még az a minimális fizikai kontextus is megszűnik, ami az első két nap megvolt közöttük. Colton egy ujjal sem nyúl a lányhoz a közös alvásokat leszámítva és Sophie aggódni kezd. Mi történik itt? Nem tetszik a férfinak? Minek jött ide, ha nem azért, hogy Colton Drake elvegye a szüzességét?

Ám Colton hiába került közelebb a lányhoz érzelmileg, hiába éreznek vonzalmat egymás iránt, a férfinak van egy titka, amit nem hajlandó elárulni a Sophie-nak. Egy olyan titka, ami megmagyarázza, miért viselkedik furcsán és távolságtartóan. Egy olyan titka, ami hamarosan utoléri és mindent megváltoztat, amit ez a két ember felépített az együtt töltött idő alatt.

Nagyon érdekes könyvnek mondanám, de nem a cselekmény miatt, mert őszintén bevallom, attól többet vártam. Olyan sok mindent ki lehetett volna hozni ebből a témából, hiszen egy lány elárverezi a szüzességét! Ennek ellenére a még soha semmit sem látó Sophie már az első este letérdel Mr. Drake elé és bekapja amit be kell, mindezt pedig varázslatosan csinálja és még ő is felizgul tőle, azután megkezdődik a két szereplő között a huzavona. Micsoda? De Kendall Ryan mégis megvett magával, azzal, hogy ilyen olvasmányos lett. Egy-egy fejezet nem ölel fel túl sok oldalt és mindegyik végén belepillanthatunk Colton gondolataiba is, így még jobban pörög az amúgy alig kétszáz oldalnyi papír.

És akkor itt jön az, hogy milyen fura is volt ez a Sophie. Elárverezi a testét, fizetnek neki egymillió ropogós dollárt, bevásárol a pasi hitelkártyáján és utána közli, hogy nem kell róla gondoskodni? Hát, ez picit érdekes volt, és a néholi hangulatingadozásai se voltak mindig a helyén a kötet elején, de amúgy egy aranyos lányt kaptunk. Szépen lassan beleszerelmesedik a srácba, teljesen érhetően és megindul a kémia.

A két főszereplő között olyan erős vonzás van, hogy odaszögez minket a könyv elé, időnként pedig már bele is pirulunk a jelenetekbe. Szerencsére mindezt olyan kulturáltan leírva, ahogy csak lehet. Semmi durvaság, semmi gusztustalankodás, semmi Christian Grey. Pont csak annyira mocskos, amennyire kell.

Negatívumok ide vagy oda, a Szeress és hazudj által egy szexi bevezető kötetet kaptunk, hatalmas pofonnal a végén. Bennem meg felmerül a kérdés, miért volt ez ilyen rövid és miért csak tavasszal jön a folytatása? Isten a tanúm, hogy kíváncsi vagyok rá!

Olvassa el mindenki, akinek van egy szabad délutánja és szereti az erotikus könyveket, mert arra pont jó, hogy elszórakoztasson, és a végén kellően felháborítson.

Az Álomgyár kiadónak köszönjük a recenzós példányt!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?