Álomgyár erotikus romantikus

Emma Chase – Egy ágyban a herceggel

By

Az Álomgyár Kiadó tavalyi kötetét, az Egy ágyban a herceggel című olvasmányt Emma Chase írta, aki azóta már elkészítette a folytatást is. A sztori első része Nicholas és Olivia szerelmét mutatja be a nagyközönség számára. A férfi egy kitalált birodalom várományos uralkodója, a lány pedig egy kis new yorki kávézó résztulajdonosa, amely nagy pénzügyi problémákkal küszködik már jó ideje.

Nicholas Arhurt Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának hercege, akit a helyiek csak méltóságos őszexiségének hívnak. Rendkívül vonzó, jóképű és egy igazi seggfej, legalábbis ezt veszi le az ember belőle, ha beront egy amerikai kávézóba és azonnal pénzt ajánl fel egy jó kis szexért. Itt találkozik össze a fekete hajú és brutálisan magas Olivia Hammond-dal, aki az első adandó alkalommal belevág egy pitét a herceg képébe. A leendő uralkodó azt hitte, hogy a lány is olyan, mint a többiek. Csak azért, hogy elmondhassa, kavart egy nagyágyúval, akármennyi pénzt képes még ezért pluszba elfogadni, csakhogy mentse a kávézót. Ám Liv kicsit sem ilyen volt. Bár éles eszű és tud egész csípős megjegyzéseket is tenni, inkább egy kedves és visszahúzódó hölgy, aki éjt nappallá téve dolgozik a húga és az apja helyett.

“Az anyám egyszer azt mondta nekem, hogy az idő olyan, mint a szél. Keresztülfúj rajtad, elhalad melletted, és nem számít, hogy milyen erősen próbálod megállítani vagy megragadni, sosem fog sikerülni, még csak lelassítani sem tudod”

Nicholas visszatér a tett helyszínére és ismét bepróbálkozik, de nem megy ez olyan könnyen. Egy csapat szegény gyerek iránt mutatott érdeklődés és segítőkészség volt szükséges ahhoz, hogy Liv igent mondjon egy randira a herceggel. Innentől szinte minden tündérmese, tehát szinte alig kell bonyodalmakba ütközniük. Persze nem minden ilyen egyszerű.

A herceg az öccse miatt utazta át a fél világot, hiszen Henry két év katonai szolgálat után leszerelt, de azóta sem tért haza. New Yorkban találtak egymásra, ahonnan végül együtt utaztak haza. Nick magával vitte Olíviát, hogy még pár hónapot együtt tölthessenek, mielőtt a leendő királynak feleséget kellene választania. A királynő bár elfogadta a lányt, hogy ott lakik velük, de tisztán közölte vele, hogy neki itt nincs jövője. Nem illik sem a képbe, sem az országba. A törvény szerint úgy lehet valaki a leendő uralkodó felesége, hogy vagy rangos, vagy helyi szülött. Liv persze egyiknek sem felelt meg, így a hercegnek drasztikus lépéseket kellett eszközölnie annak érdekében, hogy esélyük legyen a későbbiekben.

“– A helyzet az, kicsim, hogy nekünk farkunk van – vigyorogtam önelégülten. – És akiknek ilyenjük van, nem igazán vannak oda a Disney mesefilmekért. 
– De az Oroszlánkirályt láttad – kötekedett. 
– Azt igen… de abban oroszlánok vannak, meg gyilkosság. 
– És királyok – tette hozzá Henry. – A címben minden benne van.”

Amellett, hogy a két fő karakter nagyon is szerethető volt, ki kell emelnem a mellékszereplőket is. Ott volt Simon, a herceg legjobb barátja, a felesége Franny, akiről sokan azt hitték, hogy egy felkapaszkodni vágyó liba. Aztán persze az öcsike, Henry, aki szállította a jobbnál jobb poénokat, illetve Liv húga Ellie is, aki végre nem egy undorító csitri, aki állandóan megnehezíti a nővére életét. Imádtam őket együtt, a közös jeleneteket és párbeszédeket. Bár a királynő kevés lehetőséget kapott bizonyítani, azért csak-csak sikerült megkedvelni a zsémbes öregasszonyt. Nem állt senki útjába, érhetően közölte, hogy kire mi vár az életben. Ő csak irányított, de ettől függetlenül szerethető volt és minden egyes mozzanatával egyet tudtam érteni.

Maga a történet nem egy érdekfeszítő sztori, hiszen lényegében egy tündérmese, de egy délutáni olvasmánynak tökéletes. Nem túl hosszú, viszont annál aranyosabb. Olívia imádnivaló volt, és bár volt néhány érthetetlen tette, nem volt egy házsártos szőke liba, aki csak azért akar valakivel együtt lenni, mert sok a pénze. Nicholas pedig hiába akart keménynek tűnni, látszott rajta, hogy aranyból van a szíve, amit később be is bizonyított. Sajnos számomra nem a megtestesült férfi, de voltak megmozdulásai, amiktől elaléltam. A könyv kapcsán az a fő lényeg, hogy sikerült közben teljesen kikapcsolnom. Mivel ezt várom el egy romantikus sztoritól, így tulajdonképpen nem kellett csalódnom.

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: