Könyvek Libri pszicho-thriller thriller

Joanne Harris – A St. Oswald fiúiskola

By

Ragaszkodjunk a múlthoz, a hagyományokhoz, vagy fejlődjünk? Hol bújik meg a gonosz? Ő is csak egy megmentésre váró áldozat, aki végül rossz útra lép, mert senki sem segített neki?

Senkit se tévesszen meg a borító tetején virító két sor! Noha a könyvből idézünk, a történet korántsem vérszomjas gyerekekről szól. Nem csak a gyermekek szörnyetegek a maguk módján; a felnőttek is, mindenki. Erre hívja fel figyelmünket Joanne Harris regénye, a St. Oswald fiúiskola.

“A múlt olyan kényelmes, akárcsak egy kedvenc karosszék, ami az ember alakjához idomult.”

Történetünk két síkon játszódik: 1981-ben, a fenti intézmény hírnevét porba tipró katasztrófa előtt nem sokkal, és 2005-ben, a sorozatos szerencsétlenségek után. Főszereplőnk Roy Straitley, a filológia tanszék latintanára, az ő visszaemlékezéseiből és egy bizonyos diák naplóbejegyzéseiből pillanthatunk be az iskola életébe, mely az utóbbi időben nem túl fényes.

2005-ben a St. Oswald új igazgatót kap, Straitley egykori diákját, Johnny Harringtont, aki rögtön elkápráztatja a tanári kart és részletről részletre meg akarja változtatni az intézetet. A férfi felborítja a hagyományokat, félrelökve a papír alapú adminisztrációt mindent elektronikai úton kíván elintézni, és ugyanezt várja kollégáitól. Jóságos álcáján egyedül Roy lát át, aki tudja: legyen a mosolya akármilyen meggyőző, szerepeljen akármennyi pozitívum az önéletrajzában, az igazgató előélete korántsem tiszta. Mert ő pont az a típus, aki a háttérből irányítja az eseményeket anélkül, hogy bárki észrevenné – beleértve a bábjait is.

“– Bárcsak az élet lemez lenne, uram. Bárcsak mindig újrakezdhetnénk.
Letette a kezében tartott tollat. – Miért?
– Hát azért, mert mintha túl gyorsan suhanna el. Mintha nem lenne idő arra, hogy helyesen éljünk. Mert már minden eldőlt, és semmit sem tehetünk, hogy megváltoztassuk.
Kicsit zavarba jöttem. Remélem, hogy nem hangzik úgy, mintha egy balfék mondta volna. (Pedig tényleg nagyon balfékes mondás volt.)
De Harry nem nevetett. – Az élet a világegyetem adománya – mondta. – Mindannyian szabadon tehetünk, amit akarunk. Azok lehetünk, akik lenni akarunk. Megváltozhatunk, ha változni szeretnénk. Csak bátorság kell hozzá.”

Miközben igyekszik továbbra is megtartani több mint harminc éves állását, Straitley kutatni kezd, sötét titkokat keres Harrington életében, melyekkel elérheti, hogy a többi tanár a férfi ellen forduljon, és minden visszatérjen a régi, nem minden tekintetben jó, de megszokott kerékvágásba.

Joanne Harris mesterien keveri a szálakat és hinti el a nyomomat. A karakterek sosem azok, akiknek látszanak, mindenkinek szerepe van, a támogató baráttól kezdve az új takarítóig. Jó? Rossz? Meg lehet ezt biztosan állapítani? A St. Oswald fiúiskola tökéletes példa arra, hogy nem lehet senkit sem beskatulyázni, sosem ismerhetjük teljes egészében a történetet, sosem állíthatjuk még a hozzánk legközelebb állókról sem, hogy mindent tudunk róluk. Elhallgatnak valamit, ferdítenek az igazságon, vagy csak másnak adják ki magukat, úgy beszélnek, hogy a kívánt hatást érjék el – a bizonyíték arra, hogy csak magadban bízhatsz.

“Ira furor brevis est.A düh röpke őrület.”

Straitley rendületlenül ragaszkodik munkahelyéhez, jobban, mint bármi máshoz. Nincsenek álmai, nem tudna mit kezdeni magával, ha kirúgnák. Neki ez az intézmény az otthona, egy menedék, egy erős és öreg hajó, amely bár megroncsolódott és a legénység sem ugyanaz, de még mindig kint vitorlázik a tengeren és egy jéghegy sem süllyeszti el. Vakon szereti minden tégláját, minden sarkát és lépcsőfokát. De nem befolyásolja ez a szeretet ítélőképességét? Jól teszi, hogy a múltba, az ismerős részletekbe kapaszkodik és ragaszkodik, és teljességgel elutasítja a legkisebb változást is?

Ajánlott a pszicho-thrillerek szeretőinek, a múlt szerelmeseinek. Azoknak, akik nem szeretik a változásokat, akik addig érzik biztonságban magukat, amíg mindenről tudják, hol van, mindenkiről tudják, milyen, mire számíthatnak tőle. Azoknak, akik nem bíznak, akik látják a kedves szavak mögött megbúvó árulásokat és előkészített késeket. És ajánlott azoknak is, akik szerint minden fekete-fehér, akik végletekben gondolkodnak, és azt hiszik, mindenkin látjuk, ha gonosz. Nem mindenki az, akinek látszik. Ideje felnyitni a szemedet, körbenézni, és átalakítani magadban a világot.

“(…) a halál felborítja azok lelki egyensúlyát, akik halhatatlannak képzelik magukat.”

Moly

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: