Könyvek

Jennifer Niven – Veled minden hely ragyogó

Mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor úgy érzi, nem bírja tovább. Amikor egyszerűen csak túl sok a világ, a múlt, minden. Menekülni akarunk, mindegy hova, legyen az a sötétség, a fény, vagy a nagy semmi. Vagy egy óratorony párkánya.

“– Nem sokan mondanák ezt rólam, de hát éppen ez a szép az életben: mindenki mást lát bennünk.”

 

Itt találkozik Theodore Finch és Violet Markey, két végzős, a többiektől különböző tinédzser. Előbbi a Nagy Alvás előtt csak érezni akarja, hogy él, létezik és ÉBER, utóbbi azonban egy pillanatig tényleg ugrani akar, hogy megszűnjön gondolkodni, és a nővére után menjen.

A Sors mégis úgy hozza, hogy látszólag Violet menti meg Finchet a haláltól. A fiúnak úgyis mindegy, furcsának, zakkantnak hívja mindenki, ez a kegyes hazugság alig változtat valamin.

“Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból.”

Miután egy “Ismerd meg Indianát” projektre együtt kell készülniük, fokozatosan ismerik meg  egymást. A lány küzd a múlt démonaival, kiábrándult mindenből és mindenkiből, míg a fiú igyekszik minél tovább ébren maradni, és megélni minden másodpercet, hogy aztán semmit se bánjon meg, emellett próbálja jobban megismerni partnerét.

Theodore a maga módján csapongó fiú, nyakatekert világszemlélettel és milliónyi álarccal, amit magára ölthet. Keresi a jó oldalát mindennek, amiben mások csak a rosszat képesek látni, az összes eszébe jutó szót leírja, dalokat ír belőlük, melyeket senki sem énekel el, történeteket talál ki magának, melyeket aztán elfelejt. Mindeközben megállja a helyét a családjával, önmagával és az iskolatársaival szemben, letörölhetetlen mosollyal, csillogó szemekkel.

“Mi volna ha ilyen lehetne az élet is? Hogy csak a boldog részét tartsuk meg, és semmit se a szörnyűből – még a kicsit kellemetlent is mellőznénk. Ha a rosszat kivágnánk és csak a jót tartanánk meg?”

Violet gyászol, sorban dönti romba terveit és hagyja abba azokat a dolgokat, amiket gyerekkora óta csinál. Finchcsel ellentétben ő megszűnik önmaga lenni, változik, menekül. Képtelen meglátni a jót, nem hisz, nem remél. Saját maga árnyéka, és mégcsak nem is bánja.

Jennifer Niven egy egészen más perspektívából közelíti meg a felnőttlét küszöbén toporgó kamaszok problémáit. A gyászt, az olyan egyszerűnek tűnő dolgokat, mint az alvás és az ébrenlét, vagy a keszekusza érzelmeket, akárcsak a szerelem és a boldogság. Finch és Violet története szívbemarkoló, kellemes fájdalom, ami után az ember mindenre más szemmel néz.

“Már érzem is… a békét. Ahogy az agyam elcsitul, mintha már meg is haltam volna. Súlytalan vagyok, és szabad. Nem kell félnem semmitől és senkitől. Még önmagamtól sem.”

Vannak olyan könyvek, amiket nem lehet beskatulyázni. Romantikus, szomorú, megindító, különleges. A Veled minden hely ragyogó, úgy érzem, mindenkinek való, mégsem ajánlom senkinek. Akárki olvassa, mást fog látni benne, mint én, vagy mint egy ismerősöm. Egy a biztos, hogy hiába olvasod el a leírást, hiába tudsz majd egyvalamit a legelejétől kezdve, el fogod olvasni, úgy érzed, fel vagy készülve arra a bizonyos csavarra, mégis irdatlanul fájni fog. Senkinek sem kívánom ezt a fájdalmat, de megéri olvasni.

Moly

Hozzászólások