Könyvek

Jason Matthews Vörös verebe – az igazi femme fatale

Vegyünk elő a hűtőből egy klasszikus szerelmi történet felállását. Adjunk hozzá két ellenséges országot, a legideálisabb hozzá Amerika és Oroszország. Egy tálban keverjük össze a kettőt, ízlés szerint adagoljunk bele részletesen kidolgozott karaktereket, majd az egészet öntsük le egy kis kémkedéssel. Egy csipetnyi erotikával izgalmasabbá tehetjük. A sütőben egy hónapig süssük közepes lángon, majd vodkával és Benford tormamártásával fogyasszuk. Vagy válasszunk bármilyen más ételt, ami a Vörös verébben benne van.

Olvasok is (@olvasokis) által megosztott bejegyzés,

Jason Matthews könyvéhez hozzáfoghatót nehezen találni a könyvpiacon. Saját élete alapján, mint a CIA nyugalmazott tisztje nem is számíthatnánk tőle kevesebbre, mint profi és hiteles leírásokra. Matthew azonban ennél sokkal többet adott, és nem csak a tökéletes femme fatale karakterét.

A nők mostanában egyre jobban kapaszkodnak fel a társadalmi ranglétrán és egyre több olyan könyvet olvashatunk, aminek a főszereplője egy erős nő. Viszont őket rendkívül nehéz hihetőre megalkotni, az írónak a Vörös veréb megírásával viszont ez is sikerült. A címadó karaktert nem merném határozottan főszereplőnek nevezni, mivel nem csak ő kapja a fókuszt. Mégis a karaktere olyan kidolgozott lett és mesterien megírt, hogy az embernek leesik tőle az álla. Dominyika egyszerűen tökéletes ember. Sőt, reális femme fatale! Vagyis a végzet asszonya. És nem azért, mert olyan okos és tehetséges, vagy mert olyan mesterien használja a szavakat és a külsejét, hanem azért, mert hiába minden előnye, ugyanúgy megvannak a kisebb-nagyobb hibái, mint a hétköznapi embereknek. Minden vonása, szépsége, esze, tehetsége ellenére sem tökéletes. Így lett olyan hiteles, hogy elvigye a hátán a történetet.

A történetet, amit nem lehet összefoglalni pár mondatban. Egy olyan profi kémtörténetről van szó, aminek a folyása nem gyors. Olyan, mint amikor lassú tűzön készítjük el az ételt, és amikor a végére érünk, akkor jön el a csattanó, ami után mind a tíz ujjunk megnyaljuk. A sztori felvezetése komótos, és ez a nyugodt, tárgyilagos hangvétel a további eseményeknél folytatódik . Az alapkonfliktus mégis az Amerika és Oroszország között húzódó ellenségeskedés és az, ahogy a két ország egymás után akar kémkedni. Van itt macska-egér játék két macskával, jól megfontolt hadműveletek és még erotika is. A minden fejezet végén megtalálható receptek még egy kis pluszt adnak nekünk. Éhesen nem éri meg olvasni, ha csak nem szándékozzuk megenni a már elolvasott lapokat.

 

AH magazin (@ahmagazin) által megosztott bejegyzés,

Két igazi főszereplőnk életéről, Dominyikáéról és Nate-éről oldalakon átívelő történeteket kapunk, hogy minél jobban megértsük a motivációjukat, érzéseiket és hozzáállásukat az élethez vagy éppen a saját országukhoz. Dominyika balettkarrierje véget ér mielőtt igazán elkezdődhetett volna és apja halála után nagybácsija, Ványa “veszi gondviselésébe” a lányt. A Putyin egyik ellensége ellen irányuló titkos akció miatt Dominyika csakhamar az orosz titkosszolgálatnál találja magát. Elhatározza, hogy a hazáját fogja szolgálni. Különféle kiképzéseken vesz részt, míg végre megkapja az első küldetését: Nathaniel (Nate) Nash beszervezését. A kocka csakhamar megfordul és a dolgok bonyolultabbá válnak, mikor Nate és Dominyika kapcsolata bensőségesebbre fordul. Nem szeretnék lelőni minden poént, és biztosra veszem, hogy nem is tudnék, annyi fordulat van a regényben. De ezek után nem csak akciójelenetekre vagy pontosan megszervezett manőverekre számíthatunk, de a titkosszolgálatok legbelsejébe is betekintést nyerhetünk. Élmény úgy olvasni ilyen dolgokról, hogy tudjuk, biztos kezek tartanak minket az író személyes tapasztalatainak hála.

Ami igazán hozzáad egy kis pluszt a regényhez, azok a részletesen kidolgozott karakterek. Nincs olyan szereplő, akinek az életéről ne kapnánk legalább egy, de inkább két oldalnyi bemutatást. Láthatjuk, hogy Matthews semmit sem söpört a szőnyeg alá.

Meg kell még említenem azt a csipetnyi erotikát, ami belekerült a történetbe. Rettentő árnyaltan és érzékletesen lettek leírva a szexuális felhangú jelenetek és nem nyújtották kellemetlenül hosszúra egyiket sem. Úgy vannak jelen, mint az élet részei. Noha Dominyika és Nate kapcsolata nem annyira kiforrott, tagadhatatlanul összeillenek és a sorokból is átjön, hogy mennyire szenvedélyesek.

A Vörös verebet minden kémtörténet rajongónak csak ajánlani tudom. Aki csak a szerelmi szál miatt venné meg, az ne fárassza magát, ez a részlet csak egy kis fűszer a történethez. Számomra egy utánozhatatlan élményt adott, köszönöm az Agavenak a könyvet, nézzetek rá ti is!

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.