J. Goldenlane – Papírtigris
Mitől lesz jó egy fantasy? Nem feltétlenül a sárkányoktól, a szőke hercegtől és nagy erejű mágusoktól, hiszen őket már unásig ismerjük, elég a legközelebbi regényt levenni a polcunkról, hogy találkozhassunk velük. Viszont egy jó történet lehet különféle természetfeletti lények nélkül is izgalmas, erre pedig az egyik legjobb példa a Papírtigris. Két kultúra találkozásáról és remek karakterekről olvashatunk benne. De miről van szó bővebben?
Történetünk a Morat Sin Birodalomban kezdődik, amihez az író az ázsiai kultúrát használta fel alapul. A kínaikra, illetve ebben a történetben a morinokra jellemzően megjelennek az elengedhetetlen hagyományok és a cseppet sem laza mentalitás. Megismerhetjük Ho Tarasin Mitanát, a szatát, vagyis a birodalom legjobban képzett harcosainak egyikét. Goldenlane elmeséli, hogy milyen edzéseket kellett teljesítenie, hogy végül szata lehessen, milyen kötelességei vannak, és hogy gondolkodnia nem szükséges, sőt nem szabad, mert az első számú feladata felettesei parancsát követnie. Következő főszereplőnk, akivel továbbra is Morat Sinben ismerkedünk meg, nem más mint a fenséges császár unokahúga, a fiatal Ji Mir hercegnő. Ő pont olyan, amilyennek egy morin hercegnőt el tudunk képzelni, fennhordja az orrát, nem fél parancsokat osztogatni és hisztizni, ha valami nem úri kénye kedve szerint történik. Ezt a szépséges hercegnőt szánják a szomszédos birodalom egyik nemese mellé feleségnek, hogy megerősítsék a kapcsolatukat a Nathen kereskedőházzal. Ji Mir így útra kel rengeteg szolgálóval és harcossal karöltve a szomszédos birodalomba, Erinniss városába, hogy bemutassák jövendőbeli családjának.
Nem kell sokáig várnunk, hogy megismerjük a másik oldalt, az erinek városát, ami leginkább az olasz kultúrára emlékeztet bennünket, azon belül is Velencére a gondolák és a csatornák kuszasága miatt. A két birodalom hagyományai erősen szembemennek egymással, s talán ez adja nemcsak a humor, de a konfliktus fő forrását is.
Hiszen Ji Mir hercegnő jövendőbelije nem vesztegeti az időt, tervet eszelt ki arra, hogyan tudna megszabadulni a rá háruló kötelességtől, vagyis a menyasszonyától. Így Ji Mir csakhamar Eriniss városában találja magát egyetlen támogató nélkül, elveszve, mígnem nyomába ered hű szatája, Ho Tarasin Mitana. Pár napos kalandjuk alatt két segítőtársra lelnek, a már nem is olyan fiatal elszegényedett nemesre, Aramandra és az egyik kereskedőház fattyára, Rókára. Megkezdődhet a hajsza, a folytonos fejtőrés és taktikázás, amikor mindenki a hercegnőt akarja. Az összes gazdag és kevésbé gazdag a saját előnyére akarja fordítani a hercegnő eltűnését.
A cselekmény rettentő fordulatos, csaknem 700 oldalon keresztül követhetjük nyomon, ahogy a szereplők egy monumentális Benny Hill show-szerű üldözésben vesznek részt és rohangálnak össze-vissza Erinnisben. Igazi bűbája a történetnek, hogy a főgonoszok nem mindenhatók és ugyanolyan hajlamosak emberi tévedéseket elkövetni, ahogy az a valóságban is elvárható lenne. Goldenlane fantáziája nem követeli meg a hatalmas varázslatokat és különleges lényeket, éppen csak egy csipetnyi mágiával fűszerezi meg a fejezeteket, hogy ne az vegye át a főszerepet és a karakterek maradhassanak az előtérben. 
Az író fogalmazási stílusa fenomenális. Remekül meg tudta ragadni a morinok és erinek jellegzetességeit, habár a két nyelv váltogatását kicsit macerás volt megoldani, de még ezt is elfogadhatóan írta meg. S amint elkezdjük olvasni a regényt, azt is megértjük, mitől lett ilyen vastag könyv belőle. Nem csak a cselekmény teszi ki bőségesen az oldalakat, de a két kultúra társalgási stílusa sem elhanyagolható méreteket ölt. Az elfogadott beszélgetési forma igazán terjedelmes és már azért elismerés illeti az írót, hogy ezeket nem csak kitalálta, de meg is írta. A humora határtalan és kifinomult, állandóan fenntartja a komolytalan stílusát, amitől nehéz abbahagyni a mosolygást. Ennek megvan a hátulütője is, mivel nem igazán tudunk így aggódni a történések miatt.
A történet fő mozgatórugói a szereplők, akiket ugyan nem féltünk, mégis képesek a szívünkhöz nőni. Fantasztikusan lettek megírva, jellemvonásaikkal nem tudunk azonosulni, de itt ez nem elvárás. Ji Mir igazán hercegnősen viselkedik, mindig elképesztett, hogyan tudott akkor is a morin kultúrához hűen begyöpösödötten viselkedni a leglehetetlenebb helyzetekben is, s hogy egyedül mennyire életképtelen. Kész szerencse, hogy Aramand úr, a kiöregedett selyemfiú mellé szegődött és segítette, minden hátsószándék nélkül. Az ő és Róka indítékai örökre homályosak maradnak, hogy a sok érdekember között mi vezényelte az ő önzetlenségüket.
Ho Tarasin Mitana igazán jó társa volt hercegnőjének ebben a kalandban, hiszen Ji Mir mellett képviselte még a sziklánál szilárdabb morin kultúrát, s nem egyszer keveredett bajba hozzáállása miatt. Az ő segítsége Róka volt, aki sokszor furfangos eszével mentette meg eleinte kettejük, majd később az egész kis bagázst. Tagadhatatlanul nyerheti el a kedvenc karakterem titulust, hiszen előtte nem állt akadály sohasem és YOLO életmódja jó időtöltést szerzett mindnyájunknak. Végig hű maradt a Róka névhez.
A történet kerek, van eleje és vége, mindenki elnyeri a méltó jutalmát illetve büntetését, és az utolsó oldalak után még bizakodhatunk, hogy két főszereplőnk kapcsolata nem ér itt véget.
Lelkes fantasy rajongóknak és gyakorlott olvasóknak ajánlom a Papírtigrist.
