Imre Viktória Anna – A bosszúszomjas doktor
Az utóbbi időben egyre több mai magyar író regényét ragadtam magamhoz, hiszen támogatom az irodalmat, azon belül is a magyar feltörekvő írókat. Az utóbbi időben már járt nálam a Para körút, az Állatok maszkabálja, a Sárkánycsalogató, és most A bosszúszomjas doktor is. A legtöbb regénynél kifejezetten örülök a magyar helyszíneknek, hiszen ezek a szürreális történések számomra feldobják Budapest utcáit és sokszor izgalmas elképzelnem az általunk már jól ismert helyszíneket szokatlan szituációkban. Egyértelműen a legtöbb fantasy megköveteli magának, hogy az író új világot teremtsen hozzá, mint J. Goldenlane könyveiben. Ezzel szemben Imre Viktória úgy döntött, hogy nem Budapestet, de még csak nem is egy teljesen új világot vesz a története fő középpontjául, hanem Londont. A borús város bizonyára sok fiatal kedvence, ami teljesen érthető, de a regény elolvasása után bennem az a benyomás támadt, hogy miután az írónő ennyi mindenen változtatott, talán egyszerűbb lett volna egy másik világot megalkotnia. Nem látom az értelmét annak, hogy miért ragaszkodik ennyire ehhez a településhez, mivel nem ismerem a különböző városrészeket és épületeket, amiknek a fele tényleg létezik, a másik fele pedig az Elveszett napok sorozat kedvéért lett megalkotva. Habár lehet, hogy ez az angliai magyaroknak, illetve az elkötelezett rajongóknak nem okoz akkora problémát, mint nekem, aki a Big Bent is csak szuveníreken látta.
,,Az élet nem más, mint állandó fejlődés, a halál viszont állapot, amiből nincs kiút.”
Ahogy már említettem, London a történések fő helyszíne, ám ez nem az a híres-neves város, amit már mindannyian ismerhetünk (ha csak képről is), hiszen efölött a város felett minduntalan sűrű, sötét fellegek tanyáznak, lassacskán száz meg száz éve. A Nap fénye nem ér le az utcákra, amikre védőmaszk nélkül már ki sem lehet menni a káros kipárolgások miatt. A sok füst és gőz, a goggle-ok és turnűrök miatt szabadon mondhatom, hogy egy steampunk regénnyel állunk szemben. Aki nem tudná mit jelent ez az idegen szó, azoknak talán beugrik, ha azt mondom neoviktoriánus stílus, fogaskerekek és dekadencia. A hangulat adott és kellően be tudja szippantani az olvasót, főleg, hogy ezt a sötét, viktoriánus küllemet Imre Viktória megfűszerezte nem kevés mágiával, felbukkannak ugyanis, alkimisták, boszorkányok és mágusok.
A magával ragadó hangulat és történet ellenére sokszor fennakadtam néhány dolgon. Az egész kötet az írónő rajzaival van meghintve, ezek bontják nagyobb részekre a könyvet, amiben én egyelőre nem látom a logikát. Az illusztrációk kissé primitívek és az élményt sajnos sokszor rontották számomra. A vérfertőzés és a néholi homoszexualitás ezekkel a rajzokkal karöltve csak mégjobban ráerősített arra az érzésre, hogy egy anime könyvadaptációját olvasom, nem is beszélve a hatásvadász jelenetekről és a címről. Ha nem tudnám, hogy néhol milyen erőszakos a történet, még azt hinném, hogy mesekönyvről van szó, 12 évesek számára.
,,Sokkal károsabb az állott vizet inni, mint új forrást keresni. Lehet, hogy aki belekortyol a friss vízbe, megmérgezi magát… de akkor nyilvánvaló lesz, hogy onnan nem szabad inni. Amennyiben viszont a kútba kerül méreg, és mindenki onnan merít, az egész közösség halálát leli.”
A történet lassan bontakozik ki, ahogy eleinte a címadó orvos, Leonard Spencert és életét ismerhetjük meg, majd egy idő után fejezetenként vált a kép és szinte az összes szereplő nézőpontjával szembesülhetünk. Ez sok szempontból előnyös, hiszen így láthatjuk, hogy nem csak egyszerű papírmasé karakterekről van szó, és egyik tökéletesnek látott gonosz, vagy jó karakter sem két dimenziós. Viszont sajnos a könyv második felében már hamar elveszünk a tömérdek szereplő és cselekményszál között, hiába fonódnak ezek össze néha. Bele kell rázódnunk, hogy követni tudjuk a cselekményt.
Leo és a többiek karaktere sem klisés, habár néhol még elfért volna egy kis kidolgozás, mélyebb megismerés, hogyha már mindenki útját nyomon követjük. Kifejezetten élveztem, hogy ezek ellenére sem találkoztam igazán klisés szereplővel, ami a mai YA regények hősnői után felüdülés volt. Akár még karakterfejlődésről is beszélhetünk egy-két szereplő esetében, habár legtöbbször inkább csak hullámzott a személyiségük.
Imre Viktória írói stílusa igazán megteremtette a hangulatot, habár néha elveszett a mondandójának a lényege a részletekben és úgy érzem helyenként felesleges volt túlrészletezni a dolgokat. Ezentúl hemzsegnek a fejezetei a közhely szerű kifejezésektől, amik sehogy sem illenek a borús Londonhoz, főleg, hogy többször, helytelenül használja őket. Néhol a poénok viccesek, néhol erőltettek. Néhány helyen a világba is bele lehetne kötni, de az első kötet elolvasása után nekem egyelőre akkora kuszaság az egész, hogy félve keresem a rendszert benne. Sok dolog történik ezen a 487 oldalon ahhoz, hogy a cselekmény tökéletesen kibontakozzon és a világot is hitelesen megismerjük.
Minden hibája ellenére, A bosszúszomjas doktor különös világa és hangulata kárpótolt, hiába zökkentem ki néha, és már csak azért is választottam a metrót a kocsi helyett, hogy kényelmesen és zavartalanul olvashassak.
