Könyvek

Herman Hesse – Rosshalde

Mi az, ami először eszünkbe jut a művészetről? A Louvre, az iskolai rajzórák, a festékszag. A városi fesztiválon a festményeket áruló emberek vagy az az osztálytárs, aki mindig az utolsó padban ül, és az órai vázlatait kis figurák ölelik körbe. A legtöbben észre sem vesszük, mennyire részét képezi az artisztika az életünknek. Pedig elég lenne Munkácsyra vagy Zichy Mihályra gondolnunk hazai pályán, esetleg Claude Monet-re, Vincent Van Gogh-ra, esetleg William Turnerre. Mind már csak nevek, festmények, önarcképek megalkotói, akik többet láttak a világból, mint az átlag, és megadatott nekik az a képesség, hogy ezt a többet vászonra vigyék és megmutassák másoknak is. De vajon mi ihlette meg őket egy-egy borús reggelen, napsütötte délutánon vagy tücsökciripelős kora estén? Mi döntötte el végül, hogy a soron következő festmény negatív vagy pozitív érzelmeket váltson ki abból, aki ránéz?

A Helikon kiadó jóvoltából ma egy olyan könyvet mutatunk be, ami így vagy úgy, de mindenkiben nyomot fog hagyni, akár a boltban látod, akár az utcán, akár az interneten futsz össze vele.

Maga a borító egyszerűségétől és letisztultságától gyönyörű. Keményfedeles borítója mellé kapunk egy könyvjelzőt is, ami még kényelmesebbé teszi az olvasást. A Helikon híres arról, hogy a régi, szinte elfeledett regényeket bújtatja egyszerű, de szívmelengető köntösökbe. Ez alól Hermann Hesse könyvei sem kivételek, a Rosshalde elejére rajzolt patkány, noha negatív tényezőként van jelen, a cselekményszál egyik legfontosabb momentumának kulcsfigurája. Ha a külseje elnyerte a tetszésedet, ideje kinyitni, a benne kibontakozó történet is el fog varázsolni. Tipikusan az a könyv, amiből szinte lehetetlen egy-egy mondatot kiragadni szállóigének, mert a rengeteg fantasztikusan megfogalmazott morzsácska egy hatalmas egésszé áll össze, ami így, összeszerelve, összerakva marad meg bennünk.

A helyszín huszadik századi Franciaország egy eldugott szeglete, Rosshalde. Johann Veraguth híres művész, egymás után nyitja meg kiállításait Európa szerte. Képei egyszerre ábrázolják a valóságot és egy másik világot, ahova jó lenne elbújni, még akkor is, ha ez a menedék szomorú, törött és szívfacsaró. A férfi családjával azonban korántsincs minden rendben, és ez afféle magyarázatul szolgál festményei mélabúságára – alkotásait a bánat, a szívében lakozó fájdalom szüli leginkább.

Feleségével elhidegültek, úgy ülnek a vacsoraasztalnál, mint két komor szobor, külön házban élnek a hatalmas Veraguth-birtokon, és idősebbik fia is idegennek tűnik a szemében, valahányszor hazalátogat. A csendek kínosak, feszültek és érzéketlenek, a “jó reggelt”-ek pedig olyanok, mint egy-egy késszúrás. Az egyetlen, ami összetartja a famíliát, az a házaspár kisebbik gyereke, Pierre.

Azonban amikor barátja, Otto ellátogat hozzá, Johann megosztja vele kétségeit és panaszait, ezzel pedig akaratlanul is átszakad egy gát. Otto Indiába invitálja Veraguth-ot, hogy a férfi megszabaduljon a ránehezedő tehertől. A döntés hamar megszületik, azonban a kis Pierre betegsége árnyékolja be a nyár utolsó és az ősz első napjait. Ironikus, hogy ez az árny még jobban összefogja a családot, megszünteti az elvarratlan szálakat, és végül megold egy problémát. De az élet ilyen; akkor és attól tűnik el a vállunkról a már állandóvá vált súly, amikor és amitől a legkevésbé várnánk. Akkor, amikor már a lényünk részét képezi.

Szóval erről szól Rosshalde. Az életről, a fájdalomról, egy tönkrement házasságról és a szülők viszonyának a gyerekre való hatásáról. Arról, hogy mindenkinek megvan a maga problémája, a legragyogóbb és a legkülönlegesebb elmének is, bár ez általában nem látszik meg rajtuk. Arról, hogy mindenkinek szüksége van egy barátra, aki nem hazudik, aki az igazat mondja neki akkor is, ha az fáj. Arról, hogy néha a menekülés a legjobb, az egyetlen megoldás, és mindig, mindenhol, minden körülmények között vannak áldozatok.

Ajánlom azoknak, akik érdeklődnek a művészet iránt, akik nem vetik meg a komor, szívfacsaró és szomorú történeteket. Ajánlom azoknak, akik szeretik, ha egy történet gyönyörűen van megírva, és a szavak szinte muzsikálnak, amikor olvassák őket. Ajánlom azoknak, akik tudják, milyen bonyolult, milyen összetett az emberi szív, mi játszódik le benne különböző szituációkban. Ajánlom azoknak, akik maguk is emberek.

Hozzászólások