Könyvek

George R. R. Martin – Álomdalok

George R. R. Martin neve már alapműveltségnek számít a Tűz és Jég dala című regénysorozata után. Így nem is volt kérdés, hogy az Alexandra könyvkiadó jóvoltából megjelent Álomdalok című novellás kötetét is a kezünk között akartuk tudni.

A könyv öt nagy egységből áll össze, melyek az író egyes életszakaszait rögzítik és mutatják be, társítják a művekhez. Mindegyik elején említésre méltóak a kísérőszövegek, amiket érdemes elolvasni mindenkinek. Egyrészt kiegészítés az egyes történetekhez, de a keletkezésükről is beszél, arról, hogy hogyan sikerült megalkotni az egyes szereplőket. Betekintést nyújt a gondolatvilágába és őszintén ír a munkásságáról, arról, hogy neki se volt mindig minden fenékig tejfel. Megismerjük az ő nehézségeit, és ami a legfontosabb, nem fél elismerni a hibáit se, ami figyelemre méltó.

A novellák felépítése a szakaszokkal együtt nagyrészt kronologikus, kedvező volt a sorrendjük. Szimpatikus volt, hogy egyaránt helyet kaptak a jók, és a kevésbé élvezhető történetek is, így nem csak nagyszerűeket olvashattuk tőle. Őszintén bemutatta ezáltal, hogy mindenki kezdte valahonnan az írást.

A novelláskötetben szereplő művek keletkezése a 60-as évektől a 80-as évekig terjed ki. Itt még nem volt meg annyira Martinnak a kiforrott stílusa, ezért a már ismert fantasy műfaj mellett találkozhatunk többek között sci-fi és horror alapú történetekkel, de előfordul olyan is, hogy keverednek a műfajok. Alapjába véve remekül dolgozik mindezen temában, de mégis a fantasy az ő zsánere. A kedvenceim is innen kerültek ki. A címadó novella a Homokkirályok egy terráriumban levő hangyafarm történetét írja le, melyben négy háborúban álló hangyacsoport él. Gazdájuk egyszer azonban megelégeli a lassú fejlődésüket, majd ezek után kezdetét veszik a nem hétköznapi, vérfagyasztó történések. De a Laren Dorr magányos dalai, és A jégsárkány is abszolút kedvenc lett.

Nagyon tetszik, hogy az író úgy meséli el a történeteket, mintha mi mindennel tisztában lennénk. Mind a személyekkel, mind a térrel és az idővel. Tökéletes atmoszférát teremt nekünk, és csupán itt-ott elejtett mondatokkal ismerkedünk meg a helyzetekkel. Ám pont ez az egyik hátulütője is egyben. Némely történetben meg van említve egy-egy lény vagy bolygó/világ, amiről mi mit sem tudunk, hiába játszódnak a sci-fi történetek ugyan azon helyeken. Ilyen pl. a Hranga Birodalom, vagy Avalon. Ilyenkor jó lett volna morzsák helyett egy összetett képet kapni, mert szívesen olvastam volna ezekről bővebben.

Összességében egy remekül megírt novelláskötetről beszélünk. Ahogy haladunk a könyv vége felé, érződik az írói stílus fejlődése. Egyre jobban megnyeri az embert. Pont ezért, aki nem riad meg a gyakorta komor hangulatú művektől, és nem zavarja a műfajok váltakozása, mindenképpen kezdjen bele. Majd értsen egyet abban, hogy George R. R. Martin nem csak A Tűz és Jég dalával alkotott nagyot, és más műfajban is megállja a helyét.

George R. R. Martin – Tűz & Vér

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?