Könyvek

Fiktív fantasyk Magyarországon

Számomra a fiktív fantasy történetek azok, amik a legerőteljesebben reprezentálják az emberi elme és az írói készség netovábbját. Csodálatos képességnek tartom, hogy az emberek néhány betű, szó kombinációjával komplett új világokat tudnak alkotni, olyan dolgokat is lehetségessé téve, ami nekünk eszünkbe sem jutna még a legvadabb álmainkban sem. Amikor pedig ezeket a csodákat a mi világunkba plántálják az plusz izgalmat hoz. Habár hozzám nem áll annyira közel Anglia vagy Amerika, viszont mikor Magyarországon játszódó fantasyt olvasok, az igazán meg tudja dobni az élményt. Nem is beszélve arról, hogy magyar írótól olvasni felüdülés lehet a sok külföldi után. A kultúrabeli különbségek akadályokat képezhetnek az író és az olvasó között, előfordulhat, hogy hiába profi a fordító, mégsem olyan a nyelvezet és a fogalmazás, mint a magyaroké. Néha jó visszalátni írásban azokat a helyszíneket, ahol már mi is megfordultunk életünkben, vagy akár minden nap elmegyünk mellette és magyarként életünk szerves részét képezik és felismerhetjük a történetben a saját kultúránkat.

Összegyűjtöttem nektek pár jó könyvet ebben a témában, akik remekül mutatják be országunkat és ötvözik is a fantázia elemeivel.

Ambrózi báró esetei (a kakukktojás)

A kakukktojással kezdem, hiszen Böszörményi Gyula regénysorozatában igaz, semmi rendkívüli nem történik, mégsem pontosan a mai Magyarországon játszódik a történet, hanem egy olyan mesés korszakban, ami akár egy fantasy alapjait is képezhetné. Az 1900-as évek elején járunk, egy másik korban, ami legalább annyira varázslatos, mintha egy fantasy lapjait olvasnánk. A történet egy testvérpárról szól, Hangay Emmáról és Miliről. Míg az előbbit elrabolják és különböző kalandokba keveredik, addig Mili nővérét próbálja megtalálni és Ambrózy báróval old meg különböző bűnügyi eseteket. Böszörményi Gyulának nem ez az egyetlen sikeres könyvsorozata, mégis napjainkban talán a legfrissebb és legnépszerűbb. Pontos utánajárásának hála élethűen elevenedik meg előttünk a 20. század elei Budapest és izgalmas kalandokba bocsátkozhatunk a szereplőkkel. Ha több infót szeretnél megtudni a sorozatról, olvasd el az íróval készült interjúnkat.

 

Para körút

Felkai Ádám írása már közelebb áll a fantasyhoz, de még mindig nem teljesen. A Budapesten játszódó történet, a maffiákra emlékeztető cselekményével és szereplőgárdájával azonban eléggé szürreális élményt ad számunkra. A történet eleinte a főszereplő, Edina egy napját, főleg átlagos gondolatait mutatja be. A cselekmény akkor kezd egyre elborultabbá válni, amikor belekeveredik egy budapesti maffiaszerű szervezet hatalmi harcának közepébe. Egyszerre találjuk szemben magunkat horrorisztikus vérengzéssel és hangosan megnevettető poénokkal. Ennek a kettő elemnek az ötvözése eredményezi, hogy a könyv egyre szürreálisabb lesz, ahogy végigkövetjük a hajszát azokon a budapesti helyszíneken, amiket mindenki nagyon jól ismer.

 

Sárkánycsalogató

Virág Emília írói munkássága csak egyet jelenthet. A modern Magyarország és a magyar népmesék vegyítése. A már megjelent három rész a Hétvilág sorozatban mind tartja a szintet. Minden, amit megteremtett kifejezetten furcsa, de a maga vicces nemében. Már magukban az alapcselekmények olyan főszálat tartalmaznak, hogy az ember elolvasva őket nevet és értetlenkedik. Ám nem csak a cselekmény alapja nevetteti meg az olvasót, de olyan szövegeket, dumákat találhatunk minden fejezetben, hogy muszáj hangosan felnevetnünk és elismernünk Virág Emília igazi tehetségét. Nincs az máshogy, mikor a semmiből egy sárkány kerül az oktogonra, de akkor sem, amikor Adrinak a lakásában nyíló lyukból részeg manók özönlenek elő. Az urban fantasy így kapott új jelentést Virág Emília felbukkanásával, ami megért vele egy interjút.

 

Odakint sötétebb

A fent említett könnyed és humoros olvasmányok után itt egy igazán nyugtalanító és weird regény Veres Attila tollából. Annak ellenére, hogy mennyire furcsa a története, annál inkább jobban adja vissza Magyarország egyik meghatározatlan kis faluját és a magyar főszereplőinket. Anélkül, hogy bemutatna akár egy magyar nevezetességet is, el tudja hitetni velünk, hogy valahol a magyar vidéken járunk. A központban az ebben a faluban felbukkant cellofoidál állnak, olyan különleges állatok, akikről senki sem tudja, hogy honnan jöttek vagy miért. Idővel a jelenlétük mégis természetes lesz a sok furcsa és morbid esemény ellenére, amik egyidejűleg a megjelenésükkel kezdtek megtörténni. Gábor szemszögéből végigkövetve az eseményeket minden egyre különösebb lesz egészen a végső katarzisig, amire senki sem számított.

Ti mivel egészítenétek ki a listát?

 

Olvasok is (@olvasokis) által megosztott bejegyzés,

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.