Könyvek Könyvmolyképző young adult

Ez egy bipoláris szerelem-Karen Fortunati: The Weight of Zero (Semmi súlya)

By

Valószínűleg mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amiből úgy láttuk nincs kiút, és ezek után már soha többé nem lesz olyan az életünk, mint előtte volt.  Karen Fortunati, The Weight Of Zero-Semmi súlya című regényének főhőse pontosan így érez. Nála azonban ez nemcsak valami átmeneti állapot, hanem már több, mint két éve húzódó folyamat, amit csak gyógyszerekkel tud valamennyire kézben tartani, de folyamatosan érzi, hogy a depresszió, a Semmi ott liheg a nyakában és csak azt várja, hogy lecsaphasson.

A szerzőt a korábban szerzett személyes tapasztalatai inspirálták, akár az öngyilkossági kísérletről, akár a bipoláris zavar  leírásáról beszélünk. Ez érződik is az egész történeten.
Főhősünk Catherine Pulaski ugyanis pontosan ebben vagyis bipoláris zavarban szenved. Két éve, mióta nagymamája meghalt a betegség elhatalmasodott rajta, és már megölni is megpróbálta magát. Attól retteg hogy Semmi (ahogy a depresszióját nevezi) egyszer visszajön érte és ő nem fog tudni megküzdeni vele. Az egész könyvet áthatja valami mély letargia, szinte mi is érezzük, hogy milyen érzés lehet folyamatosan ilyen nyomás alatt élni.

“Tudom, hogy a sötétség már itt köröz körülöttem, megérzi a vérszagot, és bármikor kész lecsapni. Hirtelen felállok. Mozdulnom kell. 
Félek.”

Catherine is retteg és az egyetlen biztonságos pontot a nagymamája szobájában rejtegetett összegyűjtött gyógyszerei jelentik számára, melyek mintegy végső megoldásként szolgálnának, ha Semmi visszatérne.
Eközben persze ugyanúgy meg kell küzdenie a mindennapok nehézségeivel, például a középiskolával is, ahol szinte senki sem ismeri a pontos betegségét, viszont mindenki ítélkezik felette a félinformációk alapján. Folyamatos zaklatásoknak van kitéve, főként korábbi legjobb barátnői által, ami természetesen folyamatosan visszaveti őt a betegség leküzdésében. Nagyon érdekes lépés volt az írónő részéről, hogy ezek mellé az általános zaklatások mellé, még belevitt egy folyamatos verbálisan megnyilvánuló szexuális zaklatást is, az viszont már kár, hogy ezzel később nem foglalkozott bővebben.

Catherine úgy érzi senkiben sem bízhat meg, senki sem értheti a gondjait, a terrorizálás hatására pedig már egyáltalán nem bízik az emberekben. Éppen ezért, mikor a történelemtanárjuk Mr. Oleck párokban végezhető kutatást ad nekik feladatként, már előre fél kit kap majd maga mellé. Itt lép be a képbe férfi főszereplőnk Michael, aki viszont egyáltalán nem foglalkozik azzal mit gondolnak mások, szívesen lesz a lány párja és veti bele magát a közös munkába.
Annak mindenképpen örültünk, hogy Michael végre nem az a elérhetetlen rosszfiú, aki mindenkit levesz a lábáról, valamiért mégis szürke kisegér főhősünbe szeret bele egyik pillanatról a másikra. Realisztikusabbá tette a szerelmi szálat, hogy neki is megvoltak ugyanúgy a saját problémái és nem mindenre reagált megfelelően, többször is hibázott, így sokkal emberibb és szimpatikusabb is lett.

“Nem mindenki krónikus, de tudom, hogy senki sem immunis a fájdalomra.”

Érdemes még szót ejtenünk a főbb mellékszereplőkről is, mert azokból sincs hiány. A legfontosabb természetesen Catherine édesanyja Jodi, aki mindent feladott a lányáért, plusz munkákat vállal, hogy tudják fizetni a kezelési költségeket és viseli a folyamatos mentális terhelést, amit a folyamatos készültségben állás jelent. Nem mindig felhőtlen a kapcsolatuk a lányával, de ez szintén csak a regény realisztikus voltához tesz hozzá.
Aztán ott van Kristal, Catherine új legjobb barátnője, akit a csoportfoglalkozásokon ismer meg. Maguk ezek a foglalkozások és a résztvevők is nagyon érdekesek, megmutatják, hogy hányféle ember, hányféle fájdalommal küzdhet és fehívja a figyelmet arra, hogy be kell néha pillantanunk a valóságnak csúfolt illúzió mögé, hogy igazán megismerhessük egymást.

Érdekes, de van még egy fontos szereplőnk, aki bár fizikailag nincs jelen a történetben, mégis hatalmas hatást gyakorol Catherine-re. Ő pedig nem más, mint Jane Talmadge, egy fekete katonanő, akit a Michaellel közös történelemprojekthez választanak, és akinek a maga korában szintén szembe kellett néznie a kirekesztéssel, ennek ellenére nem adta fel és fontos szerepet vállalt Amerika védelmében a felé áramló gyűlölet ellenére. Habár az ő alakja nem valós, a 6888-as alakulat, amiben szolgált létezett és valóban ilyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia.

“Könnyek homályosítják el a látásomat, ahogy Jane-re gondolok. Az örömteli, kalandvágyó Jane-re. Nem tehetett róla, mikor és hova született. Ártatlan volt. 
A szó visszhangzik a fejemben. 
Ártatlan. 
Ártatlan. 
Ártatlan.”

Nagy szerepet kap még a kötetben Michael családja is, akik a maguk zajos módján több alkalommal is kirántják Catherine-t az önmarcangolás mocsarából. Érdemes itt kiemelnünk Michael nagymamáját Nonnit, aki nemcsak hogy közvetlenségével eredményez jó néhány derűs pillanatot, de érdekes módon egyfajta “nagymamapótlékot” is jelent a lány számára.

“-(…)Akkor mi? Azt hiszed, vagy kövér? Csontos akarsz lenni, mint modellek? Férfiak szeretik nőket, ha hús van rajtuk.-Feláll, és megütögeti gömbölyded csípőjét.-Férjem, Nico, fogantyúinak hívta ezeket. Ezekbe kapaszkodott. 

-Oké, most hánytam bele a számba-nyög fel Michael.”

Összességében elmondható, hogy ez egy rendkívül hiánypótló és remek figyelemfelhívó könyv, amit sok fiatalnak érdemes lenne elolvasnia. Rendkívül fontos lenne, hogy még több mentális problémákkal foglalkozó olvasmány íródjon ennek a generációnak, amelyik talán a legjobban ki van téve a különböző médiumok sokszor meglehetősen negatív hatásának. Habár a regény nem tökéletes, viszont pont ezek a tökéletlenségek teszik még szerethetőbbé és valóságosabbá, olvasás közben pedig garantáltan mindenki fog találni legalább egy szereplőt, akivel azonosulni tud.

“És aki még soha nem érezte így magát, az nem tudja megérteni, milyen az érzelmek hiánya. Az érthetetlen, kimondhatatlan súlyú reménytelenség.”

 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: