Könyvek

Érkezik a Touch – Érintés újabb része!

A Denazen sorozat sokaknak nagy kedvence lett 2013-ban, melynek utolsó része 2014-ben jelent meg. A rajongók sokáig várták a folytatást, és most tavasszal, a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából meg is kapjuk a várva várt harmadik részt Tremble ​– Remegés címmel.

˝Dez Crossnak megvannak a maga problémái. Már majdnem tizennyolc éves és az elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól, amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És akkor még ott van Kale is… Ettől rosszabb már nem is lehetne a helyzet.

Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának a hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről.

Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze.˝

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?