Egy számunkra ismeretlen Magyaroszág, vagyis az ÉJFÉLI ISKOLÁK – Veres Attila
Veres Attila első könyvével, az Odakint sötétebbel kapcsolatban elsősorban arra hívtam fel a figyelmet, hogy milyen nehéz visszaadni Magyarországot, a magyar tájat és az ezt körbelengő hangulatot, amit minden magyar ismer, mégsem tudja igazán megfogalmazni, főleg konkrét településnevek és túristalátványosságok nélkül. Az Odakint sötétebben nem csak az volt az izgalmas, hogy ellátogathattunk abba a tipikus vidéki faluba, hanem láthattuk milyen az, amikor Magyarországon kezdődik meg a világvége, amikor az általunk olyan jól ismert közegből mégis kiszakít valami szokatlan. Egyszerre ismerős és idegen és ez valami olyan hangulatot ad, amit nehéz figyelmen kívül hagyni.
Ennek ellenére az Éjféli iskolák eléggé különbözik az Odakint sötétebbtől, és nem csak azért, mert itt összefüggő novellák gyűjteményéről van szó. Ugyanúgy Magyarországon járunk, ugyanúgy tanúi lehetünk a hazánkban történő különös eseményeknek, amik hátborzongatóak és általunk elképzelhetetlenek, főleg nem józanul. A szereplők és a történések különböznek, egyedül egy, az írót régóta kísértő lény fordul meg mind a két könyvben.
A novellákat három részre osztották a kötetben. Az első rész a Testetlen-lelketlen, a második az Éjszakai bőr, a harmadik pedig a Nulla óra nulla perc. Mindegyikben öt-öt történet kap helyet, a cselekmény állandóan változik, olyan skálákon teljesedik ki, ami nekünk biztos eszünkbe sem jutna és a legvadabb rémálmainkban sem gondolnánk semmi hasonlóra. Eleinte nem áll össze semmi, ám ahogy haladunk előre, láthatjuk, hogy ugyanebben a világban járunk és nem Magyarország különböző dimenzióit tekinthetjük meg. Nem. Az összes történet ugyanarról a világról szól, azzal a környezettel és emberekkel, akikkel nap mint nap találkozunk, csak a háttérben megbújó alakokat és a tér hiányát nem látjuk, ellenben Attilával. Új vallási szektát teremtett (vagy fedezett fel?), aminek a negatív kicsengése már untig ismert lehet más hasonló történetekből, itt azonban nem félt átlépni határokat, élővé teremteni az isteneiket és egész szokásrendszert alkotni köré. És míg számunkra ezek a gondolatok hátborzongatóak, különös borzongást, félelmet és egyben kielégülést adnak, kétséggel tölt el, hogy saját bevallása szerint az író az írás folyamata alatt szórakoztatónak és viccesnek találta ezeket.
A kötet végén találni pár oldalt, ahol Veres Attila a saját gondolatait osztja meg a novellákról, azok alapjairól, keletkezésükről. Érdekes ezeket elolvasni miután túl vagyunk az összes olykor rövidebb, olykor hosszabb történeten. Előfordulhat, hogy akaratlanul is belegondolunk, mégis mi járhatott az író fejében, mikor leírta ezeket a borzalmakat. Van-e ezeknek valami mögöttes tartalma? Határozott szimbólumokat tartalmaznak, csak mi nem látjuk, hogy mit akar vele elmondani? Javaslom,hogy ne vessük bele magunkat rögtön a kulisszatitkokba, inkább hagyjunk magunknak időt merengeni a novellákon.
Első olvasásra talán tényleg csak annyi tűnik fel a novellákból, hogy mennyire szokatlanok és különcek, mennyire mélyen képesek frusztrálni az embert, de egyszerre érdekes gondolatokat is felvetnek. Noha A Tükörkék bárónő nem tartozik a kedvenceim közé, mégis az alapgondolat, amiről Attila a könyv végén is beszélt, érdekes. Akármilyen közönséges vagy fenséges hely turisztikai feltüntetése milyen hatással lehet erre a bizonyos helyre, ami esetünkben a túlvilág. Akinek az Odakint sötétebb tetszett, ezzel a könyvvel sem nyúlhat nagyon mellé. Azoknak tudom ajánlani, akik már unják a mai regényeket, vagy valami szokatlanra vágynak, ami kizökkenti őket a mindennapjaikból.
Ezúton is köszönjük az Agave-nak, hogy lehetőséget adott arra, hogy elolvashassam ezt a remek novelláskötetet.
