életrajzi Könyvek

Édouárd Louis – Leszámolás Eddyvel

By

Mi jut először eszünkbe Franciaországról? Párizs, Versailles, a szerelem, a Louvre? Esetleg a nemzet jellegzetes ételei? Az ország történelme, Bonaparte Napóleon? Éduárd Louis első regénye, a Leszámolás Eddyvel azokra a területekre visz el minket, ahol semmi sem móka és kacagás, ahol vagy megszoksz, vagy megszöksz, és ahol a szerelem csak egy üres szó mindenkinek.

Önéletrajzi regény került ma terítékre. A szerző, aki gyerekkorát segélyeken élő családban élte le, aki a kezdetektől fogva tisztában volt másságával, és aki körül az agresszió mindennapos volt. Édouard Louis most alig kétszáz oldalban meséli el, hogyan lázadt fel ellene a teste, sőt, teljes lénye. Nem szépít, szókimondóan, nyersen, köntörfalazás nélkül idéz azoktól, akik egykor körülötte éltek.

Már a borító is sejteti, hogy nem boldog, rózsaszín cukormázban fürösztött olvasmányról van szó. Fekete-fehér, a rajta lévő férfi pedig egyedül van és nem látni az arcát. Amikor megláttam a könyvesboltban, csak azt néztem, milyen szép, milyen letisztult, milyen figyelemfelkeltő a maga egyszerű módján. Amikor még csak nézegetjük, nem is gondolnánk, mennyire összefüggésben van a tartalommal. Most, hogy elolvastam, látom azokat a részleteket, azokat a mögöttes jelentéseket, amiket az elején nem láttam. Például az arc, a karakter, ahogy hátat fordít a kamerának, szégyent tükröz. Vagy a kihalt utca, ahol egyedül sétálgat – magány, elveszettség, társtalanság. Ordít a borítóról a kirekesztettség és az, mennyire kívülálló a saját környezetében az, akiről szólni fog. De mindez nem látszik, amikor csak leveszed a polcról – vékony, szürke, szinte láthatatlan, mint egy félénk fiú, aki megvárja, amíg a megfelelő ember kérdezi, és akkor kiereszti a hangját, de úgy, hogy a szavai örökké csengeni fognak a füledben.

„Nem vettem számításba, hogy nem elegendő változtatni akarni és önmagunkról hazudni, attól még a hazugságból nem lesz igazság.”

Eddy, noha affektál, gesztikulál, lányos dolgokat szeret és inkább lányokkal barátkozik, mindvégig próbálja megtagadni önmagát, és “keményfiúvá” válni. Azonban nap mint nap áldozatául válik az iskolai bántalmazásoknak, és a felé irányuló egyetemes diszkriminációnak. Emiatt minden vágya kiszakadni a közegből, amibe beleszületett, noha ez szegénysége miatt nem igazán megoldható.

A regény két részre van osztva – az elsőben fokozatosan megismerjük a szerző családi hátterét, a másodikban pedig a homoszexualitásra kerül a hangsúly és arra, hogyan áll saját magához, hogy hatnak rá környezetének előítéletei. Mesél az anyjáról, az apjáról, a testvéreiről. Felbukkannak a távoli rokonok, a falubéli álbarátok és az iskolatársak, akik közül nem egy rendszeresen inzultálja Eddyt – eleve ezzel kezdődik a történet.  A családtagjainak és némelyik kívülállónak a múltjába is betekintést nyerhetünk, amivel az adott társadalom helyzetét is jobban átlátjuk.

Nagyon tetszett, hogy egyes eseményeket teljesen más perspektívából mutatott a szerző, mint amit megszoktam. Ilyen volt például a fent említett iskolai bántalmazás, vagy az a cselekménysorozat, mely alatt Eddy megpróbálta elnyomni önmagát, és úgymond heteróvá válni – ezutóbbi elem már ismerős volt az Inkább boldogból. Emellett, ahogy a borító hátoldalán is áll, nem lehetett egyik korábban olvasott könyvhöz sem hasonlítani. Igen, LMBT+ témájú, igen, önéletrajzi regény – de kilógott mindegyik skatulyából, amibe próbáltam belerakni. A legtöbb önéletrajz valamilyen módon mindig száraz tényeket közöl – hol diplomázott az alany, mikor kezdett el foglalkozni azzal, amiről ismert lett, hogyan próbálgatta szárnyait. Ez itt is ugyanúgy jelen van, de Édouard Louis inkább a lélektani hátterére helyezte a hangsúlyt. Ugyanakkor a melegséget boncolgató könyvekben kivétel nélkül jelen volt a szerelem és az általa, valamint az elfogadás által nyújtott menedék, ami itt kimaradt. Gondoljunk csak bele, egy, a szerelem és a szabadság országában játszódó regény, ami ezeknek híján van!

„Nincs egyetlen boldog emlékem sem a gyerekkoromból. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy gyerekként soha nem éreztem magam boldognak, hogy soha nem örültem. Csakhogy a szenvedés korlátlan hatalom, elsöpör mindent, ami nem illeszkedik a rendszerébe.”

Lebilincselő, őszinte, valós. Nem az a boldog könyv, amit lehetetlen nem vigyorogva olvasni, inkább kiábrándító, mélabús. Akármilyen köntösbe is van öltöztetve a homoszexualitás témája, az ellenük irányuló negatív érzelmek, az előítéletek valamilyen módon mindenhol jelen vannak. A Leszámolás Eddyvel nem a szerelem megtalálásáról szól vagy arról, hogy változik meg az ismerőseinkkel való kapcsolatunk a coming out után. Nem, sokkal inkább arról az oldalról, amit mindenki ismer, de senki sem beszél róla, senki sem szentel neki egy egész könyvet.

Érdeklődsz az ország iránt? Mélyebbre szeretnél ásni, nemcsak a felszínt kapargatni? Látni akarod, mi van a maszk mögött? Olyan könyvet keresel, ami a valósággal szembesít és lehetetlen letenni? Megtaláltad.

Rosemarie Eichinger – Esznek-e a halottak epertortát?

LMBT+ témájú cikkeink: x x x x x  x x x x x x x
Forrás: Moly

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: