Könyvek

David Vann – Akvárium

“Ha mások észre sem vesznek, vagyok egyáltalán?”

Rosszabb napjainkban gyakran gondolunk arra, hogy mindenki másnak, talán még az Etiópiában élőknek is jobb a helyzete, mint nekünk. Az emberi élet alapvető velejárója a túlzás. De valahogy mindig rájövünk; van lejjebb. Van egy világ, amiről ha csak hallanánk is, máris Mennyországként tekintenénk a saját környezetünkre.

Főszereplőnk, Caitlin az édesanyjával él. Kevés dolgot engedhetnek meg maguknak, túlóra túlóra hátán, hogy “egyről a kettőre juthassanak”, a jövőjük pedig olyan fényes, mint egy vödör szén. A lánynak figyelnie kell, mit mond a családi hátteréről a körülötte lévőknek, és bármelyik szó végzetes lehet.

“Ha várhatunk valamit, az mindent megváltoztat. Nekem mindig is szükségem volt jövőképre. Nem tudok nélküle létezni.”

Caitlin minden iskola után a közeli akváriumba megy, és a halakat nézegeti. Ilyen alkalmakkor ismerhetjük meg őt igazán. Okosabb, mint a korabeliek, egyedi világnézete és gondolatmenetei vannak. Eme kis menedékében találkozik egy nevenincs öregemberrel, aki megérti, komolyan veszi, megválaszolja a kérdéseit, és ugyanez fordítva is igaz. Egyenlő felekként tekintenek egymásra, itt nincs tapasztaltabb, bölcsebb, csak egy kisgyerek és egy idős úr eszmecseréje az akváriumszerű nagyvilágról.

“A halottak utánunk nyúlnak, szükségük van ránk, mondják, de ez nem igaz. Mi nyúlunk utánuk, hogy megtaláljuk önmagunkat.”

Persze, itt is megvan a kellő bonyodalom. Főszereplőnk új barátjának hála olyan dolgok derülnek ki, amik miatt szinte mindenre másképp fog nézni, az élete pedig – klisés kijelentés, de – a feje tetejére áll. De rendbe jöhet-e bármi is, ha még a mellett sem érzed magad biztonságban, aki életet adott neked?

Lélektani dráma, méghozzá nem a finomabbik fajtából. Irányít, játszik veled, mindeközben azonban elkápráztat, és arra eszmélsz, hogy valami megváltozott benned. Máshogy fogsz nézni a körülötted lévőkre, mert lassan ráébredsz, hogy semmi sem az, aminek látszik. Mindenki mást gondol valóságnak. A világ legalapvetőbb szerepkörének mélyen búvó, cseppet sem kellemes kérdéseit boncolgatja: a szülőségét, emellet a megbocsájtás, a feledés, a családon belüli erőszak, a kezelhetetlen lelki torzulások és a feltétlen szeretet sem marad ki. A könyv gondolatkavalkád, kételyek tengere, az olvasók pedig tehetetlen bábok, akik csak annyit tehetnek, hogy elolvassák, hagyják magukat. A vélemény, a pártfogás minden oldalon változik, egyszerre film- és életszerű, lehet hallani a hangokat, akár érezni a szagokat és illatokat is, és talán épp emiatt a valósághű leírásmód miatt olyan szívbemarkoló, feszültséggel teli, megrendítő, sokkoló, kegyetlen és felkavaró.

“Szülőnek lenni állandó szolgáltatást jelent: fuvar, mosoda, főzés, takarítás, tanítás, tanácsadás, kirándulás.”

Talán ez volt az első olyan könyv, amiről nem tudtam, ajánljam-e, vagy sem, mert nem voltam biztos benne, hogy bárkit is bíztassak arra, hogy menjen végig ugyanazon az érzelmi hullámvasúton, mint én, ám végül az előbbi mellett döntöttem. Megéri. Ahogy a mindennapok elől, úgy ezelől a másmilyen fajta, bevallom, groteszk és idegen világ elől sem kell elmenekülni. Tapasztalat és olvasási élmény, sőt, nevezhetném egyfajta zarándokútnak is. Az, hogy végül milyen a vége, az rajtad múlik.

Hozzászólások