Könyvek

Christopher Moore, az elborult,határtalan elme

Az édesapja autópályarendőr volt, édesanyja pedig bolti eladó. Tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfia Intézetben folytatta. 19 éves korában költözött Kaliforniába, 2003-ban pedig Hawaii-ra. Jelenleg San Franciscóban él.

Az első művének – Ördögöd van! – 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll DJ-ként dolgozott. Azóta sikert sikerre halmoz regényeivel (a legutolsó 2011-ben jelent meg Prérifarkas blues címmel).

(Részlet a Wikipédiából)

Christopher Moore neve leginkább a humor kedvelőinek lehet ismerős, akik odavannak a fanyar, néhol fárasztó, de amúgy szórakoztató viccekért.

Zseniális, sőt, időutazó, ugyanis sikerült tíz évvel a Twilight Saga megjelenése előtt megírnia annak paródiáját, a Love Story-trilógiát( Vérszívó démonok, Totál szívás, Csak egy harapás). Neil Gaimann-hez hasonlóan mesterien tudja ötvözni a mai világot a mitológiával, ám míg ez az előbbinél ijesztő, horrorisztikus, addig nála inkább mulatságos és vidám.

Leghíresebb könyvei a Prérifarkas blues, a Biff evangéliuma, amit ha elolvasol, nem leszel képes röhögés nélkül kibírni egy hittanórát vagy misét, de még egy irodalomórát sem, amin a Bibliát elemzitek, vagy A leghülyébb angyal, ami a lehető legbizarrabbul dolgozza fel a karácsonyt.

Persze ennek ellenére a szerző nem csak a viccekkel foglalkozik ; észrevétlenül csempészi bele a mai nagyvilág főbb problémáit, görbe tükröt mutat a társadalomnak, csakhogy mi a poénok miatt ezek legtöbbjén átsiklunk.

Beszéljünk egy kicsit a kereszténységről, és annak fő eseményeiről, mítoszairól. Jómagam templom közelébe maximum esküvő vagy temetés alkalmával megyek, nem locsoltak a fejemre szentelt vizet, a fent említett szent írásokról pedig alig tudok valamit. Egy évvel ezelőtt olvastam a Biff evangéliumát, ami a Bibliát dolgozza fel Jézus (nekem már csak Jozsua) gyerekkori haverjának, Biff, akit Lévinek hívnak szemszögéből, és miközben megválaszolta a kérdéseket, amik bennem (bennünk) felmerülhettek Isten fiával kapcsolatban (például, hogy milyen volt a gyerekkora, vagy hogy hogy fedezte fel, ő a Messiás), aközben lassan megtanította nekem a Megváltó tanításait, neki hála megjegyeztem, kik az apostolok, el tudtam képzelni az utolsó vacsora jeleneteit, szóval bevezetett engem a hit hatalmas világába.

Majdhogynem ugyanez a helyzet egy másik könyvével, a Mocskos Melóval. Noha ennek nincs semmi köze a keresztényekhez, mégis nagy hatással volt rám minden fejezete. “Halálnak lenni mocskos egy meló. De valakinek ezt is meg kell csinálni.” Elgondolkoztatok már ezen? Mi alapján halnak meg az emberek, ki dönt egy buszbaleset vagy egy karambol túlélőiről. Bár ez a világnézet egyre inkább eltünedezik a sorssal és az alvilág-menny kettőssel egyetemben, valakiben még mindig feldereng a csontos kezű kaszás és a hozzá tartozó legendák képe, aki pedig esetleg látta a Death Note-ot, annak a táskában pihenő, nevekkel teleírt (jegyzet)füzet sem lesz idegen.

Megint más A leghülyébb angyal, csak hogy a kedvenceimet említsem. A történet egy érdekes krimiként kezdődik, amikor megölik a Télapót, majd egy ártatlan gyermek ártatlan kívánságával folytatódik, végül valami abszurd zombiapokalipszissé növi ki magát, amikor már nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk, vagy inkább sírva nevessünk.  Christopher Moore-nak elborult ötletei vannak, millióan próbálták már űberelni, de senkinek sem sikerült. Moore beteg, de a lehető legjobb értelemben, és ez ebben a művében látszik meg talán a legjobban. Nincs nála viccesebb és egyedibb, vagy ha van, akkor ez a kettő nincs kombinálva. Ha pedig mégis, akkor több ezren követeljük: lépjen elő!

Christopher Moore rengeteg embernek ismerős, az olvasók szeretik az elcseszett humorát, és talán ő az első, akiről, ha megkérdezik, megfilmesítették-e bármelyik művét, valamennyien azt válaszolnánk:

” Nem, de jobb is így.”

És emellé még azt is tanácsolnák, hogy sose olvasd a könyveit nyilvános helyen. Itt van intő példának édesapám: egy munkahelyi baleset után kórházba került, én pedig gondolkodás nélkül bevittem neki a Prérifarkas blues-t. A szobatársai aznap egy szemhunyásnyit sem aludtak a röhögésétől.

Ki hallott már róla? Mi a véleményetek az irományairól?

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .