Könyvek

Cecelia Ahern – A Vétkes

Ha már nyár és meleg, miért ne hűtsük le magunkat egy jó kis lázadó regénnyel? És ha már lázadó, miért ne a Vétkes című könyv legyen az?

Cecelia Ahern, ír származású írónő már nem az első sikerét aratja regényeivel. Alig múlt 23 éves, amikor híres regénye, az Utóirat: Szeretlek megjelent és hatalmas sikert hozott az írónőnek, mind könyvformában, mind pedig a mozivásznon. Emellett még az Ahol a szivárvány véget ér, a Lantmadár és az Amikor megismertelek című regények is az ő tollából származnak.

Ennyi sikeres regény után határoztam el, hogy beleolvasok az első fiataloknak szóló könyvébe, a Vétkesbe. Már a tartalma felkeltette az érdeklődésemet, mert abból is kiderült, hogy egy, a maihoz hasonló, mégis eltérő világba csöppenhet bele az olvasó. Engem leginkább az Éhezők viadala című regényre emlékeztet, mivel a főhősnő, Celestine North is egy igazságtalan, elnyomó rendszerben él, bár ő az elején ezt még csak nem is sejti. Az ilyen könyveknél nálam mindig felmerül a kérdés, hogy miért mindig a 17 éves, 45 kilós lányok mentik meg a világot?

Az első ötven oldal bemutatja Celestine tökéletes életét, ahol ő az éltanuló, a minta testvér és a barátja pedig az ország kormányzójának a fia. Az országukat a Vizsgálóbizottság irányítja, de csak és kizárólag az erkölcsi ügyekbe szólnak bele, illetve büntetnek. Jelen esetben a büntetés egy Vétkessé bélyegzés, tehát billoggal az elkövető bőrére égetnek egy piros V betűt és egy vörös karszalagot kap, na meg egy jó vaskos szabálykönyvet is. A Vétkesekre mindenki undorodva, megvetve tekint, a társadalomból kitaszítottá válnak. A V betű helyét a vétkük határozza meg: a rossz döntéseikért a halántékukra égetik, ha hazudnak a nyelvük bánja. Egy Vétkes segítéséért a jobb talpukat billogozzák meg, ha megkárosítják a társadalmat, jobb tenyerüket, a hűtlenségért a Vizsgálóbizottsággal szemben pedig a mellkasukat égetik meg, a szívük tájékán.

Mivel Celestine tökéletes és a viszonya is az a bíró úrral, akinek a fia a barátja, ezért el sem tudja képzelni, hogy bármikor is az ő, vagy bármelyik ismerőse bőrén virítson a Vétkesek bélyege, egészen addig a napig, amíg az egyik közeli ismerősét nem nyilvánítják Vétkesnek. Mivel a borítón a lánynak a jobb talpán van a V betű, ezért könnyen kikövetkeztethető, hogy Celestine egy Vétkesnek fog segíteni, de addig, ameddig ki nem derül, hogy kinek segít majd, addig körülbelül 10 lehetséges verzió is felmerül a történetben, éppen ezzel fokozva az amúgy is izgalmas helyzetet.

Cecelia Ahern egy olyan társadalmat mutat be nekünk, ahol az engedelmességgel lehet csak túlélni a napokat és a ,,velejéig Vétkeseket” azonnal eltávolítják az útból. Az írónő le is írja a köszönetnyilvánításban  a tanulságot: senki sem tökéletes. A vétkek, amikért komoly büntetést kapnak, nem többek egyszerű hibánál. És mit kell tenni a hibákkal? Tanulni belőlük. De hogyan tanuljunk, hogyha egyből megbüntetnek? Ebből következik, hogy ez a fajta társadalmi rendszer tökéletes embereket akar, ami nyilván lehetetlen.

Személy szerint imádtam a könyvet, bár Celestine döntéseivel és tetteivel nem mindig értettem egyet, viszont a történet során a jelleme folyamatosan fejlődik, így azok, akik az elején nem kedvelik, időközben észrevétlenül is megszeretik. Ahogy már más könyvei, ez is hamarosan látható lesz a mozi vásznon.

A sorozat második része is olvasható már, a Tökéletes címmel. Én már olvasom is!

Forrás: x x

Hozzászólások