kaland Könyvek romantikus

Catherine Ryan Hyde – A jövő kezdete

By

Hogy lehetne jobbá tenni a világot? Az emberek önzőek, és még ha észre is veszik, hogy valakinek segítségre van szüksége, nem mindig veszik a fáradtságot arra, hogy megadják az illetőnek. Elég csak a hajléktalanokra vagy a busz hátsó bejáratánál a korlátba kapaszkodó kismamákra és idős nénikre gondolni. Papolunk a jóságról, a nagylelkűségről, de a mai társadalom nem ad példát a következő nemzedéknek, és ez egyre csak rosszabb lesz. Hogy lehet ezen változtatni? Lehet egyáltalán?

“Nehéz megítélni, mi a jó és mi nem, mikor az ember még növőfélben van, és semmi sem állandó, beleértve önmagunkat is.”

Történetünk több ember szemszögéből mutatja be az 1990-es évek Los Angelesét és a környező városokat, az azokban eluralkodó helyzeteket, a bandaháborúkat, az utcai támadásokat, és még sorolhatnám. De egy dolog mindegyikükben közös; gyenge vagy erős szálak kötik egy alig tizenkét éves kisfiúhoz, Trevorhoz, aki iskolai szorgalmi feladatán felbuzdúlva (váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt) mindenkinek segíteni akar.

“A legnehezebb az egészben, hogy higgyünk az emberekben. Ez az, amin korábban mindenki elbukott.”

Az ötlete a következő: jót tesz három emberrel, de ahelyett, hogy bármit is várna cserébe, megkéri őket, hogy adják át a segítséget további három embernek. Az már kilenc jótett, majd huszonhét, és ez egészen addig megy, amíg a jótettek meghaladják majd a Föld lakosságát is. A regény a realitás talaján marad, ugyanis a tervbe többször is hiba csúszik A feladatot adó tanár egy időre megízleli a boldogságot és a szerelmet, de aztán ismét a magány lesz a társa, az öreg néni, akinek a kertjét Trevor rendbe teszi, meghal, a leszokóban lévő drogos pedig először munkát szerez, majd elveszti azt, elkölti megkeresett pénzét és visszaszokik a drogra. De a kudarc ellenére ismét próbálkozik, és ami a legfontosabb; nemcsak egy iskolai feladatként egy ötösszerzési lehetőségként tekint az “add tovább”-ra, hanem mint életcélként.

“Adjon az idejéből vagy az együttérzéséből. Pénze sok embernek van, effélékből annál kevesebbnek.”

Eközben a jóság mégis terjed, lassan, bukdácsolva és néhol hazugsággal ötvözve, de terjed. Amerikában híressé válik a Mozgalom, mely háborúkat szüntet meg. Az ember már odaadhatja a kabátját vagy akár a vadiúj kocsiját is egy rászorulónak, és bár az elején ezekkel a jótettekkel van tele a média, 1994-re átlagossá, megszokottá válnak. Mert lehet valaki önző, tagadhatja meg az immár egész világot uraló elvet, valaki mindig tovább fogja adni. Egészen addig, amíg a Mozgalom híre el nem jut annak kitalálójához és egyúttal vissza nem száll rá a jó cselekedet.

“Nem hiszem, hogy egyvalaki is tovább adta volna, amit elkezdtem… Azt hiszem butaság volt… Holott nem muszáj valami nagyra gondolni. De ezt senki sem érti. Hogy mennyire nagyszabású, amit teszel, attól függ, kiért csinálod.”

Túl szép, hogy igaz legyen, mégis van értelme. Talán tényleg lehetséges, és ha elkezdené valaki (ez a fő probléma, hogy nem “én”, hanem “valaki”), elterjedhetne az “add tovább”, tényleg megváltozhatna a világ. Csak meg kellene próbálni. A társadalom fokozatosan romlik, mégsem teszünk ellene semmit, néhányan észre sem vesszük. Akik pedig észreveszik, nem elég erősek ahhoz, hogy tegyenek ellene. Ők azok, akik a sarokban, az árnyékban bújnak meg, akiknek nem halljuk a hangját, mert elnyomja a tömeg értelmetlen kiabálása.

“Ha olyan valakin segítesz, akivel így is, úgy is szívesen tennéd, az nem olyan nagy dolog.”

Kiknek ajánlott? A bújkálóknak és az emberek elé kiállóknak. A vezetőknek, a támogatóknak, a háttérből figyelőknek. Mindenkinek. Mert ez egy egész világot érintő örök probléma. A könyv segélykiáltása nemcsak neked szól. Nekem is.

Ti mit tennétek azért, hogy megváltsátok a világot? Milyen ötleteitek vannak?

Moly

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: