Könyvek

Antonio Ferrara – Rossz voltam

Mi alapján különböztetünk meg jót és rosszat? A kezdetektől beskatulyázhatunk valakit? Vagy valami kiváltja egy ember “romlását”? És mit tehetünk, ha valaki egyszerűen nem képes megjavulni, megváltozni?

Antonio Ferrara regénye ezekre a kérdésekre ad választ. A borító kicsit félrevezető, a többség tizennyolcnak képzeli el ez alapján a főszereplőt, holott ő is és társai is 12-15 év között mozognak. Nem árul el semmit sem a történetről, semmitmondó. Mégsem mondom, hogy időpocsékolás lenne elolvasni. Sőt!

 „Amikor egy felnőtt sír, annak súlya van.

A tizenkét éves Angelo mindenki szerint rossz. A szülei, a tanárai, a diáktársai és kollégiumi ismerősei a bajkeverőt látják benne, és ő is úgy gondolja, hogy a neve és a “jó” bármelyik szinonimája nem szerepelhet egy mondatban, nem lehet köztük semmiféle kapcsolat. Lehetetlen.

Amikor a helyzet odáig fajul, hogy megöli egy tanárát, a fiút vidékre küldik hozzá hasonlóan bűnös gyerekek közé, Constantino atya felügyelete alá. Megrendíthetetlen, különös férfi ő, aki mindenre mást reagál, mint amit várnánk, mégis pont ez teszi valamelyest kiszámíthatóvá. Emellett mindvégig megmarad egy kicsit rejtélyesnek, várjuk, hogy megcáfolja önmagát, és dühöngjön, sírjon, prédikáljon. Úgy gondolja, senki sem születik rossznak, mindenkit a környezete, a körülötte lévők tesznek azzá.

 „Észrevettem, hogy sosem mondja azt, hogy ha, mindig azt mondja, amikor. Például nem azt mondja, hogy ha átmész a vizsgán, hanem azt , hogy amikor átmész a vizsgán…, nem azt mondja, hogy ha megtanulsz rendesen viselkedni, hanem azt, hogy amikor megtanulsz rendesen viselkedni… És ettől máris erősnek érzed magad, szinte legyőzhetetlennek.

Persze, Angelo nem hisz ebben. Meg van győződve róla, hogy ő az elejétől kezdve rossz, és ezen semmi sem változtathat. Úgyhogy folyton keverni fogja a bajt, provokálja a mosolygós papot, megismeri és ideiglenes családjává fogadja a vidéken lévőket, miközben próbál belerázódni az új életébe, keresi a szüleit, a válaszokat és önmagát, majd ahogy az oldalak fogynak, egy aranyos, megható történet bontakozik ki a lapok között.

A szerző egyszerűen ír a karakterekről, Angeloval együtt ismerjük meg őket és alkotunk róluk véleményt, miközben vele együtt mi is észrevétlenül változunk. Talán ő sem marad bajkeverő, az utolsó oldal egy új kezdet. Nem tudhatjuk, a könyv így is rövid terjedelmű, a szereplők többségére nem is jut sok idő – ez persze nem jelenti azt, hogy nem derül ki róluk semmi, illetve hogy ennyi idő alatt nem lehet őket megkedvelni. A regény sajátossága, hogy miközben átlagos, mint a többi – a maga módján -, aközben az olvasónak olyan érzése támadhat, mintha Angelo kérne hozzá bebocsátást, hogy leülhessen és maga mesélje el a történetét úgy, ahogy volt, nem a felnőttek sopánkodásából és prédikációiból – ők képesek elnagyzolni a dolgokat, főleg azokat, amiket nem is ismernek. Engedjük be a fiút, megéri meghallgatni.

A Rossz voltam egy üzenet a felnőtteknek és a gyerekeknek is: Ne ítélkezz, mielőtt nem ismered meg jobban az embert és a körülményeket! Senki sem születik rossznak. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, tartja a mondás, és ez tökéletesen jellemzi ezt a könyvet. A végeredmény egyértelmű. A sorok között a fülünkbe súgott gondolatok tiszták és érthetőek: nem a gyereknek kell elindulnia egy ösvényen. A szülő dolga az, hogy megmutassa neki az utat, és ha rossz irányba küldi, az nem a gyermek hibája. Ugyanígy illik a regényhez a Bolond lyukból bolond szél fúj mondás is. Egyszerű ezeket az aranyköpéseket megtalálni, ugyanilyen egyszerű megérteni az üzenetet és meghallani a sorok közti suttogást. Csak időt kell szánni rá és figyelni, fülelni.

Ezért hát minden felnőttnek és gyereknek ajánlom. Azonban ne olvassa az, aki nem tiszteli, sőt, gyűlöli az egyházat. Mindenki más rajtuk kívül vegye kézbe; juttassuk el mindenkihez ezt az üzenetet!

 

Moly

Hozzászólások