Álomgyár erotikus Könyvek romantikus

Anne L. Green – Ördögi kísértés

By

Az Álomgyár kiadótól már több könyvet is hoztunk nektek bemutatásra. Olvashattatok itt Pam Godwin erotikától megfűszerezett regényéről vagy Sue Fortinról, de hogy a magyarokat is említsük Budai Lotti és Kékesi Dóra mellett Borsa Brow is felbukkan a  Férj prostijával és a Maffia trilógiával. Ez nem csoda, hiszen nagyon szeretjük ennek a kiadónak a regényeit, pláne azt, hogy rengeteg magyar íróval foglalkoznak, mi pedig egyre jobban és jobban lepődünk meg azon, milyen tehetséges lehet egy-egy hazai szerző.

Nem kivétel ez alól Anne L. Green sem legújabb történetével, az Ördögi kísértéssel, aminél hasonlóként jártam, mint az Egy év Rómában című regénnyel. És hogy miért? Aki olvasta a cikket, az emlékszik, hogy azt írtam, a főszereplő az elején nem volt szimpatikus. Hát most itt sem, bár ezúttal a férfi karakterrel voltak fenntartásaim.

A történet szerint Las Vegasban járunk, azon belül is az egyik legnevesebb kaszinóban a Bellagio Casino-ban, ahol épp a gazdag és nőkre éhes Reggie Reynolds mulatja az időt. Hamarosan kiszúrja Victoria Sawyert, a hely egyik hosstessét, aki menten rabul ejti, és egyetlen vágya az lesz, hogy ágyba vihesse a hölgyet. Feszegeti a lány határait, újra és újra túllépi őket, erőszakoskodik és azt hiszi mindent megvásárolhat. Ezért nem volt szimpatikus a főszereplő. Pont az ilyen emberek azok, akik olyan szinten taszítani tudnak a vonzerejükkel, egoizmusukkal, arroganciájukkal, pénzükkel és nőfalóságukkal, hogy rosszul vagyok tőlük.

Szerencsére Vicky osztozik a nézeteimen és akárcsak én, ő is visszakozik a férfitól. Kettejük sztorija itt kezd mókássá válni és mellettük Anne L. Green bevezet minket a a póker és a rulett, a szerencsevilág rejtelmeibe. Tetszett ez a harc, ami kettejük között zajlott és az, miként sikerült átalakítania Vicky-nek Mr. Reynoldsot.

“Ha az ember talál valakit, akiért képes feláldozni az eddigi elveit, az mindig megéri.”

De a sztori nem csak a szerencsejátékról, valamint Reggie és Vicky szerelmi életéről szól. A lánynak olyan múltja van, amit próbál magában minél mélyebbre temetni, ami miatt hatalmas falat húz maga köré, s emiatt taszítja annyira a férfiakat. Vajon Mr. Reynoldsot át fogja engedni rajta? Mi történt vele pontosan? Ezekre a választ szépen sorjában kapjuk meg. Már-már mi is türelmetlenné válunk. Kezdjük feladni, hogy megismerjük a lányt, akárcsak Reggie, akin úgyszintén látszanak a múlt sebei.

Megjelenik itt a maffia és a felső réteg üzleti élete, amiből annak idején Reggie kimenekült, valamint a család és a családi háttér fontossága. Ezekkel a szálakkal nyert meg magának Anne, hogy nem egy tipikus love sztori, hanem cselekménydús. Bár ez már a kötet vastagságán is meglátszik. Olyan témákat boncolgat, ami a mai világban nagyon fontos. Azt, hogy mit jelent egy szilárd családi háttér jelenléte vagy annak hiánya. Mennyire számít az, mit látunk a szüleinktől, kiből mi válik az idők során mindezek alapján.

Nem mondom azt, hogy a regény egyből megnyert magának, akárcsak Vicky-nek, nekem is meg kellett szeretnem a pénzeszsák Reynoldsot, de sikerült. Onnantól kezdve, hogy betekintést kaptunk a férfi magánéletébe, az édesannyához való viszonyulásába, hogy megpillanthattuk az aggódó, érzékeny oldalát, engem is elvarázsolt. Én is Vicky Sawyer lettem.

Anne L. Green nem hagyta hogy ellaposodjon a történet, mindig volt valami váralan fordulat, ami miatt feszülten ülhetünk és kapargathattuk a szék karfáját. A regény egy kész hullámvasút. Hol mosolygunk, hol szomorúak vagyunk, hol pedig kapkodjuk a fejünket, hogy mégis mi történik.

A regény borítója vonzza az ember tekintetét. Az egyszerű szürke háttér jól kiemeli a férfit, aki sármosságával jól passzol a főszereplő karakteréhez. Az ujjából kilógó lap pedig utal a fő helyszínre is, ami mint említettem, Vicky munkahelye…

Akik szeretik a romantikus regényeket, biztosan élvezni fogják. Egy erotikával megfűszerezett könnyed olvasmány, ami nem hagyja unatkozni az olvasót. Akik pedig olvasták már A sötétség fogságában című könyvet, azoknak kötelező darab!

Az Álomgyár kiadónak köszönjük a recenziós példányt!

Borsa Brown – A férj prostija

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: