Helikon Könyvek szépirodalom

Alessandro Barricco: Harag-várak

By

Az ezernyolcszázas évek közepe, Quinnipak.
Nem, Quinnipak városa nem létezik, ne is keressük a térképen. Mégis itt kezdődik majd minden.
Quinnipak különös lakói is mind itt kezdődnek, és a legtöbben itt is érnek majd véget.
Ez a különös álmok, nagy találmányok, nagy remények városa. A különös álmok, nagy találmányok, nagy remények korszaka.

1825-ben elindul a Stephenson-féle gőzmozdony, egyszerre keltve ámulatot és rémületet. Az ipari forradalom derekán járunk. Nőnek a városok, fejlődik a kommunikáció, gyorsul az élet, egyre gyorsul, lassan már követhetetlen, csak az ember feje nem gyorsul vele. Az ember feje beleroppan.

A Harag-várak Baricco első regénye. Ezt, persze, csak akkor tudjuk meg, ha utána nézünk az író biográfiájában. A fülszöveg ebből a szempontból kissé megtévesztően hat, mintha a Harag-várak nőtt volna ki a Történetből vagy a Selyemből, vagy valamikor azzal egy időben, és nem pedig fordítva. Az összehasonlítással, persze, önmagában nincs baj, hiszen – ahogyan korábban Murakami kapcsán emlegettük – az első regények mindig magukban rejtik a lassan kiforró stílus, későbbi történetek csíráit. Ez Bariccóval sincs másképp. Azzal viszont vigyázni kell, hogy mit ígérünk az olvasónak.
Akárhogy is, a Harag-várak minden, ami Baricco. Központi témái a társadalomba illeszkedni képtelen emberek, a múlt század, a zene, a járművek – gőzmozdony, az első autó, egy óceánjáró hajó – , a határok, az emberi lét körkörös végessége a végtelenben. Ugyanakkor, ez az 1991-es, első regény képtelen megtartani magát, a mondatok és szimbólumok egyszerűen túlburjánzanak a történet keretein, és úgy járunk, mint amikor túl sok mindent akarunk a kezünkbe fogni – a végén szanaszét hullik minden. Bár az is igaz, hogy mindezt igen impozánsan teszi.

Érdekes, hogy ez az érzés pontosan ugyanaz, amit a regény minden szereplője – szinte kivétel nélkül – átél. Mindenki épít valamit Quinnipakben; Rail úr síneket, Pekisch zenét, Hector Horeau Kristály Palotát, Pehnt szótárat, Abeggné a múltját… És még sorolhatnám. A regény érzékenyen követi a kezdeti lelkesedés időszakát, a reménykedést, majd az építkezés lázas izgalmát, és azután…. Kinek milyen végzetet szán a sors.

Az viszont nagyon is jogos kritika, hogy a történetben szinte semmi nem áll össze. Ha feltételezünk is tudatosságot a regény üvegszerű törékenysége és széthullása mögött, akkor sem lehet eltekinteni néhány történet-szál értelmetlenségétől. Ha a szereplők harminc százalékát kihúznánk, még mindig feszültségkeltően sok lenne, de nem ennyire zavaróan sok. Ritkán fordul elő velem, de volt, hogy egy-egy név kapcsán vissza kellett keresnem, csak hogy rájöjjek, egyetlen egyszer szerepelt az illető korábban, akkor is minek. Baricco egyébként mestere annak, hogy a rengeteg, szerteágazó szálat a végén mindig összeszedje és szépen varrja el. A Harag-várak erre még csak egy kisérlet, amibe az író hasonlóan bukik bele, mintha csak egy quinnipaki lakos lenne. És ebbe az olvasót is magával rántja.

Ami viszont nagyszerű a legtöbb Baricco műben, és itt is megjelenik, az a történelem – történelmi alakok és tények szinte mágikus-realisztikus ábrázolása. A Történetben ott van Ford autója, az utak, a Novecentóban a jazz születése – Jelly Roll Mortonról már nem is beszélve. A Harag-várakban Stephenson gőzmozdonya mellett ott van még a Chrystal Palace. Először, Baricco írói képességének hála, valóban bizarrnak tűnik egy kizárólag üveg és vas építmény. A palota, amely a regény egyik legfontosabb szimbóluma, valóban létezett, és az 1851-es Világkiállításnak adott otthont. Igaz, végül nem Horeau – bár ő is hasonló terve állt elő – , hanem egy Paxton nevű férfi tervei alapján készült, és kilenc hónap alatt állították fel. Az Chrystal Palace a viktoriánus Anglia tökéletes szimbóluma volt, ördögi tisztaságával, pofátlanul monumentalitásával.

A kiállított tárgyak között, néhány gyémánt mellett, megjelent a fax gép elődje, és az első modern, fémvázas zongora, mely utóbbi megreformálta a hangszer egész hangzásvilágát. Mindez azért érdekes, mert Pekisch, a quinnipaki zenész és feltaláló egészen hasonló találmányokkal kísérletezik – persze a maga quinnipaki, bariccói módján.

A Harag-várak, bárhonnan is nézzük, bizarr, félkész találmány.
Sok kritikát kap az olvasóktól összeszedelensége miatt, ráadásul még csak nem is buja tündérmese, ahogyan azt a Helikon fülszövege ígéri, mégis…. Egyedi és különös mese az összeomlásról és az őrületről.

Aki szereti Bariccót, vagy aki még csak most ismerkedik vele, mindenképpen olvassa el a Harag-várakat is, az író többi műve mellett. A Mr. Gwynt korábban már ajánlottuk, Baricco azonban olyan író, akivel érdemes akár hosszabb időt is eltölteni. A Helikon kiadónak köszönhetően egyedi, igényes kiadásban élvezhetjük az olasz író műveit.

Alessandro Barricco: Mr. Gwyn

Képek forrása: WikiMedia commons
Borító: Coffee + Crumbs

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: