Vigyázat, spoilert tartalmaz!

Munkácsi Gabriella sorozatának második részében a két főszereplő, Vigo és Lelle, újabb kalandba vág bele. Az első könyvben már elvetette az író ennek a történetnek a magját, amikor is Lelle a Négy Szél Körében álmodik a jazigok törvényes királyával, Rhianna királynő férjével, Duirral, aki sebesülten fekszik egy hét oroszlános kárpittal ellátott barlangteremben.

Egy új álom kapcsán indulnak el az útra, hiszen a lány a barlangban magához köti Duir ezüst kötelét, amelyen keresztül táplálni, erősíteni tudja a halál szélén álló férfit. Az út során vezetőjük, a jazig homályvadász, Regő, akitől megtudhatják a királyi család családfáját, tisztázza bennük, hogy pontosan kiért is indulnak el. A történet során járnak Rhiannánál, akitől tovább mennek a Víz Körébe, ahol megtudják, hogy a férfi a Föld Körében található Csempészek Városába jutott, amely város urától, Vargestől visszaszerzik az ott zálogba hagyott elf gyűrűt, majd a Lidérclápon keresztül eljutnak a 13 klánban élő sárkányosok egyikéhez. Itt sikeresen kimentik a szókimondó Rico (aki a sárkányosok klánjait felkutatva keresi a népét) segítségével a törvényes uralkodót.

Ez a könyv az előzővel egyetemben néhány tekintetben nagyon hasonlít számomra Christopher Nolan Eredet avagy Inception című művére. Az angol filmrendező 2010-ben bemutatott műve szintén a szabályok ismertetésére hegyeződik ki. Míg a Rózsalángban magának a világnak a működését értjük meg, most A sebesült király című könyvben új törvényszerűségeket ismerünk meg, mint például a Mezsgye, az élet és a halál közötti határvilág működését és a királyi család történetét, amely nagyban összefonódik az átkot és az esküt kötő Regő életével.

A történet remekül adagolja a különböző információkat. Mikor magadban rákérdeznél, hogy ki az a szereplő, mi az a múlt béli esemény, amit vagy akit az előbb csak említésszerűen olvashattál, nem sokára jön a magyarázat. Kicsit fura, esetenként idegesítő is, hogy Regő annyi minden háttér-információt tud az útjukról, de csak csurgatja az tudnivalót a két fiatalnak. Abban hasonlít még a Rózsaláng és A sebesült király, hogy a vezetők és a Vigo-Lelle páros között a történetek elején folyamatos feszültséget, nézeteltérést, akaratok súrolódását követhetünk nyomon, amelyet egy hősies életmentés vagy párbaj változtat szoros barátsággá.

A könyvben találkozunk egy újdonsággal is, amely sem az előző könyvben nem volt, de a későbbi, eddig megjelent két könyvben sem található. Szendrei Tibor gyönyörű illusztrációi és azok kivitelezései először ámulattal töltöttek el engem, majd rá kellett döbbennem, hogy teljesen fölöslegesek. Részben azért, mert a grafikák nélkül is rábízhatná az író a az olvasó fantáziájára a történetet, másrészt pedig, ha három részbe nem rak képeket, a negyedikbe miért rak?

Vajon meddig tudnál elmenni egy unszimpatikus vadidegen emberrel, hogy a későbbiekben elválaszthatatlan barátok legyetek? Vajon vállalnád-e országodnak haldokló vezérének megtalálását a világ másik végén, majd a fogságból való megmentését?

Comments

comments