Könyvek

A múltadtól nem szabadulhatsz – Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Eleanor Oliphant a fura lány, akinek az élete minden perce be van osztva és ennek eredményeképpen tökéletesen egyhangú. Valamirevaló kapcsolata egyedül az édesanyjával van, akivel minden hét szerdáján beszél telefonon. Aztán egy nap meglátja a tökéletes férfit. Ezek után mindent megtesz annak érdekében, hogy megismerje kiszemeltjét és valahogy kapcsolatba kerüljön vele. Addig olyannyira unalmas élete egy pillanat alatt felborul és az sem igazán segít, hogy az egyik rendkívül idegesítő kollégája, Raymond is újra és újra az útjába kerül… Az események felgyorsulnak Eleanor körül és harmincévesen úgy néz ki kénytelen lesz szembenézni mélyen magában eltemetett gyermekkorával.

 

Ismét egy olyan regény, amelynek már a borítója szerelem volt első látásra. Nem is feltétlenül azért, mert annyira szép lenne, helytállóbb lenne a különleges szót használni rá. A sötétzöld, egyszínű háttéren nagyon jól érvényesül a pár, látszólag teljesen a történettől független minta, ami első látásra talán jobban megállná a helyét, egy biológiatankönyvön, mint itt, de a látszat csal! Ahogy fokozatosan haladunk előre a történetben, úgy kapjuk folyamatosan az utalásokat, amik magyarázzák őket.

Maga a fülszöveg nagyon könnyen becsaphatja az embert, mivel hajlamos azt az érzetet kelteni, hogy egy egyszerű, limonádé kis szerelmi történetről van szó, vagy maximum arról, hogy egy harmincéves nő, hogyan kezd új életet. Ám ennél sokkal mélyebb a sztori és itt sem árt, ha a dolgokat, történéseket megvizsgáljuk közelebbről is, esetleg mögéjük nézünk, mert semmi sem az, aminek elsőre látszik.

Főszereplőnk a címben is említett Eleanor Oliphant, aki egyedül él harmincévesen és mindent előre betervez. Egy irodában végez egy nem túl lélekemelő munkát, kollégái folyamatos lenézésének és gúnyolódásainak kitéve. Rokonai közül csak az édesanyja rendszeres szereplője az életének, de ő is csupán úgy, hogy minden héten egyszer beszélnek telefonon. Ezek a beszélgetések azonban egyszer sem túlságosan támogatóak, vagy éppen szívderítőek, sőt folyamatosan építik le Eleanor egyébként sem túl nagy önbizalmát.

Aztán egy nap a lány élete gyökeresen megváltozik, mikor megpillantja „élete szerelmét”, egy banda énekesét. Szinte a férfi megszállotjává válik, minden lépését követi az interneten, sőt még a lakásához is elmegy. Azért is mindent megtesz, hogy olyanná formálja magát, amilyennek szerinte lennie kell, hogy meghódítsa kiszemeltjét. Ám szerencsére ezek a változások mind csak külsőleg látszanak, belül megmarad ugyanolyannak.

“Biztos van róla könyv; könyv mindenről van.”

Új kapcsolata kialakításában azonban folyton megzavarja, cseppet sem szimpatikus új kollégája Raymond, akivel az események valahogy mindig összesodorják. Ahogy az események egyre inkább felgyorsulnak Eleanor körül, úgy válik minden egyre bizonytalanabbá, és végül a lány kénytelen lesz szembenézni a múltjával, mindazzal amivel eddig csak a rémálmaiban találkozott.

Nagyon nehéz erről a könyvről, magáról a történetről spoilerek nélkül beszélni, annyi azonban bizonyos, hogy biztos nem fogják hiányolni a csavarokat és a váratlan fordulatokat azok, akik úgy döntenek, hogy elolvassák ezt a könyvet. Minden szereplő részletesen kidolgozott személyiség, akivel bármikor összefuthatnánk az utcán. És talán össze is futunk. Nem sokszor gondolunk bele, hogy vajon mi rejlik egy-egy ember múltjában, mi tette olyanná, amilyen. Egyébként első olvasásra az Agymenők egyik főszereplője, Amy Farrahfowler ugorhat be, Eleanor mindent precízen megtervező és szakkifejezésektől nem megrettenő jelleméről. Nekünk legalábbis, miután ez az első oldalakon eszünkbe jutott, végig ő személyesítette meg fejünkben a főszereplőt. Így pedig még furább volt a kalandjait olvasni.

Mindezek ellenére mégis rengeteg kifejezetten humoros szituáció is meg van írva a történetben, az írónő remekül épít a helyzetkomikum adta lehetőségekre. Így egyaránt találkozhatunk rendkívül humoros és rendkívül  tragikus jelenetekkel is, melyek szabályos érzelmi hullámvasutat eredményeznek az emberben.

“Nem őrült; csak nem hord zoknit.”

Kicsit érdemes még kitérnünk magára a címre is: Eleanor Oliphant köszöni, jól van. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul, de itt is oda kell figyelnünk, hogy ne higgyünk elsőre a szemünknek. Inkább gondoljunk bele a mindennapi életünkbe: mi vajon hányszor válaszoljuk azt, hogy jól vagyunk, miközben lassan emészt fel minket valami belülről? Hányszor nem mondjuk el, ha valami bánt minket? Hányszor rejtjük valódi érzéseinket pókerarc mögé?

Ha már mindezeket a kérdéseket őszintén meg tudjuk válaszolni magunknak, akkor megérthetjük, hogy mi mindent rejthet ez a három, látszólag ártatlannak tűnő szó.

Rendkívül őszinte, letehetetlen könyv a magány igazi természetéről és az újrakezdés nehézségeiről.

 

“Ha valaki megkérdezi: „Hogy vagy?”, azt kell mondanod, hogy „JÓL”. Nem mondhatod, hogy előző éjszaka úgy sírtad magad álomba, mert két egymást követő napon nem volt kihez szólnod. JÓL vagy, mondod.”

 

 

 

 

Hozzászólások