Könyvek

A matematika és a szerelem- Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Van amit egyszerűen nem lehet képletekkel, vagy éppen egyenletekkel leírni. Vannak olyan érzések, melyek sokkal bonyolultabbak és kiszámíthatatlanabbak, mintsem pár számmal és nevezővel egyenlővé lehessen őket tenni. De vajon mi történik ha valaki mégis mániákusan ezzel próbálkozik? Vajon megcáfolható ez az örök érvényű állítás? Erre keresi a választ aktuális regényünk, A szerelem egyenlete!

A történet egyik főszereplője Stella, az Asperger-szindrómában szenvedő, egyedülálló harmincas, aki folyamatos szülői és társadalmi nyomás alatt áll, hogy párt szerezzen. Ám ő nem érzi magát ehhez eléggé felkészültnek, így felbérli másik főszereplőnket a félig svéd, félig vietnami eszkortfiút, Michaelt, hogy segítsen neki elsajátítani mindent, ami ahhoz kell, hogy párt tudjon magának találni és aztán megtartani a kiszemelt férfit. Hamarosan azonban rájön, hogy a szerelmet nem lehet betervezni és nem lehet lista alapján végigmenni minden lépésén.

“Minden tánchoz ketten kellenek, Stella. Neked bejön, amit érzel rajtam. Nekem bejön, amit érzek rajtad.”

A tartalom összefoglalása alapján azt hihetnénk ez egy könnyed, minden fordulatot és csavart nélkülöző szerelmi történet lesz, ám nem is tévedhetnénk nagyobbat.

Alapból az, hogy az írónő, Helen Hoang mert olyan bátor lenni, hogy Stellát Asperger-szindrómával és autizmussal ruházza fel, már igazán becsülendő. Ehhez valószínűleg hozzájárult, hogy ő maga is szenved ebben a betegségben, de az érdemet ez sem kisebbíti. Rendkívüli alapossággal és pontossággal mutatja be milyen nehézségeket okoz a mindennapi életben ez a szindróma, mennyi és milyen, látszólag egyszerű, hétköznapi szituációt tesz kényelmetlenné, amelyekről nem is gondolnánk. Már ez a szál kiemelendő, mivel sajnálatos módon rendkívül kevés olyan regény születik, amelynek egyik szereplője, vagy éppen a főszereplője autista. Ez a mű azonban okot ad a reményre.

“A szeretet, úgy találta, fogsággal ér fel. Csapdába csal és szárnyaszegetté tesz.”

Másik főszereplőnk Michael sem az az egydimenziós szereplő, akinek első látásra tűnik. Mivel váltakozó szemszögből láthatjuk az eseményeket, bőven bepillantást nyerhetünk az ő életébe is. Megismerhetjük rendkívül gondoskodó és családszerető személyét, és lassan ráébredünk, hogy akárcsak a való életben, sajnos az ő esetében sem olyan egyszerű és rózsaszín minden, mint gondolnánk.

Minden szereplőnek megvannak a maga hibái és gátjai, amiket le kell küzdeniük , de talán ez teszi őket még inkább emberközelivé, olyanokká, akik  mi is lehetnénk, vagy akikké mi is válhatunk. Hiszen akár egy döntés megváltoztathat egy egész életet, befolyással lehet nemcsak magára a döntés meghozójára, de az egész környezetére is.

“Kéz a kézben, két magányos szív vigasztalásra talált egymásban.”

De hogy ezeken felül miért volt még szerethető ez a regény? Mert mai volt, olvastatta magát és, habár nem kellett géniusznak lenni, hogy kikövetkeztessük a végkifejletet, mégis olyan könnyeden aranyos volt az egész. Együtt sírhattunk és nevethettünk a szereplőkkel, Stella és Michael párosa pedig annyira gördülékeny és szívbemarkolóan tökéletes, hogy egyszerűen nem lehetett nem szurkolni nekik.

„Jobban szeretlek, mint a számításokat, pedig az univerzumot a matematika tartja össze.”

Hogy kinek ajánlanánk elolvasásra? Tulajdonképpen mindenkinek, legyen idős vagy fiatal, kemény nő, vagy romantikus lelkületű férfi, álmodozó vagy a földön legstabilabb két lábbal álló. Mindannyian találni fognak benne olyan szereplőt, vagy helyzetet, amivel azonosulni tudnak majd.

A könyvért hatalmas köszönet illeti az Álomgyár Kiadót!

Borsa Brown – A férj prostija

Hozzászólások