Könyvek

5+1 hiteles ifjúsági regény mentális betegségekről

Bármennyire nem látjuk, vagy igyekszünk nem tudomást venni róla, mentális betegségek léteznek. Sokan viszont,ha furán viselkedő emberrel találkoznak lefagynak, nem tudják mit csináljanak, vagy ami még rosszabb feltűnően elkerülik az adott személyt. Éppen ezért fontos, hogy a fiatalabb generációt már egész korán megismertessük ezekkel a problémákkal, főleg mivel napjainkban sajnos nagy részük érintett ebben valamilyen formában. Talán nem is hinnénk, de az elfogadásban rengeteget számít nemcsak a személyes tapasztalat, de azok a történetek, könyvek amelyek a kezükbe kerülnek, hiszen minden egyes könyv témájától függetlenül formálja az olvasóját. Az alábbiakban összegyűjtöttünk nektek 5+1 olyan  példaértékű, iránymutató regényt, ami mindazok számára érdekes lehet, akik szeretnének egy kicsit jobban megismerkedni ezzel a témával. 

1. Ned Vizzini – Nyomás alatt

 

“Nem könnyű beszélni, amikor éppen meg akarod ölni magad.”

Főszereplőnk Craig Gilner maximalista. Eltökélte, hogy sikeres lesz, bejut a megfelelő gimnáziumba, a megfelelő főiskolára, a megfelelő munkahelyre. Ám alighogy felveszik a manhattani Vezetőképző Gimnáziumba minden elviselhetetlenné válik. A fiú nem alszik, nem eszik, egy este pedig megpróbál öngyilkos lenni. Ennek köszönhetően beutalják egy pszichiátriára, ahol nem mindennapi új barátokat szerez: egy transzszexuális szexfüggőt, egy lányt, aki ollóval esett az arcának; és az önmagát megválasztó Armelio elnököt. Itt, ebben a környezetben Craig végre képes lesz szembenézni szorongásának forrásaival.

Ned Vizzini, aki maga is járt pszichiátrián egy igazán különleges történetet alkotott hús-vér szereplőkkel, a boldogsághoz vezető, olykor igencsak rögös útról.

2. Jennifer Niven – Veled minden hely ragyogó

 

“Te vagy a szivárvány összes színe a vakító fehérségben.”

Ez a könyv egyszerre a leggyönyörűbb és legkétségbeejtőbb segélykiáltás, amit valaha is olvastunk. Két középiskolás fiatal Violet és Theodore öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola tetején. Már maga az alaptörténet is izgalmasnak hangzik, hát még a későbbi megvalósítás! Kettejük szerelme révén hiteles bepillantást nyerhetünk a depressziósok közel sem egyszerű, vagy éppen egyértelmű világába. Tanúi lehetünk annak, hogyan nyílik ki két sebzett fiatal szerelme a lapokon és hogyan próbálják megmenteni egymást. Ki felelős a másikért, ki mit tehet a leselkedő végzet ellen? A könyvből ezekre és még számtalan más kérdésre is választ kaphatunk.

3. Kathleen Glasgow – Lány, darabokban

 

“Mindent és mindenkit, akit elcsesztek, helyre lehet hozni.”

Ahhoz, hogy legalább egyszer ne fussunk bele ebbe a könyvbe, barlangban kellett volna eddigi életünket élnünk, vagy minimum csukott szemmel kellett volna járnunk a világban. Ugyanis szinte nincs olyan könyves platform, ahol az elmúlt pár hétben ne jelent volna meg valamilyen formában. Már maga a borító is figyelemfelkeltő a maga visszafogottan ízléses stílusával.

A történet főszereplője a 17 éves Charlie Davis, akit a Creeley pszichiátria intézetben kezelnek sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Eddigi élete sem volt éppen leányálom: folyamatosan menekülésre kényszerült bántalmazó édesanyja elől, apja öngyilkossága óta. Ezek után magától értetődően megtapasztalta a nyomorúságot, az utca kegyetlen világát, az éhezést.

A klinikán azonban végre a gyógyulás útjára léphetne, számtalan másik sorstársával együtt, anyagi helyzete azonban nem engedi, hogy továbbra is ott tartózkodjon. Hirtelen újra egyedül találja magát és segítségre szorul. Egy régi barátja befogadja, rövidesen pedig már munkát és saját lakást is talál. Végre úgy néz ki sikerül a saját lábára állnia, ekkor azonban megismerkedik az alkoholproblémákkal küzdő zenésszel, Riley-val, aki nem engedi szabadulni az ördögi körből és folyamatosan kihasználja.

A Lány, darabokban egy kétségkívül megrázó, ám a maga nemében mégis gyönyörű olvasmány önmagunk megtalálásáról és az újrakezdésről.

4. John Corey Whaley – Nagyon logikátlan barátság

 

“Egyetlen napodat se töltsd tétlenül. Balszerencsét hoz rád. Huszonnégy órányi lehetőséget utasítasz így vissza.”

John Corey Whaley 2016-os regénye hűen mutatja be egy agrofóbiás és pánikbeteg fiatal mindennapjait. Solomon képtelen elhagyni a házat, mert rögtön jelentkeznek rajta a pánikroham tünetei. Egyszerűen retteg a külvilágtól és már éppen feladná a reményt, mikor érkezik egy önjelölt, nem minden önös szándéktól mentes „gyógyító” lány, aki talán képes lesz a fiút kimozdítani ebből az állapotából. Felemelő és megrázó történet a barátság erejéről.

5. Neal Shusterman – Az óceán mélyén

 

“Végül bekövetkezik.

Az agyam kimászik a bal orrlyukamon, és megszökik.”

A skizofrénia a szakemberek által tanulmányozott egyik legösszetettebb mentális betegség, melynek első tünetei a betegek jelentős részénél serdülőkor környékén jelentkeznek. Legfontosabb megnyilvánulási formái a hallucinációk és a paranoid téveszmék. Ugyanebből adódóan nagyon nehéz hitelesen ábrázolni is. Neal Shusterman azonban mégis megpróbálkozott vele.

Történetének főhőse, Caden már nagyon mélyre süllyedt a skizofrénia mocsarában és egyre nehezebben különbözteti meg a víziókat a valóságtól. Mit tehet egy szülő, mikor a fia azzal fordul hozzá, hogy meg akarják ölni? Kihez fordulhat egy fiú, ha úgy érzi saját szülei helyét álruhás szörnyek vették át? Szívet tépő és megrendítően valóságos olvasmány egy fiúról, aki alámerül a világ legmélyebb pontjára. Tengeralattjáró és védőfelszerelés nélkül.

+1. Dan Wells – Nem vagyok sorozatgyilkos

 

“Azért vagyok jó ember, mert tudom, a jó embereknek hogy kell viselkedniük, és utánzom őket.”

Akik régebb óta követik az oldalt, azoknak feltűnhetett, hogy szinte már egészségtelenül sokszor bukkan fel nálunk Dan Wells sorozata (például a Kifejező borítójú könyvsorozatok című cikkünkben). Ennek igen egyszerű oka van: nem olvastunk még olyan regényt, ami jobban tudná ábrázolni a szociopatákat, még ha itt némi paranormális szál is kerül a történetbe.

Főszereplőnk a 15 éves John Wayne Cleaver, aki szinte már betegesen érdeklődik a sorozatgyilkosok és rémtetteik után. Az ebből való kigyógyulást az sem segíti, hogy az ő édesanyjáé a városkájuk halottasháza, így John napi kapcsolatban van a hullákkal.

Mikor aztán egy brutális sorozatgyilkos kezdi áldozatait szedni a városban, kénytelen lesz felülírni a saját szabályait és az elkövető nyomába eredni. Eközben azonban – állapotából adódóan – önmagát is egyre nehezebben  tudja féken tartani. Meg kell küzdenie a saját démonaival is ahhoz, hogy városa megmeneküljön. Vajon képes lesz rá, vagy áldozatul esik önmagának?

 

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, vagy csak szívesen beszélgetnél valakivel mindenféle kötelezettség nélkül, hívd bátran a Kék Vonalat az ország bármely pontjáról ingyenesen: 116-111

http://www.ahmagazin.com/eletmod/hatborzongato-mentalis-zavarok/

Hozzászólások