Sorozatok

3+3 kosztümös sorozat

Egy-egy borús napon nincs is jobb érzés, mint bekuckózni a kanapéra egy tál popcorn társaságában és könyveket valamint, sorozatokat bújni. De akár vegyíthetjük a kettőt és nézhetünk olyan sorozatokat, melyeket kiváló könyvek ihlettek.  Most három fantasztikus kosztümös sorozatról olvashattok melyeket egy-egy könyv ihletett és plusz három olyanról, melyet még érdemes lehet megnéznetek.

1. Diana Gabaldon – Az idegen/Outlander

A történet 1945-ben kezdődik, mikor is a világháborút követően a Randall házaspár az egykor  skót területre, Invernessbe utazik nyaralni. Ott ellátogatnak a környék egyik hírességéhez a misztikus álló kövekhez, ahol a druidák szertartásaikat tartják. A feleség, Claire, igen csak kíváncsi, így mikor  egyik nap visszalátogat egyedül a helyszínre virágot szedni, az egyik kőből különös zaj szűrődik ki, és amint megérinti, nagyon furcsa dolog történik. A következő pillanatban már a földön fekve tér magához, ám nem is sejti, hogy egy teljesen más világban ébredt még hozzá 1743-ba, a háború dúlta Skóciába. Ez a kevés sci-fi (aki nem szereti) ne riasszon el senkit, ugyanis, innentől kezdve minden jelenet teljesen korhű, még a sorozatban használt gyógyítási módszerek is. Jelenleg három évadból áll, de nem sokára érkezik a negyedik, ha igazak a pletykák ősszel, de még pontos információk nincsenek. Ha olvasnátok még többet a sorozatról itt megtehetitek.

2. Philippa Gregory – A fehér királyné /The white queen, – A fehér hercegnő/The white princess

A sorozat nem szól másról, mint a rózsák háborújáról mely ketté szakította a nemességet, asszonyokról akik döntően befolyásolták Anglia történelmét. A történet 1464-ben kezdődik nem sokkal azelőtt, hogy Elisabeth Woodville elfoglalta helyét a király oldalán, mint királynő.
A kettejük közti kapcsolat az egész országot felbolygatta, de nem kiváltképp a király közeli rokonait, akik fellázadtak ellenük. A Lancasterek és a Yorkok között dúló vita sokáig nem csillapodott és csak a sors fintora, hogy harmadik félként a Tudorok kerültek ki nyertesen kacagva. Innen folytatódik a történet A fehér hercegnő című sorozatban, ahol Elisabeth Woodville lánya, Yorki Elisabeth próbál helytállni királynőként egy Tudor oldalán, amikor hihetetlen pálfordulás megy végbe benne. Mind a kettő egy-egy mini sorozat, az egyik 10 míg a másik 8 résszel. Ha olvasnátok még a könyvről itt megtehetitek.

3. Winston Graham – A Poldark-család / Poldark

Winston Graham 1945 és 1953 között megírt tizenkét kötetéből készült eme csoda. Most a 18. században járunk, ahol a főszereplő férfival találkozunk, egy bizonyos Ross Poldarkal. Éppen az amerikai függetlenségi háborúból tér haza, mikor hatalmas változások lépnek életébe. Megtudja, hogy édesapja elhunyt, menyasszonya pedig máshoz, méghozzá unokatestvéréhez készül hozzá menni. A szerelmi szál mellett, betekintést nyerhetünk az ipari forradalom kezdetébe és Anglia akkori körülményeibe. Jelenleg három évadból áll, de a BBC már berendelte a negyedik évadot is.

4. Az uralkodónő / Reign 

A sorozat 1557-ben indul, amikor I. Mária skót királynő 15 évesen Franciaországba a királyi udvarba utazik, hogy hozzá menjen II. Ferenc francia királyhoz.  Mária viszont rögtön az udvar intrikái kereszttüzébe kerül, de szerencsére erős jellemmel van megáldva, így tökéletesen helyt áll minden helyzetben. A sorozat ugyan történelmi alapú, de igen sok a fikció, ahogyan korhűnek sem nevezhető, ám a sorozatnak van egy különleges magával ragadó hangulata, amit talán a színészek kiváló játékának vagy a rejtélyes és titokzatos atmoszférának tudhatunk be. Összesen négy évadból áll.

5. Borgiák / Borgias

1492-ben meghal VIII. Ince pápa, így összeül a konklávé, hogy megválasszák az utódját. Három esélyes jelölt van, de Rodrigo Borgia mindent megtesz, hogy ő legyen a kiválasztott, így fiai segítségével megfenyegeti és megvesztegeti a bíborosokat, hogy rá szavazzanak. Hadművelete végül sikerrel is jár, így megválasztják Róma püspökének. Ugyan egy életre való ember, de a legkevésbé sem való egyházfőnek, így hát megkezdődik a Borgiák sötét és véres uralkodása, tele ármánnyal és erotikával. Egyik érdekessége, hogy a jelenetek nagy részét Magyarországon forgatták, köztük Tatán, Sopronba, de még Budapesten is. Jelenleg három évadból áll, ám a történet sajnos koránt sincs befejezve és a jelenlegi álláspontok szerint nem is lesz.

6. Viktória / Victoria

A sorozat Nagy-Britannia egyik legnagyobb királynőjének, Viktóriának a korai éveit mutatja be, valós események alapján és naplójának felhasználásával. A 18 éves lány a szemünk láttára nő fel, s lesz belőle ifjú feleség, anyuka és egy világbirodalom vezetője, valóságos ikon. Ami érdekessé teszi, hogy az egész Buckingham Palota (kezdetekkor csak ház) légkörét bemutatja a legfelsőbb rétegektől kezdve a legaljáig. A sorozat teli van hatalmi küzdelmekkel és szerelmi szálakkal. Jelenleg két évaddal rendelkezik, de ha minden igaz, már készül a harmadik is.

Ti láttátok már valamelyik sorozatot? Ha igen melyik tetszett a legjobban és még milyen kosztümös sorozatokat írnátok hozzá?

Hozzászólások