Kleinheincz Csilla – Ólomerdő és Üveghegy
“Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.
Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…
Bár mese lenne!”
Mit ne mondjak, Magyarországon igen ritka, hogy valaki jól tudja ötvözni a modern kort és a fantáziát, legalábbis kevés hazai íróról hallottam, aki képes lett volna rá, de Kleinheincz Csilla alighanem ennek a köztes világnak a koronázatlan királynője. 2007-ben megjelent könyve, és a 7 évre rá kiadott második kötet egyike azon regényeknek, amik többszörös olvasás után is ugyanúgy képesek magukkal ragadni a közönséget, ha nem jobban.
“Félelmetes, ha a felnőttek sírnak – azért vannak, hogy a gyerekeket vigasztalják, de ki vigasztalja őket ?”
Kótai Emese kicsi kora óta tudja, hogy ő egyáltalán nem átlagos. Tehetsége van a rajzoláshoz, megérti a világ azon dolgait, amiket sokan nem, de ami igazán különlegessé teszi, az a származása. Noha apja ízig-vérig ember, anyja tündér, méghozzá a Héterdő ólom- és ezüsterdejének örököse.
” A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak; ki-ki életével irányíthatja azt. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.”
Élete mégsem fenékig tejfel; édesanyja neki köszönhetően ideje korán elhagyja a családi fészket, akaratlanul is kényszerítve ezzel az alig kilenc éves kislányt, hogy maga értse meg annak a másik világnak a szabályait .
” A gyerekeknek, akik voltunk; a felnőtteknek, akik lettünk.”
Néhány év múlva főszereplőnk koraérett, egyedi gondolkodású tinédzserré cseperedik, nagynénjével és édesapjával igyekszik átvészelni a kamaszkor jól ismert megpróbáltatásait, még ha utóbbi egyre többször is tölti máshol az éjszakát.
” Az emberek is fizetnek minden tettükért. Ha másként nem is, hát úgy, hogy együtt élnek a következményekkel.”
Azonban amikor szülőjének hála eljön érte a lovag, akire a hercegnők várnak, minden megváltozik. Emesének a saját talpára kell állnia, felhasználni a lényében rejlő tudást, és a félvérség velejáróit.
“A meséket érteni kell; nem megélni.”
A “mese” teljesen valósághű; a lány nem fekete-fehérben látja a világot, minden karakterben megvan a jó és rossz egyaránt. Döntéseiket, érzéseiket könnyedén megértjük, és a tündérek világát, annak összetett és ésszerű szabályait is megismerjük, miközben azon izgulunk, újraegyesül-e a Kótai család.
“De olykor, hogy valóban visszatérhessen valaki, előbb messzire kell mennie – és szörnyeket kell legyőznie, kincseket találnia, hogy amikor újra hazaviszi a lába, az lehessen, aki valóban ő.”
A második kötet két kisregényt tartalmaz; miközben Emese továbbra is próbálja összekaparni széthullott famíliájának apró szilánkjait, édesanyja Lóna igyekszik megtanulni, mit jelent anyának lenni. Lassacskán bevezeti lányát a másik birodalmába. Mindkettőjüknek félre kell tenni sérelmeiket, a múlt árnyait és felépíteni egy újfajta bizalmat. Főszereplőnk életében sokkal nagyobb hangsúlyt kap a hovatartozás: a számára már megszokott embervilágot választja, vagy az idegen, ám érdekes Héterdő, ahol ugyanúgy a sajátjai között lehet, és új dolgokat tanulhat? Valamint az ígéretek is szerepet játszanak a történetben; ezek ugyanis kötik a tündéreket, így a félvér Mesét is.
“Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”
Az eddigi két kötet a Tündérboszorkányhoz hasonlóan nem csak gyerekeknek vagy felnőtteknek ajánlott, hanem kortól és nemtől függetlenül bárkit képes elvarázsolni. Észrevétlenül tanít, felhívja a figyelmünket olyan dolgokra, amik a XXI. századi rohanó világban rejtve maradnak előttünk, néhol erkölcsi kérdéseket is feszeget, és mindeközben szórakoztat is. Kérdem én, lehet ennél jobb mesekönyvet adni egy gyermek kezébe?