Könyvek

Kerstin Gier – Nefelejcs 2. – Ami eddig elveszett

Kerstin Gier a Könyvmolyképző Kiadó egyik legsikeresebb külföldi szerzője. A német írónő két ifjúsági romantikus fantasy sorozata, a Silber-trilógia és az Időtlen szerelem nemzetközi bestsellerré vált, sőt meg is filmesítették őket. Az álmok első könyve filmadaptációja tavaly decemberben debütált az Amazon Prime Video kínálatában. Kerstin Gier legújabb Young Adult fantasy könyvsorozata, a Nefelejcs is nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében. A második kötete, az Ami eddig elveszett 2023 decemberében jelent meg Budai Zita fordításában.

Quinn már megszokta, hogy tündérekkel lóg, mágikus átjárókon keresztül átsétál egy párhuzamos világba, és izgalmas szuperképességekkel rendelkezik. Az egyetlen problémája az, hogy az általa felfedezett titkok mindig újabb rejtélyek és kihívások elé állítják. A Perem kiválasztottjaként nem is tudja, hogy mihez kezdene a fantasy rajongó Matilda nyomozói tehetsége és találékonysága nélkül.

Quinn meg akarja védeni a lányt a természetfeletti világ veszélyeitől, azonban Matilda kalandokra vágyik, és nem szeretne tétlenül a kapu másik oldalán várakozni. Ráadásul néhány rejtélyt sürgősen meg kell oldaniuk már csak a biztonságuk érdekében is. Tényleg egy titkos egyetemi társaság okozta Quinn apjának halálát? Hogyan lehet túlélni a szfinxekkel való találkozást? Vajon mire készül az új áskálódó osztálytárs, a tűzvető Johanna Bogen? Egyáltalán lehet valaki szerelmes, ha folyamatosan veszélyben forog az élete?

Quinn és Matilda párosára ismét komoly kihívások várnak.

Az Ami eddig elveszett néhány héttel az előző kötet, az Ami a fényben nem látható befejezése után folytatódik. A történet kezdetén Quinn egy megrázó eseménynek lesz szemtanúja, amikor az egyik látogatása során a dühös nexek üldözik a Peremben. Eközben Matildát egyre jobban nyomasztják azok a titkok és hazugságok, amelyek veszélybe sodorják a Julie-val való barátságát. Quinn és Matilda kapcsolatának sorsa szintén kérdéses a korábbi rossz döntéseik miatt, viszont mindketten tudják, hogy szükségük van egymásra, ha végére akarnak járni a paranormális rejtélyeknek.

A Peremben egy kis képzelőerővel bármi lehetséges.

A Nefelejcs sorozat folytatásában egyre mélyebbre merülhetünk a Perem világába. Eddig csak Quinn mehetett át a természetfeletti világba, azonban Matilda is vele szeretne tartani, és talán most végre lehetősége adódik erre. A Yuri Watanabe halála utáni nyomozásuk során felfedeznek egy titkos egyetemi társaságot, amely talált egy veszélyes, de nem halálos utat a Perembe a hétköznapi emberek számára. Eközben Quinn próbálja elsajátítani az imaginálás képességét, viszont sajnos nem rendelkezik annyira élénk fantáziával, mint Matilda. Szerencsére a többi szupererejét ügyesebben tudja használni, ami még sokat segíthet, ha újra szembekerül a furcsa nevű és erőszakos nexekkel vagy a gondolatolvasó politikus Freyjel.

Vajon mi lehet az, ami eddig elveszett?

Kerstin Gier könyvsorozatának címei rendszerint értelmet nyernek olvasás közben. Az Ami eddig elveszett egy olyan fontos képességre utal, amellyel a Perem lakói már hosszú évszázadok óta nem rendelkeznek. Amikor Quinn akarata ellenére is belekeveredik az árkádiaiak politikai játszmáiba, akkor fény derül erre a hiányosságra. A fiú csak Matildának és a barátjuknak, Jácintnak árulja el, hogy mi történt, mert nem igazán tud megbízni a folyamatosan titkolózó Cassian professzorban és Themis rektorasszonyban. A Perem politikája továbbra is nehezen átlátható, hiszen hiába tekintik Quinnt a prófécia által megjövendölt kiválasztottnak, csak információmorzsák formájában értesül a legújabb fejleményekről.

Érdekes új szereplőket kapunk, de még mindig Bax viszi a hátán a történetet.

Az Ami eddig elveszett számos új szereplőt felvonultat, hiszen megismerkedünk a titkos egyetemi társaság, a Pandinus Imperator jelenlegi és korábbai tagjaival. A kíváncsi orvostanhallgatók néhány évtizeddel ezelőtt találtak egy módszert arra, hogy kirándulgassanak a Peremben, és a veszélyes kalandok függőivé váltak. Az egyik látogatás tragédiával végződött, és ezúttal is közel járnak ahhoz, hogy a felelőtlenségük miatt elveszítsék a csapat egy részét.

Bár kétségtelenül érdekes ez a történetszál, nekem még mindig a vicces és cuki vízköpődémon Baximilian Grimm a kedvencem, aki szoros barátságot kötött Matildával. Emellett érdemes kiemelni Jeanne d’Arcot, aki izgalmas karakterfejlődésen megy keresztül, és önmegvalósításba kezd, azaz bepótolja az évszázadokkal ezelőtt kimaradt gimis élményeket.

A borító és az élfestés egyszerűen varázslatos!

A Könyvmolyképző Kiadó átvette a Nefelejcs sorozat eredeti borítóit, és éldekorált változattal is kedveskedett Kerstin Gier magyar olvasóközönségének. A második könyv borítója világoskék hátteret, az élfestés viszont sötétebb színvilágot kapott. Az illusztráció nagyon hasonlít a nyitóköteten látható képre, azonban sok eltérő részletet találhatunk. Ha szeretnétek beszerezni a különleges kiadást, akkor érdemes minél előbb megrendelni a Könyvmolyképző webshopjában, mert csak limitált példányszámban elérhető!

A Nefelejcs 2. részében Matilda és Quinn új barátaikkal elmerülhetnek a Perem varázslatos és veszélyes világában.

Kerstin Gier egy varázslatos és veszélyes fantasy világot alkotott, amely valószínűleg még sok meglepetést tartogat. Nagyon örülök, hogy a folytatásban Matilda is felfedezhette Bax segítségével a Peremben rejlő lehetőségeket, és bizonyíthatta a rátermettségét a szfinxekkel való találkozásakor. Quinn is látványosan fejlődött ebben a kötetben, mert belátta, hogy szüksége van a kreatív és ravasz barátnőjére a kalandok során. Nagyon ajánlom nektek a Nefelejcs sorozatot, ha szerettétek az írónő korábbi ifjúsági történeteit!

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Richard Osman – Az utolsó ördög

Hozzászólások