Kávézót nyitott az Agave Kiadó!
A kiadó a múlt héten jelentett be, hogy ők is csatlakoznak a szerencsére egyre népesebb táborhoz, és ők is nyitnak egy kávézót Budapesten.
A Facebookon közzétett képek szerint csak a végső simításokra volt szükség már a bejelentéskor is, azóta pedig szeptember nyolcadikán meg is nyitotta kapuit a nagyközönség előtt a kávézó. A hely a Nagymező utca 14. szám alatt található és a tervek szerint hétfőtől péntekig 9 és 19, szombaton pedig 10 és 16 óra között tart majd nyitva. Sőt a kiadó saját mini Könyvhete is itt kerül majd megrendezésre szeptember 17. és 20. között.
Természetesen a finom sütik és kávé mellett rengeteg, csak a helyszínen érvényes akcióval is készülnek.
Minden bolti könyvre 15% kedvezmény jár. Ezen kívül gyakran lesznek akciók, valamint fix áras olcsóbb, kifutó címek is a kínálatban. Fontos viszont, hogy a bolt alapvetően nem követi a webshop akcióit, tehát itt teljesen egyedi kedvezmények lesznek. A Nagymező utca 12-ben lévő átvevőpontunk is ide fog költözni, így az várhatóan szeptember végével megszűnik.
Érdemes lesz tehát ellátogatni ide akár munka után vagy éppen ha csak szeretnétek kipihenni a suli fáradalmait.
A kávézónak már saját Facebook és Instagram oldala is van, amikre szintén érdemes ellátogatni, ha naprakészek szeretnénk lenni az akciókkal és az aktuális információkkal.
Ti jártatok már esetleg a kávézóban? Ha igen, hogy tetszett? Írjátok meg nekünk kommentben!