Könyvek

Kaprinyák Dóra – Teringettét, Budapest!

 

Mitől igazán főváros egy főváros? Attól, hogy tele van külföldiekkel és a nagyvilágnak ismerős pompába öltözik, vagy akkor, ha képviseli a saját országát valamint hazai viselettel csábítja a nemzeteket?

Történetünk az 1800-1900-as évek Magyarországában játszódik, amikor már egy jópár éve, hogy Hackenschmiedenwonderlutz gróf elárasztotta Budapest utcáit, és Velence silány utánzatává változtatta. Mára a várost ellepték a külhoniak, szemérmetlen, kétes szórakozóhelyek horgonyoztak le, és a régi pompa eltűnt, a hungarikumok jelentősége csökkent. A legtöbben megbékéltek a helyzettel, azonban vannak, akik követelik Budapest visszaváltoztatását.

Ezutóbbi csoport oszlopos tagja egyik főszereplőnk, Veres Ferenc is. Napközben gondolákat készít, az est leszállta után azonban kedvenc kocsmájába megy, a Kis Pejbe, ahol nemegyszer beszédeket mond, hogy meggyőzze honfitársait a helyzet súlyosságáról. Noha újra és újra a korsó aljára néz, szavai ugyanolyan élesek és fülbemászóak, nem botlik bele a nyelve még a gróf kacifántos nevébe sem, egyesekkel ellentétben.

Egyik ilyen lázítása alkalmával kidobják a törzshelyéről, ezért idő előtt indul el haza. Az éjszakai élet hangjai a háttérbe szorulnak, egy pár cipő koppanó hangja azonban kiemelkedik közülük; valaki követi. Egy rövidebb fogócska után Feri megismerkedik Matteo Amorettoval, az olasz költővel, akinek tetszik a hungarista hazaszeretete, és támogatja céljai elérésében. Ketten kezdenek el szervezkedni és toborozni, hogy aztán a többség erejével meggyőzzék Hackenschmiedenwonderlutzot döntése helytelenségéről.

Új törzshelyükké a Selyemlánc avanzsál, ezáltal ismerik meg Pradl Deák Etelt, a férfiruhába öltözött arisztokrata lányt, aki emellett a szórakozóhely egyik táncosa is. Etel tudomást szerez tervükről, majd Ernőként csatlakozik a mozgalomhoz, amelynek véghezvitele nem olyan egyszerű, mint azt szereplőink gondolják.

Veres Feri, noha az elején csak egy szószátyár iszákosnak tűnik, aki egyedül a céljának, vagyis a régi Budapest visszahozásának él, sokszínű, nyitott, az indítékai pedig reálisak. Zseniális karakterfejlődésen megy keresztül a regény során és sokkal több rejlik benne, mint elsőre, sőt, talán másodszorra is hinnénk.

Matteo az, aki visszatartja főszereplőnket, amikor az valami meggondolatlant szándékozik cselekedni. Csapongó, derűlátó férfi, aki többször is életet lehel a társaságba, és a világ összes pozitív gondolatát közvetíti mind Ernőéknek, mind az olvasóknak. Tipikusan az a típus, akit sosem hagy el a remény, de többet lát, mint azt bárki is hinné, és ha ő feladja a küldetést, akkor tényleg nincs más megoldás.

Végezetül pedig ott volt Etel, alias Ernő, aki nekem nagyon tetszett. Ő képviselte a nők jogait és magának a nemnek a sztereotípiáit, miszerint egy lány csakis szoknyát hordhat, nem való egyetemre, orvosnak pedig pláne nem kellene elmennie, maradjon otthon, és amennyiben házas, végezze el anyai illetve feleségi teendőit a ház körül. Hármas életet él, az arisztokrata hölgy szerepköréből menekül az egyetemista orvosnak készülő lány, majd bizonyos okok miatt fiú és a selyemlánci táncos bőrébe. Attól kezdve, hogy felbukkan, jelentős mértékben befolyásolja a cselekményeket, egyszerre hátráltató és támogató, valamint a szándékai mögött rejlő okok miatt egyszerűen lehetetlen utálni.

Gyönyörű történet az igaz bajtársakról, a sokszínűségről, a cselekedetek mögötti okokról, a külvilágnak címzett rejtett üzenetekről, a társadalmi rétegek és olykor az egyének közti elsöprő ellentétekről, a kiérdemelt bizalomról, a jogokról, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Vannak könyvek, melyeket hiába olvas el milliószor az ember, hiába tudja szóról szóra az összes oldalt, sosem találja meg ugyanazt a sorok között megbúvó üzenetet kétszer. A Teringettét, Budapest! pontosan ilyen. A fent leírtak az én észrevételeim, de ki tudja, talán te mást találsz, talán a szerző is mást szándékozott elrejteni benne.

És hogy kinek ajánlott? A történelem és fővárosunk szerelmeseinek, azoknak, akiket vonz az ismeretlen, akik szeretnének újat tapasztalni úgy, hogy nem hagyják el az országot, akiknek fontosak a nők jogai és szeretik az egyedi szereplőket és az érdekes karakterfejlődéseket, a kiszámíthatatlan végkifejletet, a meglepő és reális fordulatokat, és akik nemcsak párjukat megcsaló született feleségekről vagy a gimis buli miatt nyavalygó tömeggyártású tinikről akarnak olvasni, hanem az érettebb korosztály szemével akarják látni a világot.

A Youtube-on megtalálható az írónő által készített trailer az alábbi linken, kis betekintést nyerve a könyvbe az érdeklődőknek.

Hozzászólások