Julie Buxbaum- Három dolgot mondj

(1.) Vicces

(2.) Emberközeli

(3.) Megindító

Ha a címnek engedelmeskedve három dolgot akarnánk mondani erről a könyvről, akkor ezek lennének azok.

Jessie, a főszereplőnk egy teljesen átlagos lány, aki a közelmúltban vesztette el az édesanyját. Miután apukája újraházasodott, mindketten a napfényes Los Angeles-be költöztek az új „anyukához” és annak fiához Theohoz. Aztán következett a megszokott tiniregénykezdet, az új iskola, új barátok, beilleszkedési nehézségek.

Szerencsére a szerző mindezt megfűszerezte egy csipetnyi rejtéllyel: Jessie kapott egy titokzatos e-mail-t Valaki/Senki (VS) aláírással. Az illető felajánlotta, hogy segít a lánynak eligazodni és túlélni elit gimijükben, a Wood Valley-ban. Vajon rábízhatja magát erre az ismeretlenre? Vajon kit rejt az álnév?

Az írónő Julie Buxbaum bevallottan kapott már névtelen e-mailt és ez az eset ihlette ennek a könyvnek a megírására is. Ezzel alighanem mindannyian voltunk már így ( mármint, hogy aláírás nélküli levelet kaptunk), a világban ugyanis milliószámra keringenek az anonim levelek, melyeket ilyen-olyan indokkal nem látnak el aláírással. Sokan pénzszerzési célból próbálkoznak névtelen levelekkel, mások a címzett lejáratásának reményében, akad azonban talán nem egészen öt százalék a százból, aki segíteni akar a levelével.

“Ha elég időnk van megfogalmazni a tökéletes szöveget, mindnyájan önmagunk jobb kiadásai vagyunk.”

De vajon VS melyik kategóriába tartozik? Miért nem vállalja szemtől szemben a találkozást Jessie-vel? Vagy talán már ismeri is őt a lány? Halmozódnak a kérdések.

Jessie, amilyennek mi                        képzeljük

A regény ezen kérdések mellett nagyon fontos problémákat is felvetett, például: Mennyire bízhatunk meg valakiben akit csak a neten keresztül ismerünk? Hol van az a határ ameddig elmehetünk? Meddig hordozhatjuk magunkkal a gyászunkat?

Főszereplőnk egy teljesen átlagos lány, látszólag született „áldozattípus”, akit nagyon könnyen megtalálnak a zaklatók. Még mindig nem tudta feldolgozni anyja halálát, apja pedig látszólag túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy foglalkozzon vele, pedig ő is csak a saját gyászába merült bele.

A történet fontos szereplője még Rachel, a „mostoha” és Theo, a kezdetben mérhetetlenül idegesítő mostohatestvér, aki később szerencsére megmutatta az igazi énjét is.

“Tudod, hogy az én szívem miért dobog? A Nutelláért.”

A két fiatal elit sulija a Wood Valley tipikusan sablonos Los Angeles-i gimnázium. Itt aztán rögtön bele is futottunk, egyik későbbi  kedvenc szereplőnkbe, Ethan-be, illetve a suli másik „alfapasijába” Liambe.

Az előbb említettre leginkább a kocka kategória illik. Folyton olvasott, önszorgalomból megtanulta Jessie-vel közösen elemzendő versüket, az Átokföldét, ráadásul állandóan Batman-es pólóban járt.

Liam viszont látszólag pont az ellentéte: sportos, a suli legmenőbb csajával jár és habár anyukájának könyvesboltja van, nem egy nagy könyvmoly. Amiben talán hasonlítanak Ethan-nel az az, hogy mindketten imádják a zenét, még közös zenekarban is játszanak.

Ez lenne a mi szerelmi háromszögünk, ami sokszor tűnt inkább szimplán szerelmi szakasznak.

“De van, hogy a csók az nem csók az nem csók. Néha költészet.”

Aranyosan volt ez az egész romantikus szál beleszőve a regénybe, mégis eléggé kiszámíthatónak bizonyult ki lesz a befutó a végén.

A könyvben fontos szerepet kapott a barátság is, mint motívum, Jessie korábbi barátnője, Scarlett miatt. Tetszett, hogy az egész ezzel még arra is felhívta a figyelmünket, hogy ne hanyagoljuk el soha a barátainkat, hanem ápoljuk is a kapcsolatainkat.

Főszereplőnk életében még a kávé is fontos szerepet kapott, sőt ez volt az egyik legnagyobb félreértés forrása is, amit megint csak jó húzásnak bizonyult az írónőtől.

“Az emberek kegyetlenek, amíg meg nem isszák a kávéjukat.”

Érdekes, magát gyorsan olvastató megoldás volt még Jessie és VS beszélgetéseinek beillesztése is a könyvbe. Ez még inkább maivá, a fiatalokhoz közelivé tette az egészet.

Annak pedig külön örültünk, hogy Jessie egy komplett jellemfejlődésen ment keresztül a történet során, nem csak egy helyben toporgott, bár az is igaz, hogy némely döntése vagy gondolata miatt előfordult, hogy szerettük volna a helyes irányba terelni mondjuk egy péklapáttal.

Összességében viszont elmondható, hogy Julie Buxbaum első ifjúsági könyve egészen klasszul sikerült és ezek után izgatottan várjuk a további írásait is!

Nem szokásunk, de most egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül a borító mellett. Annyira minimalistára, kifinomultra és felesleges díszítéseket mellőzőre sikerült, hogy külön gratuláció jár érte!

A könyv recenziós olvasás volt, még egyszer hatalmas köszönet érte a GABO Kiadónak!

 

 

Comments

comments

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: