José Antonio Cotrina – Ariadna és az Árnyak földje

José Antonio Cotrina neve valószínűleg már több olvasónak ismerős lehet; hozzá fűződik ugyanis a Vörös Hold-ciklus, aminek már két kötete is megjelent Magyarországon. A Metropolis Media Kiadó pedig, látva a sorozat sikerét úgy gondolta, hogy elhozza nekünk a szerző egy másik, nem kevésbé elborult regényét, melynek címe Ariadna és az Árnyak földje!

A történet főszereplője Ariadna, akit kislányként a rendőrök találnak meg egy leégett, mindenféle megcsonkított holttestekkel teli házban. A nevén kívül semmire nem emlékszik, se arra, hogy hogy került oda, se arra, hogy mi történt. Évekkel később már boldog emberként él örökbefogadó családjával sőt, időközben a szerelem is rátalált. Csupán pár furcsaság akad vele kapcsolatban. Ilyen például, hogy az egyik szeme teljesen fekete, írisz vagy pupilla nélkül, míg a másik kék vagy éppen az, hogy egyáltalán nem álmodik.

Ám ahogy ez lenni szokott az idill nem tart sokáig; a lányt hamarosan utoléri a múltja, ami mint kiderül, egyáltalán nem a békésebb fajtából való. Főszereplőnk egy éjszaka találkozik egy Evan nevű fiúval, aki azt állítja, hogy a múltban nagyon is jól ismerték egymást, mindketten tolvajok és gyilkosok voltak. Ráadásul az egyik szeme neki is teljesen fekete és rövidesen kiderül, hogy emiatt össze is tudnak kapcsolódni Ariadnával. A lányt természetesen teljes sokként éri a dolog és rövidesen már nyakig belekeveredik a dolgokba és többé már nem tehet úgy, mintha minden a régi lenne. Egy tragikus esemény hatására egészen odáig jut, hogy hajtóvadászatra indul, hogy bosszút álljon, ám eközben olyan kalamajkákba keveredik, amikből kérdéses, hogy egyáltalán élve kijut-e.

– Sokkal egyszerűbb lenne ez az egész, ha borzalmas életed lenne. Ahogy a könyvekben van, nemde? Ha a nénikéd és a bácsikád arra kényszerítenének, hogy a lépcső alatti raktárban lakj, ha a családod lehetetlenné tenné az életed, vagy ha egy szegény kis árva lennél, aki senkinek sem kell… Akkor nem is kételkednél a fura csávó ajánlatában, aki el akar vinni a világ másik végére, hogy ott teljesítsd be a sorsodat.

A regényt kifejezetten felnőtt, erős idegzetű olvasóknak ajánlják, azonban szerintem ez kicsit túlzó. Annyiban egyetértek, hogy én is leginkább felnőtt olvasók kezébe adnám ezt a könyvet, ám a gyakorlott horrorolvasók valószínűleg nem fognak különösebben meghökkenni. Mondjuk az tény, hogy már az előszó címe (Egy zsák halott csecsemő) és tartalma meghatározza az alaphangulatot, ami aztán kitart egészen a könyv legvégéig.

A történet számomra egy kicsit lassan indult be, de mindenért kárpótolt a második rész, ami valóban nem szűkölködik akcióban, de vérben sem. Mindenképpen a könyv erősségeként hozható fel az is, hogy végül nem azt a befejezést kapjuk, ami elsőre egyértelműnek tűnik, hanem a sztori végén érkezik még egy nagy csavar, ami egyszerre rémisztőan okos és szívfacsaró.

Horrorrajongóknak igazi csemege.

A szereplők közül a kedvencem természetesen Ariadna lett, aki az én szememben rendkívüli önuralomról tett tanúbizonyságot és sok más hasonló regényben szereplőtől eltérően nem hódolt be egyből a múltjának, bármilyen erőszakosan is próbálta az visszaszerezni őt. Bár nyilván egy-két helyen hatalmas hülyeséget csinált, azért nagyrészt megvolt a magához való esze és logikus döntéseket hozott. A másik kedvencem Marc volt, aki bár sokszor rettentően felelőtlen tudott lenni, egyben a végletekig kitartó is volt. A kettejük párosa pedig szintén a kedvencem volt a történetben.

Egy pillanat elég lehet ahhoz, hogy ránézz valakire, és tudd, hogy életed hátralévő részében ugyanolyan szükséged lesz rá, mint a fényre vagy az élelemre. Egy pillanat alatt a szemedbe köphet a valóság, és megmutathatja, hogy nincs megváltás, hogy sosem lesz semmi, amibe belekapaszkodhatnál, hogy egyedül vagy, és örökre egymagad leszel.

Az Ariadna és az Árnyak földje tehát inkább a könyv második felétől kezdett igazán beindulni, de akkor aztán pörögtek az események rendesen. Érdekes volt látni, hogy az író milyen szörnyeket és rémségeket talál ki, amivel megnehezítheti szereplőink sorsát és hogyan mozgatja úgy a történetszálakat, hogy ne gyanakodjunk, hanem pofoncsapásként érjen minket a legtöbb fordulat.

Összességében tehát én mindenképpen ajánlanám ezt a könyvet gyakorlottabb horrorolvasóknak, esetleg azoknak, akik olvasták és szerették Cotrina korábbi könyveit.

A recenziós példányért köszönet illeti a Metropolis Media Kiadót!

T. J. Klune – A suttogó ajtón túl

Hozzászólások