Könyvek

Jön John le Carré új regénye!

A kémregények megteremtője, John la Carré újabb regénnyel érkezik idén október 17-én! Az Ügynök a terepen című kötete a nemzetközi megjelenéssel egy időben fog megjelenni, így szerencsére a magyar olvasóknak sem kell várniuk. A kötet olyan témákat fog érinteni, mint a Brexit, Donald Trump Amerikája, valamint az orosz befolyás.

John le Carré – Ügynök a terepen

Nat, az angol titkosszolgálat 47 éves veteránja úgy érzi, hogy az operatív ügynökként töltött éveinek vége, ideje hazatérni Londonba, ahol a felesége várja. A moszkvai központból érkező egyre komolyabb fenyegetések miatt azonban el kell vállalnia még egy munkát. Rábízzák az egyik halódó londoni alállomás, a Menedék irányítását, ráadásul nem túl ragyogó kémek szedett-vedett csapatát is a keze alá kapja. Az egyetlen tehetségesnek tűnő tiszt a fiatal Florence, aki már egy ideje figyeli az orosz részleget, ráadásul beszervezte a kiábrándult szeretőjét egy, az orosz irányításra nagy befolyással bíró ukrán oligarchának.

Nat nemcsak a kémkedésben, hanem a tollaslabdában is született tehetség. Állandó hétfő esti játszmáin ellenfele akár a fia is lehetne: az egyedül élő és magába forduló Ed, aki képtelen elhinni, hogy a Brexitet megszavazták, ki nem állhatja Trumpot és utálja, hogy egy lélektelen médiaügynökségnek dolgozik. Mégis, mindennek ellenére Ed lesz az, aki Natet, a feleségét és Florence-t a politikai düh olyan útjára tereli, ami mindannyiuk életét veszélybe sodorja. Az Ügynök a terepen lankadatlan feszültséggel felépített, hol szívszaggató, hol sötét humorban bővelkedő története hátborzongató portrét fest a világ működéséről. John le Carré ismét bebizonyítja, hogy vészterhes korunkat senki nem ismeri nála jobban.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?