Jodi Picoult – Tizenkilenc perc
Nagyon ritkán ülök úgy a gép előtt, hogy nem tudom, mit írjak egy adott könyvről, most azonban ez a helyzet. Jodi Picoult Tizenkilenc perc című regénye a gyermekek egymást való bántalmazását dolgozza fel, egy iskolai lövöldözés keretein belül. A történet egyszerre brutális, sok látókörű és igen alapos munka, tekintve, hogy az írónő próbálta a lehető legtöbb szemszögből, több idősíkon bemutatni azt, hogyan lett egy szerény, visszahúzódó fiúból tömeggyikos.
A regény befejezte után sokáig gondolkodtam azon, hogy vajon azért érintett-e meg ennyire a történet, mert a közelmúltban hasonló dolog miatt éltem meg egy igen tragikus eseményt amit pont a kitaszítottság szült vagy azért, mert ez tényleg egy nagyszerű olvasmány róla. Korábban is olvastam iskolai bántalmazásról, és akkor is mélyen megérintett, de ez most valahogy más volt.
A történet Sterlingben játszódik, egy apró kisvárosban, ahol minden a lehető legnyugodtabb, az emberek örömmel és bizalommal költöznek ide, hogy a gyermekük egy biztonságos környezetben nőjön fel. Aztán egyszer csak kitör a pánik, egy fiatal, tizenhét éves fiú felrobbant egy bombát és ámokfutásba kezd az iskolában, számtalan halottat és sértettet maga után hagyva. Ezt követően Peter börtönbe kerül, ahol egy lelkiismeretes rendőrtiszt, a fiú ügyvédje, és az egyik koronatanú édesanyja ki akarják deríteni, miért gyilkolta meg társait.
Ahogyan haladunk előre a történetben, hamar elkezdünk szimpátiát érezni a lövöldöző Peter iránt, ugyanis a regény folyamatosan ugrál a szereplők között, illetve az időben, ezzel segítve az olvasót abban, hogy megértse mi húzódik az egész ügy mögött. Mindamellett, hogy egy valósághű iskolai képet kapunk – eltekintve a fegyverektől és bombáktól, habár manapság ki tudja –, hamar rájövünk arra is, hogy a szülők milyen kevés dologgal vannak tisztában a gyermekük iskolai életét tekintve. Huszonhárom éves fejjel még tisztán emlékszem a saját gimnáziumi éveimre és bizony nálunk is előfordultak kiközösítések, WC-ben síró lányok, kínos nadrágtakargatások, mert nem volt éppen valakinél tampon és még bőven sorolhatnám. Sőt, nemcsak diákokat bántalmaztak szavakkal, hanem volt olyan, hogy tanárnőt csúfoltak, vettek semmibe vagy éppen dobáltak meg papírgalacsinnal. Pedig egy katolikus iskoláról beszélünk.
Peter fiatalként, már az óvodában is ki volt közösítve, amit elég hamar megtudunk a regény során. Egyetlen igaz barátja Josie volt, aki egy idő után kezdte felfogni, azért nem népszerű diáktársai között, mert a fiúval barátkozik. Így hát szépen lassan Josie elkezd megváltozni, sminkelni, majd eltávolodnak egymástól és felmerül a kérdés az olvasóban, vajon megéri-e másnak lenni, csak hogy elfogadjanak? Feladni a boldogságot és önmagunkat, csak hogy bekerüljünk egy menő társaságba? Megéri ezért bántani másokat, csúfolni és kinevetni? Vajon mennyire formálja a személyiségünket a környezetünk, a tanáraink és a szüleink?
A kötet az elején kissé zavarosa indult nekem, ugyanis több szereplőt bemutat nekünk az írónő, már első pár oldal során. Peter mellett nagy szerepet kap az ügyet vezető bírónő Alex és az ő lánya, Josie – aki az egyik koronatanú -, valamint Peter anyja, Lacy. Kezdetben megismerkedünk a kirobbanó problémával, majd visszaugrunk az időben odáig, hogy Alex várandós a lányával. Ezt követően váltakozik a két idővonal és így végigkövethetjük hogyan zajlott a nyomozás, illetve a gyerekek növekedése.
Számtalan megfontolandó témát és érzést vetett fel bennem a könyv egyszerre, kezdve azzal, hogy én vajon hogyan éreztem volna magamat Peter anyja helyében? Hibásnak éreztem volna magam? Becsapottnak, elárultnak? Vajon a fiam szemébe tudtam volna nézni harag nélkül, szeretettel? Na és mi lett volna, ha én vagyok Peter? Bennem is így a felszínre tudott volna törni a harag és a gyűlölet? Voltam (szerencsére csak) hasonló helyzetben, ami teljesen tönkretett lelkileg és a mai napig vannak bennem gátlások emiatt, de vajon én süllyedhettem volna ennyire mélyre? Én hogyan reagáltam volna, hogy több évnyi megaláztatást, szenvedést és kitaszítottságot?
Picoult nagyon szerethető és valósághű karaktereket hozott létre Alex, Jodie és még jópár ember személyében. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy nem éreztem igazán bűnösnek Petert. Éreztem a hibát az összes diákban és szülőben egyaránt. Akár halott volt az illető, akár nem. Sokszor éreztem azt, hogy igen, megértem, miért bukott ki a fiú és részvétet éreztem iránta, míg haragudtam a szülőkre, hogy nem figyeltek jobban a gyerekekre és haragudtam a gyerekekre, mert sokat aljasak voltak. Sőt, még a tanárokra is, mert nem bírták a helyén kezelni a dolgokat. Ahogyan Peterre is, mert nem mert beszélni senkivel, egy idő után nem akarta megértetni magát a szüleivel.
Sokat gondolkodtam ezen is, hogy bár több mint ötszáz oldalas volt, mégsem éreztem úgy, hogy mindent megkaptam Peter lelkivilágából, gondolatmenetéből, amit akartam. Jó lett volna kicsit jobban belelátni a fiúba, de lehet, az már túl sok lett volna. Nem tudom biztosan.
Nagyon nagy hatással volt rám a könyv. Időnként annyira megérintett, hogy többször le kellett tennem és gondolkodnom rajta. Ez azzal is összefüggésben van amit fentebb is említettem, a közelmúltban részben emiatt az iskolai – leginkább lelki -, terrorban, bántalmazásban volt része hosszú-hosszú évekig egy közeli ismerősömnek, aki sajnos ma már nem lehet köztünk. Azért választottam ezúttal ezt a könyvet mert reméltem rátalálok valamiféle magyarázatra, miért viselkedhetnek így a fiatalok? Miért bántanak valakit azért, mert máshogy néz ki, máshogy gondolkodik? A felnőttek nem is tudják, hány Peterhez hasonló fiatal van itt nemcsak Magyarországon, hanem az egyes iskolákban is.
Úgy gondolom, hogy Jodi Picoult Tizenkilenc perc című könyvét, de akár csak hasonlókat, kötelező lenne a mai fiatalokkal elolvastatni. Az ilyen jellegű kötetek – vagy akár filmek – segíthetnek, hogy az emberek önmagukba nézzenek és jobban odafigyeljenek egymásra, legyen az tanár, diák vagy szülő.
Ez nekem most nagyon ütött és amennyire összetört lelkileg, annyira szerettem. De mindenképpen elolvasom majd évekkel később is, hogy rájöjjek, vajon az írónő tudása és hatása miatt tetszett-e ennyire, vagy mert aktuális volt a téma. Ha te is Matt vagy Drew féle vagy, aki szívesen szívatja a többieket, esetleg Josie és otthagytad a barátodat, mert cikinek érezted, kérlek olvasd el ezt a könyvet.
A recenziós példányért köszönet az Athenaeum Kiadónak!
