Könyvek

Jaymin Eve & Leia Stone – Annihilate – Pusztulás

Öt év várakozás után végre magyarul is olvashatjuk Jaymin Eve és Leia Stone közös vámpírtörténetének minden kötetét. A Kaptár-trilógia befejező része, az Annihilate – Pusztulás az őszi Könyvfesztiválra jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, Szikla István fordításában. Egyelőre még csak a kiadónál kapható, de hamarosan a könyvesboltok polcain is megtaláljátok a regényt.

Az Annihilate – Pusztulás ott folytatódik, ahol az Anarchia története véget ért. Megdöbbentő titokra derült fény: nem Charlie Benet az egyetlen női parázs a világon. A biológus Becca évtizedek óta rejtőzködik egy kutatóközpont falai mögött, nehogy a vámpírok keze között végezze. Találkozásukat követően Becca elkezdi tanulmányozni Charlie vérét, és megpróbál vakcinát készíteni a vámpírvírus ellen.

Charlie eközben igyekszik véget vetni a vámpírok zsarnoki uralmának, mert már hosszú ideje élősködnek a parazsakon, és rettegésben tartják az embereket. A küzdelem során a bátor és elszánt lány a rendfenntartók csapatára és Legjobb Örök Parázs Barátjára, Jaydenre támaszkodik. Váratlan segítséget is kapnak, de még így is komoly veszély fenyegeti Charlie-t, hiszen a gyógyírért sokan ölni tudnának.

Charlie csapata a vámpírok elpusztítására készül.

Miután elhagyták a portlandi Kaptárt, a társaság Alaszkában húzza meg magát Becca kutatóbázisán. Kieszelnek egy összetett, több lépcsős tervet, amivel megdönthetik a Kvórum uralmát, és mindörökre leszámolhatnak a vámpírokkal. A kis csapat minden tagja fontos szerepet vállal az akcióban, de a nemzetközi sikerhez segítségre van szükségük. Amíg Becca megpróbálja rekordidő alatt kifejleszteni a vakcinát, a rendfenntartók kapcsolati hálójukat kihasználva szövetségeseket gyűjtenek maguk köré.

A rendfenntartók bármit megtennének Charlie biztonságáért.

A szexi hatos már az előző két kötetben is a védelmébe vette a Kaptár egyszarvúját, de most hűségesebbek, mint valaha. A srácok folyton Charlie mellett vannak, és fokozottan ügyelnek a biztonságára, amióta kiderült, hogy élő fegyver a vámpírokkal szemben. Egyedül Ryder magánakciója és bosszúhadjárata szabotálja az alaposan átgondolt tervüket.

Az Anarchia olvasásakor még keveset tudtunk a rendfenntartók személyiségéről, de az utolsó könyvben végre jobban megismerjük őket. Megtudjuk Sam nagy titkát, fény derül Markus aranyos hobbijára, és Jared egyik régi barátjával is találkozunk. Charlie és Ryder, sőt Jared és Oliver párosa is szépen fejlődik a vámpírokkal való háború idején.

Mindenki fontos szerepet kap a trilógia zárásában.

Charlie egy újabb baráttal gazdagodik, hiszen Beccával különbségeik ellenére is hamar megtalálják a közös hangot. Visszatér a régi legjobb barátnője, Tessa is, aki hiába vált vámpírrá, még mindig bajba keveredik. Charlie korábbi pártfogója, Lucas a Kaptárban marad, hogy onnan segítse a vámpírokkal való küzdelmet. Emberré szeretne válni, de valójában mindent szerelemből tesz. Egyre nagyobb szerepet kap a rejtélyes Carter, aki megérzi, mikor van a lányának a legnagyobb szüksége rá.

A borító jól átadja a baljós események hangulatát.

A Könyvmolyképző Kiadó ezúttal is egy újabb kiadás borítóját hozta el nekünk, ami illeszkedik az előző részhez, viszont az eredeti borítós első kötet kicsit kilóg a sorból. A trilógia utolsó darabján Charlie-t láthatjuk fegyverekkel, a véres hóban. A háttérben egy baljós kinézetű épület magasodik, ami lehet akár az eldugott kutatólabor, de a romokban álló Kaptár is.

Az Annihilate – Pusztulás egy akciódús, feszültséggel teli történet, de a befejezés összecsapott.

A Kaptár-trilógia zárása a vámpírokkal való küzdelemről és a világ megmentéséről szól, de mindez túl gyorsan történik. Charlie csapata sokáig készül a terv végrehajtására, mégis amikor szembe kerülnek az ellenségeikkel, egy kis csatával lerendezik a konfliktust. Ezután egy hónapot ugrunk az időben, és egy nagy boldog családot látunk az utolsó lapokon, mintha a háború hatásai teljesen elkerülték volna a társaságot. Persze örülünk a happy endnek, csak egy kicsit többet vártunk volna a nagy összecsapástól.

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Kim Harrison – Boszorkányfutam

Hozzászólások