Jane Corry – Csak egy pillanat
Jane Corry nevével már többször találkozhattatok a honlapon. Írtunk már A halott exről és a Vértestvérekről is, most pedig a Csak egy pillanat című pszicho-thrillerét sikerült elolvasnunk a 21. Század Kiadó jóvoltából.
Az írónő ezúttal is egy izgalmas, csavarokkal teli történettel lepte meg az olvasóit, melynek középpontjában egy hajléktalan nő, Jo és egy Ellie nevű családanya áll. Mindketten olyan múlttal rendelkeznek, melyet próbálnak titkolni az emberek elől, és amiktől nem tudják békességben és nyugalomban élni az életüket. De mik lehetnek ezek a titkok? Mi lehetett olyan súlyos, ami miatt bűnhődniük kell? És miért érzik úgy, hogy nem oszthatják meg ezeket mással, még a saját családjukkal sem?
A történet középpontjában Ellie áll, aki gyermekkorában elvesztette édesanyját. Új nevelőanyja pedig bár kezdetben kedves volt vele, fia megszületése után azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy a lány elszakadjon édesapjától és minden figyelmét rá, valamint kisfiára fordítsa. A regény kezdetekor viszont Ellie már anyuka, mi több, nagymama. Az élet bár megáldotta két gyermekkel és egy unokával, az élete mégsem vált felhőtlenné, hiszen férje újból és újból megcsalja. Egy napon, mikor éppen a kisunokájára vigyáz, rajtakapja a férjét, hogy a szeretőjével beszél, amitől éktelen haragra gerjed. Magára hagyja hát unokáját és a baj ezidő alatt megtörténik.
Mindeközben Jo, a hajléktalan asszony újságokat árul. A múltja neki sem egyszerű, azonban erről mi mit sem tudunk, ugyanis senkinek sem hajlandó elárulni, és bár az ő szemszögét is végigkövetjük, akárcsak Ellie-ét, míg előbbi a múltjáról beszél, addig Jo a jelenben tart minket. Így esik meg, hogy végigkövethetjük az ő vándorlását az utcákon. Egyik városból utazik a másikba és megannyi kalandot átél. Az emberben pedig felmerül, mi köze van a két nőnek egymáshoz?
A regény három részből tevődik össze. A baleset előtt és után, végül pedig a végkifejlet, ahol természetesen minden szál a helyére kerül. Az elsőben Ellie gyermekkora kerül előtérbe Jo vándorlásával, amiket egy-egy emlékfoszlány szakít meg. A kérdés csupán az, hogy az kihez kapcsolódik? A másodikban mindezek után Ellie kezeléséről és házasságáról olvashatunk. Itt már a baleset körülményeit kaphatjuk meg emlékképek formájában.
Jane Corry legújabb kötete ezúttal is teljesen magával ragadott. A feszültség fentartása már-már profi szinten megy neki és habár a hangúly egyértelműen a szereplők lelkivilágán van, mégis folyamatosan pörögnek az események, amitől egy pillanatig se tud lankadni az olvasó figyelme. Egyik pillanatban még egy kegyetlen mostohán szörnyülködünk, a másikban pedig már egy rendőr elől menekülő nőnek szurkolunk.
Azt már megszokhattuk, hogy a szerzőnő szeret érdekes karakterekkel dolgozni és nem volt ez másként Ebben az esetben sem. Ellie elképesztően erős jellemábrázolást kapott összetett személyiségével. Corry tulajdonképpen a könyv elejétől a végéig építette őt és nagyon tetszett az összkép, amit megalkotott. Általa egy olyan személyiségzavart, problémát ismeretet meg az emberekkel, ami bizonyos külső hatásoktól bárkivel előfordulhat.
Habár nagyon figyelemre méltó volt Ellie a történetszála, engem mégis jobban lekötött a hajléktalan nő vonala. Személy szerint én még nem olvastam olyan regényt, melynek középpontjában hajléktalan állt volna, ezért meglepett, hogy itt találkoztam egy ilyennel. És azaz igazság, hogy tetszett! Érdekes volt látni, hogy milyen praktikák vannak arra, hogy az ember melegen tartsa magát, milyen kalandokba keverednek, kinek milyen története van, hogyan került az utcára, na meg hogyan szereznek élelmet. Egyszerre volt szomorú és megindító a sorsa.
Mindezek mellett az olvasás élményét, a könyv hangulatát módfelett feldobta az időnként felbukkanó oldal, amelyen egy-egy virágról tudhatunk meg érdekességeket. Az, hogy ezek hogy tartoznak a kötethez, kiderül az első pár fejezet elolvasása után, de a lényeg az, hogy a kis rajz, illetve a pár sor leírás igen hangulatos benne.
Jane Corry kedvelőinek kötelező darab, de aki kedveli a pszicho-thrillereket, esetleg csak előszőr olvasna a híres írónőtől, az is bátran vegye a kezébe. Végig pörgős volt, tele csavarokkal éshozta a megszokott feszültséget. Ami pedig a leginkább tetszett, hogy ezúttal is sikerült meglepnie.
Muszáj még megjegyeznem, hogy mennyire örülök annak, hogy a kiadó ezúttal eltért az eredeti borítótól és sikerült egy olyat megalkotniuk, amely bár hasonlít az eredetire, mégis jobban passzol az eddig megjelent kötetekhez. A borítóképen láthatjátok, hogy egy sötét alapot kapott a külföldi megjelenés, míg itthon a szokásos világos színt választották.
