Jane Corry – A halott ex
Jane Corry neve sokak számára ismerős lehet. A Vértestvérek és A férjem felesége sikerszerzőjének legújabb regénye ezúttal Vicki életét követi nyomon onnantól kezdve, hogy megvádolják exférjének meggyilkolásával. A nyomozást viszont valami nehezíti. Vicki ugyanis epilepsziás, és nem mindig emlékszik arra, hogy mi történt pontosan. A sztori ezúttal is izgalmasan hangzik, nem igaz?
A 21. Század Kiadó őszi újdonságai közé tartozik A halott ex című regény, aminek már a fülszövege is nagyon megkapóra sikeredett, de nem emiatt tetszett meg igazán. Sokkal inkább azért szerettem volna megszerezni, mert az írónő korábbi regényei is magukkal ragadtak, izgalmasak voltak és gyönyörűek. A borító tökéletesen passzolt elődjeihez és ott van a kis egyszerűséget, mégis borzongást sugárzó három szó az elején, ami korábban már úgy megfogott.
Megcsalt.
Hazudott.
Meghalt.
Három szó, mégis megragadja az ember tekintetét. Sugallja a történet komolyságát, fontosságát, felkelti a figyelmet és meglebegteti a kérdést, ki lehet a gyilkos? Jane Corry pedig nem könnyíti meg a dolgunkat, ugyanis már a regény elején elhinti bennünk ugyanazt a gyanút, hogy talán a főszereplő Vicki lesz az. Én mégis görcsösen ragaszkodtam az elképzeléshez, hogy hiába a sok bizonyíték, a gyanús körülmény, biztos hogy nem lehet a főszereplő! Hiszen ő olyan törékeny, kétségbeesett és elesett. Mekkorát tévedtem!
Vicki Goudmant a regény elején felkeresi a rendőrség, a férje eltűnését illetően. A nő természetesen tagadja, hogy látta vagy kapcsolatba lépett volna vele a közelmúltban, és őszinte meglepődöttséggel áll a tény felett. Ám hamarosan fény derül a hazugságra és kiderül, Vicki rendszeresen követte férjét és telefonált neki, majdhogynem zaklatta volt férjét. Ez a rendőröknek gyanús lesz, így nyomozni kezdenek utána, mindeközben pedig Vicki elhatározza, hogy kideríti, hová lett exférje, David. Viszont mindkét fél nyomozását megnehezíti az, hogy a lány epilepsziás lett egy szörnyű baleset következtében, a gyógyszerei pedig memóriaveszteséget okoznak. Emiatt előfordulhat, hogy nem emlékszik dolgokra, amit a rendőrség, a bíróság és az ügyészek ki is használnak.
Viszont nem csak ez az, ami hátráltatja a nyomozást, de legfőképpen Vicki ártatlanságának bebizonyítását, hanem az is, hogy a nő még mindig szereti volt férjét, annak dacára, hogy ő megcsalta és betegségének kiderülte után elhagyta őt. Emiatt olyan dolgokat nem árul el az ügyvédjének, a rendőröknek, amik csak még nagyobb bajba sodorják őt. Mikor pedig végre beszélni kezd, már késő.
A történet több szálon fut végig. Az egyik természetesen Vicki, a megtört és elhagyott exfeleség, aki próbál rájönni hova lett David, illetve felelős-e a haláláért, a másik pedig Scarlet, a nyolcéves kislány, akit elszakítottak édesanyjától, mivel ő börtönbe került. A szemszögeik váltakoznak a regény első részében. Míg Scarlet előrefelé halad a cselekményben, addig Vicki vissza-visszatekint a múltba, ahonnan egyre több részlet derül ki róla és egyre jobban ismerhetjük meg fájdalmas múltját.
A második részben már Helen Evans életéről olvashatunk, aki fényképész tanoncként David Goudman cégéhez jelentkezik. A férfi bár kelletlenül, de felveszi az ifjú lányt, ám a kapcsolatuk természetesen már nem csak a munkáról fog szólni. Mindeközben pedig még több részletet tudunk meg Vickiről. Mit csinált mielőtt aromaterapeuta lett, mi okból lett epilepsziás, miért hagyta el őt a férje és ami még fontosabb, mi történt Tanyával, David jelenlegi feleségével? Ilyen, és ehhez hasonlatos kérdésekre kapunk választ ebben a részben, de még mindig nem derült ki az, hogy mi lett a férjjel és Vicki tette-e. Van valami köze ehhez Tanyának? Helennek? Hogy jött a képbe Helen? Ki ő egyáltalán?
A harmadik részben természetesen mindenre választ kapunk, sőt, még annál is többet. Az írónő olyan csavart tartogat a végére, ami után a fejünket fogva kérdezzük, hogy miért? Mire volt ez jó? Már azt hittük, hogy vége. És talán ez volt az a pont, ahol az ember elgondolkodik, mégis jó volt-e ez a regény. Mert igazándiból nagyon tetszett. A téma fantasztikus volt, korábban még nem olvastam epilepsziáról, és az eltűnt exférjjel való keveredése remek ötlet volt. Végig izgalommal olvastam, de mégis ott van az a bizonyos ‘de’. Sokszor feleslegesnek éreztem néhány jelenetet, leírást és fokozás helyett csak nyújtották a történetet. Néhány karakter pedig egyszerűen érthetetlen volt számomra. Scarlet karaktere is ilyen volt például. Kislány létére néhány dologban koravénnek éreztem, viszont édesanyjához való ragaszkodását, azt, hogy nem tudta eldönteni mi a jó, mi a rossz, holott az már bőven egyértelműnek kellett volna lennie a korában, felfoghatatlan volt számomra.
David pedig egyszerűen csak unszimpatikus, önző, egocentrikus pasi. Vele kapcsolatban azt nem értem, hogy hogyan lehetett odáig érte olyan sokmindenki? Több karakter említette, hogy nem feltétlen volt vonzó férfi, nekem a szövege se volt megnyerő, mégis omlottak érte a nők.
Az egyetlen hibája a néhány érthetetlen cselekedet, felesleges leírás és az, hogy többet vártam Jane Corritól. A három megjelent regénye közül ez volt a leggyengébb, de még ez se mondható rossznak. Sőt! Csupán csak ebben volt mibe belekötni. Még mindig nem tudok rájönni, miért voltak szükségesek az aromaterápiás leírások…
Összességében egyébként nagyon tetszett a regény. Tetszett a sztori, jók voltak a témák és nagyon jól volt felépítve a cselekmény is. Rengeteg csavar volt benne, végig feszültségben tartott és tényleg érdekelt, vajon ki lehet a gyilkos. Aki olvasta az írónő korábbi regényeit, mindenképp szerezze be, de akit maga az epilepszia érdekel, esetleg olvasna egy csavarokban gazdag thriller, az mindenképpen vegye magához ezt a kötetet.
