Jandy Nelson – Neked adom a Napot

“A tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.
Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné.
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.
Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon.”

Nincs is szebb dolog a testvériségnél. Amikor a tüdődet kiköpve rohansz haza, mert azt mondta, sürgősen beszélnetek kell. Amikor egy rezdüléséből meg tudod mondani, hazudik-e vagy sem. Folyton egymás vérét szívjátok, a házatok kész háborús övezet, akár otthon vannak a szüleitek, akár nem, de ha bárki árt neki, átmész bosszúállóba. Nincs még egy ilyen ember a világban, aki gátlások nélkül szembesít a hibáiddal, és ha másnak nem is, de neki mindenképp megfogadod a tanácsait, legyen szó bármiről.

Jandy Nelson, Az ég a földig ér című könyv írónője ezúttal a családi összetartást mutatja meg nekünk, méghozzá nem is akárhogy!

Jude és Noah különleges egyéniségek ugyancsak rendkívüli gondolatokkal. Mindketten változnak, gyökerestül kifordulnak önmagukból, mégis mindvégig szerethetőek. Bár az elején Jude pont az a lány volt, az a fajta, amit én ki nem állhatok, és az ifjúsági regények valamint a történetes blogok is szeretik negatív szereplőként feltüntetni, de talán éppen emiatt volt más a Neked adom a Napot!, mint a többi young adult olvasmány.

 Az ikrek minden oldalon úgymond versengenek szüleikért, ám mivel Noah jobban kijön édesanyjukkal, így testvére a már jól ismert női figyelemfelkeltő módokhoz folyamodik, innentől pedig a viselkedése is teljesen érthető. A család tragédiája után teljesen más lesz, néhai nagymamájának bibliáira hagyatkozik, láthatatlanná tévő maskarát vesz magára, és úgy hablatyol össze-vissza, hogy nem egy ismerőse őrültnek nézi. Ez egyénfüggő, de nekem a három évvel későbbi énje szimpatikusabb volt – szinte teljesen biztos, hogy azért, mert meglehetősen hasonlít rám. Cselekedeteinek nagy része továbbra is kiszámítható, jóllehet, a fordulatok többségét neki köszönhetjük.

Öccsével azonban korántsem ez a helyzet. Noah esetében már az elejétől kezdve nyilvánvaló a személyisége, illetve hogy mit miért tesz, miért olyan, amilyen. Amellett, hogy zárkózott – ez pedig nem jó pont az amerikai középiskolák linkesedése és a hierarchia miatt -, “meg nem értett művész”, még meleg is, ezáltal nincsenek barátai. Egyedül a családja van neki, még inkább a nővére, ám a történet elején ez is szétesni látszik, ekkor lép be nagyjából a káosz kellős közepébe Brian, az egyik hősszerelmes.

Ha találsz valakit, akivel vannak közös vonásaitok, könnyebb szocializálódni, hiszen van miről beszélnetek, még ha azok apróságok is. Bry egy csillagmániás, bolondos kalapot hordó különc, akárcsak Noah, de ő is rejteget még meglepetéseket, amik miatt vagy még jobban imádni fogják az olvasók, vagy bosszúhadjáratot szerveznek ellene, hogy revansot vegyenek szeretett festőjükön. Kettejük kapcsolata volt számomra a legszebb az egész könyvben, jóllehet, nem kapták meg a rendes befejezést, és az erdőben történteket a szerző a képzeletünkre hagyta. Azonban lehet,hogy jobb is így, ezt nem tudhatjuk. Ezt a szálat még tarkábbá teszik Noah alkotásai, melyeket fejben készít el, és csak a végén értjük meg az ő szemszögéből íródott fejezetek elején szereplő ” láthatatlan múzeum” címkét.

A regény jórészt arról szól, mekkora hatást gyakorolhat egy jelentéktelen mozzanat, egy ártatlanul vagy szándékosan elejtett hazugság. A probléma gyökere olyan mélyen búrjánzik, hogy amit az elején gyerekes versengésnek hiszünk, az a végére egy bonyolult rejtvénnyé növi ki magát. Minden szereplőnek nagy szerepe van az események alakulásában, a KMI-ben pózoló részeg férfimodelltől kezdve a rokonságon át egészen a gimnáziumban menőző izomagyú Baróig. Mindeközben a hibáztatott személy is folyton változik, hiába állítjuk be a kezdetekkor Jude-ot báránybőrbe bújt farkasnak, Noah-t indulatkezelési problémákkal küzködő, bosszuálló antihősnek, az utolsó oldalig mindenkiből áldozat lesz, kivéve egyvalakiből – ez az én esetemben az ikrek édesanyja volt, aki korántsem olyan, mint amilyennek hisszük az első fejezet után.

Keszekusza? Igen, de minden kérdésünkre választ kapunk a befejezésre. Melegregény? Nem nevezném annak, hiszen az a cselekményszál sokkal inkább az érzésekre és a tetteik láthatatlan következményeire fekteti a hangsúlyt, mintsem a testi vágyra. Diliházba való karakterek fejezeteken keresztül történő ámokfutása? Ez attól függ, honnan nézzük; én még Guillermo-t is normálisnak találtam, pedig ő eléggé érdekes figura volt, noha halálig – és még azután is – tartó szerelmével belopta magát a szívemben, akárcsak a samponellenességéről híres Perselus Piton a Harry Potter-ből.

Egy szóval: érdekes. Magával ragadó. Lebilincselő. Egyedi. Mindez, és még sok más. Érdemes elolvasni, elmerülni benne, kivárni a végét.

Forrás

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian