Isabelle Broom – Ezer csillag közül te

Nemrég kaptam kézhez az Álomgyár Kiadó jóvoltából az Ezer csillag közül te című művet. Az alkotást Isabelle Broom, nemzetközi bestsellerszerző írta 2018-ban, idehaza viszont csak idén került a boltok polcaira. A kötet Alice életének egy szakaszát mutatja be, amikoris Srí Lankára utazik. 

A sztori ott kezdődik, hogy hiába jó a munkája és van egy szerető párja, Alice össze akar házasodni a sráccal. Sajnos nem azt az életet éli, amit korábban elképzelt magának, éppen ezért elutazik Srí Lankára, hogy egy utolsó kalandban vegyen részt. Itt találkozik Max-xel, aki egy hadisérülést követően meg akarja találni az új életcélját. A fogyatékossága ellenére boldog akar lenni. A férfi elkezdi megváltoztatni Alicet, miközben ő maga is elgondolkodik, hogy merre is tart az élete.

Első körben azt hittem, hogy majd egy jó nyálas romantikus regényt kaptam, ám már az első pár oldal után rájöttem, hogy szerencsére nem így van. A 30. születésnapját ünneplő főszereplőnk már nem az a kislány, akire gondoltam. Később pedig több mellékszereplő is csatlakozott, aminek külön örültem, hiszen színt vittek a kötetbe. Jamalt például sikerült nagyon megkedvelnem a végére. Az is igaz, hogy nem egy drámai és megterhelő alkotás, inkább amolyan délutáni kuckózós olvasmány. Tudtam, hogy mivel fog véget érni, ez egyáltalán nem volt meglepetés, de gondnak sem mondanám.

“- Sajnálom – mondta, bár teljesen felesleges volt.
Max szája egyenes vonalat formált, arca rezzenéstelenné vált. Mégis látszott, milyen fesztül.
– Nekem ne mondd, hogy sajnálod! – vágta rá. – Tartsd meg magadnak a felesleges bocsánatkéréseket! Majd akkor mondd, amikor egy szép napon felébredsz, és rájössz, hogy teljesen más életet élsz, mint amilyenre vágytál. Mindezt azért, mert félsz szembenézni azzal, aki valójában vagy.”

Élveztem a regény minden egyes oldalát, hiszen Alice egy szerethető és erős főszereplő. Jó volt “látni”, ahogy felnőtt saját magához és maga mögött hagyta a félelmeit. Elfogadta önmagát és egy így van jól. Sokan esünk abba a hibába, hogy csak sodródunk az árral és várjuk, hogy legyen valami. A boldog életért tenni is kell, nem várhatjuk, mint a sült galambot. Alice sokáig élt úgy, hogy azt hitte, minden rendben van körülötte. Az utazása alkalmával viszont rájött, hogy milyen terheket cipelt nap, mint nap. A Max-xel való kapcsolata természetes volt, hiába sérült meg a férfi korábban és lett más, mint a többi ember. Alicet ez nem érdekelte, ami külön bejött a történetben – persze nem lenne romantikus sztori, ha túlzottan fennakadt volna rajta.

A helyszínről annyit, hogy érdekes volt olvasni egy olyan művet, ami nem Amerikában vagy Londonban játszódik. Kevés író merészkedik ki a megszokott környezetből, de szerencsére Isabelle meg merte lépni, és milyen jól tette! Srí Lanka csodálatos, legalábbis a leírtak alapján. Meghozta a kedvem utazni egyet valahova a messzeségbe. A hajnali hegymászások és napfelkelték csodálatosak lehetnek, szinte együtt örültem a szereplőkkel.

“Tudod milyen, ha az ember szenvedni látja a gyerekét? – kérdezte végül. Alice csóválni kezdte a fejét. – Elárulom, hogy a világon nincs annál rosszabb. Aznap a kórházban megfogadtam, hogy soga többé nem hagyom, hogy megsérülj. Ha kell, házi őrizetben leszel. Nem tudtam nézni, ahogy szenvedsz. Képtelen voltam rá.”

Összességében kaptam egy közel négyszáz oldalas csodát, amely elgondolkodtatott a saját életemről. Meghitt, bensőséges és karácsonyra tökéletes regény, amely mindenkit le tud nyűgözni, ha engedi.

Hozzászólások