Isabel Allende: Maya naplója
- Isabel Allende, szülőföldjén és az Egyesült Államokban aratott sikerei ellenére, a mai napig nem tartozik a Magyarországon igazán ismert szerzők közé. Ezért is nagy öröm, hogy a Geopen Kiadó 20 éves jubileumi sorozatában mégis helyet kapott az eredeti nyelven 2011-ben megjelent Maya naplója.
Allende neve nem véletlenül csenghet ismerősen. Isabel Allende, ugyan nem egyenesági leszármazottja Salvador Allende, néhai Chile miniszterelnöknek, de valóban rokonságban áll vele. Bár olvasás közben sokszor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az író személyét, ez jelen helyzetben (is) hiba lehet. A Maya naplója ugyanis – amellett, hogy egy lázadó kamasz izgalmas és lélektanilag is érdekes története –, jó érzékkel és finoman, de betekintést enged az Allende kormány bukását követő megtorlások időszakába is. A történet megértéséhez természetesen nem elengedhetetlen Chile 70-es években lezajló politikai drámájának mélyreható ismerete, azonban fontosnak tartom kiemelni ezt a szálat – nemcsak azért, mert mélyebb jelentést ad a regénynek, hanem azért is, mert a Maya naplója ezeken a valós emberi történeteken keresztül válik hiteles, kézzel fogható drámává.
Maya, a történet kezdetén tizenkilenc éves lány, szinte minden tekintetben eltér a társadalmi normáktól. Szivárványszínűre festett hajával, lezser beszédstílusával, az út közben összeszedett Fákin (Fuckin’) nevű korcscsal, sarkában az FBI-jal és még ki tudja, hány különböző titkosszolgálattal és bűnbandával, ugyanolyan erővel robban be az olvasó életébe, ahogy Manuelébe – az idős szociológuséba, akinél a fiatal lány menedéket keres (és talál) Chiloe szigetén.
A regény – Maya feljegyzései – párhuzamosan mutatja a múltat és jelent. A két idősíkban játszódó történet érzelmi világában és sodrásában is jól kiegészíti egymást; ahogy a fiatal lány egyre bizalmasabb viszonyba kerül Manuellel és a sziget többi lakójával, ahogy érzelmileg egyre nyitottabbá válik, úgy enged bepillantást egyre sötétedő múltjába. Maya, akinek gyermekkora egy különös, huszonegyedik századi tündérmesére emlékeztet, nagyapja elvesztése után összeomlik. A gyász, a fájdalom, és mindezt megtestesítő nagyanyja, Nini elől menekülve egyre veszélyesebb helyzetekben találja magát. És miközben múltjában egyre távolabb kerül otthonról, majd az alkohol és drogok kábulatában önmagától is, Chiloe szigetén – a jelenben – szép lassan újra otthonra lel. E párhuzam mentén ismerjük meg a Las vegasi sikátorok poklát, és Chiloe szigetének babonás, sokszor különös, de leginkább varázslatos és befogadó világát.
Chiloén azonban nem Maya az egyetlen, akit kísért a múlt. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Maya hamar rájön, hogy Manuel is menekül valami elől – valami elől, ami az agyában rejtőzik, az emlékei elől. A helyi iskola tanárnőjével, Blancával összefogva a lány elhatározza, hogy kiemenekíti Manuelt a börtönből, ahonnan évtizedek óta nem tud kiszabadulni.
A Maya naplója izgalmas lélektani regény, amely a traumák feldolgozásáról szól. Arról, hogy a fájdalmat megpróbálhatjuk eltemetni, de valamilyen úton mindig visszatalál hozzánk, egészen addig, amíg szembe nem nézünk vele. Szól az emberi kapcsolatok gyógyító erejéről, szeretetről, bizalomról, tiszteletről úgy mások, mint önmagunk iránt.
A történet fordulatai és központi konfliktusai kapcsán nehéz figyelmen kívül hagynunk Allende saját élettörténetét, a Pinochet kormány alatti számüzetését, hogy élete nagy részét menekültként élte. Hasonlóképpen, Maya kábítószeres történetében is tükröződik Allende saját tapasztalata – volt férje két gyermekének elvesztése. Hiába végződik a lehetőségekhez mérten jól egy történet, a valóság mégis valóság marad, és mindig lesznek olyanok, akiket már nem lehet megmenteni.
Számos erőssége és szépsége ellenére a Maya naplójának is megvannak a maga gyenge pontjai. Az első rögtön Maya személye. Bár jól kidolgozott és élethűen megformált karakter, már a Geopen kiadványának borítóján szereplő Allende idézet is arra figyelmeztet; nem biztos, hogy könnyen megszeretjük majd ezt a lányt. Én egészen a történet végéig nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog ez a mutatvány… És most is csak bizonyos vonásait érzem szimpatikusnak. Ez persze szubjektív kérdés, de annyi bizonyos, hogy Maya nem egy könnyű karakter, és könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy az azonosulási nehézség sokaknak már a regény elején kedvét szegi.
A másik gyengesége, hogy a történet második felétől meglehetősen kiszámítható fordulatok következnek. Ezzel sem lenne baj, ha nem érezném közben, hogy ezeket meglepőnek szánták. Hirtelen kiderülnek dolgok, amiken a szereplők többsége megdöbben, aki viszont figyelmesen olvasott és alkalmasint elég Helyszínelőket nézett, valószínűleg ugyanúgy reagál majd, mint én: mire a nagy felhajtás, hiszen annyira egyértelmű volt….
Mindezek ellenére a Maya naplója mindenképpen megér egy próbát, hiszen a néprajzon, történelmen keresztül a pszichológián át az akcióig és gyilkosságig annyi minden van benne, hogy lehetetlen nem találni benne izgalmakat.