Igaz történet: Démoni doboz
A The Possession című horror talán sokatok számára ismerős lehet, aminek a Démoni doboz a magyar címe. Ez a film még 2012-ben látott napvilágot, bár nem kapott kimagaslóan jó értékelést, mégis felkeltette az emberek érdeklődését. Ebben az alkotásban ugyanis a Dybbuk doboz kap főszerepet, amiről lehet, hogy még nem tudtátok, de igaz történeten alapszik.
A Dybbuk doboz, azaz a Démoni doboz története
2003-ban egy oregoni, portlandi író, Kevin Mannis aki egy bútorfelújító üzlet tulajdonosa, elárverezett egy borosszekrényt az eBay-en. Kevin aukciós leírása tartalmazott egy történetet, amely azt állította, hogy a doboz korábban a lengyelországi holokauszt túlélőjének tulajdonában volt, aki szerint egy dybbuk nevű rosszindulatú szellem lakozott benne. Továbbá azt is állította, hogy a doboz paranormális erővel bír és felelős a balszerencséért és a rémálmokért.
A The Los Angeles Times 2004-es cikke ezzel nyit:
Egy kis fa szekrény aukcióra került az EBay-en, aminek a belsejében két hajtincs, egy gránitlap, egy szárított rózsabimbó, egy serleg, két búzadarab, egy gyertyatartó és állítólag egy „dibbuk”, egyfajta jiddis folklórban népszerű szellem.
A zsidó mitológia szerint a Dybbuk egy nyugtalan, rosszindulatú szellem, amely képes kísérteni, sőt megszállni az élőket. Néha úgy gondolják, hogy egy elhunyt ember lelkének egy részéhez kötődik és segít a befejezetlen ügyekben. Addig nem pihen, amíg el nem éri célját. Az igazi Dybbuk Box egy borosdoboz, amelyet eredetileg egy Havaleh nevű holokauszt-túlélő birtokolt, aki Lengyelországból Spanyolországba menekült és ott vásárolta meg azt, mielőtt az Egyesült Államokba érkezett volna.
Ezután Kevin Mannis birtokába került a tárgy, aki 2001-ben egy ingatlaneladáson vásárolta és végül megpróbálta visszaadni a családnak, de nem akarták azt. Az eredeti tulajdonosok meg voltak győződve arról, hogy egy Dybbuk lakozik benne. Kevin szerint abban a különleges szekrényben két 1920-as fillér volt, egy zsinórral kötött szőke hajfürt, zsinórral kötött barna hajtincs, egy kis szobor, amelybe a héber “Shalom” szót vésték, egy kis borospohár, egy szárított rózsabimbó és egyetlen gyertyatartó négy, polip alakú lábbal. Míg a doboz a férfi birtokában volt úgy gondolta az anyja születésnapi ajándékaként átadja neki, miután pedig a nő átvette azt, még aznap agyvérzést kapott.
A Dybbuk Box-nak Kevin után volt egy másik tulajdonosa. Végül Jason Haxtonnal kötött ki, aki egy speciális katonai ládába temette, miután furcsa egészségügyi problémákat kezdett okozni neki. Csalánkiütéstől szenvedett és vért is köhögött. Haxton és Rabbis együtt dolgozott a box lezárásában és végül sikeres is volt. Elrejtve tartotta, mielőtt úgy döntött volna, hogy Zak Bagansnak adományozza. Ez a csere Bagans Deadly Possessions című műsorának egyik epizódjában szerepelt.
Vajon igaz a története?
A későbbi tulajdonosok akik tovább adták a dobozt, Kevin történetét igaznak állították be és saját tapasztalataikat is elmondták. Jason Haxton, akiről korábban is szó volt a Missouri Kirksville-i Osteopátiás Orvostudományi Múzeum igazgatója és egy olyan weboldalt indított, amely összefoglalta a dobozzal kapcsolatos állításokat. A weboldal címe: dibbukbox.com és állítólag több százezer találatot kapott, ami által sikeresen létrehozta ezt az internetes legendát.
Érdekességként még annyit, hogy 2018-ban a rapper Post Malone azt állította, hogy a balszerencséjét a dobozzal való kapcsolata okozta.
2004-ben Haxton eladta a történet jogait egy hollywoodi produkciós társaságnak. Az ezt követő film Sam Raimi által jelent meg 2012-ben, ez volt a Démoni doboz.
A film nem titkolja, hogy igaz történeten alapszik, ahelyett ezt használta a film elsődleges marketing funkciójaként. Annak ellenére, hogy nem kapott túl magas minősítést, a horror még mindig jól teljesített. Továbbá, ami még fontosabb, hogy az embereknek felkeltette az érdeklődését a Dybbuk Box mögött meghúzódó történet.
Zak Bagans, aki a Ghost Adventures című dokumentumfilm ismert paranormális nyomozója, megszerezte a Dybbuk Box-ot, amit jelenleg a Las Vegas-i múzeumában mutatnak be.