Könyvek

Hogyan szeressük meg jobban a Nyugatot? Csepella Olivér képregénye segít

Van néhány olyan név, amiket a gimnáziumi irodalomórákon akarva-akaratlan megjegyzünk, hiszen a fejünkbe verik őket és halálunkig tudni fogjuk ki volt az a Babits Mihály vagy Ady Endre, és álmunkból felkeltve betéve tudjuk a munkásságukat. Persze vannak, akiket a magyar irodalom annyira hidegen hagy, mint az mélyhűtőben lévő, fagyisdobozba tett lefagyasztott pörkölt. Páran azonban a magunk módján szeretjük a költőink művészetét. Akármelyik csoportba is tartozol, ha szereted a képregényeket, akkor most megmondom mit élveznél igazán és hogyan érezheted magadhoz közelebb a forradalmi Nyugat tagjait!

A Nyugat+zombik egy olyan képtelen kötet, amire nem tudtuk, hogy szükségünk van, de amint feleszméltünk a létezésére tudtuk, nem kell semmi más. A nyugatos költőink, íróink, ahogy eszük vesztett identitásokkal harcolnak az a féle igényes baromság, amit általában csak az interneten találunk meg. A helyzet azonban közel sem annyira egyszerű, minthogy Pesten kitör a zombiapokalipszis, a történet ennél kicsit összetettebb, hiszen az élőhalottak sem igazán élőhalottak, szimplán csak agyhalottak, ahogy egy felsőbb entitás irányítja őket. Kedvenc nyugatos művészeinknek pedig a New Yorkban ragadva kell küzdeniük az életükért és a magyarságért. Hét kedvencünk jelenik meg az oldalakon, Babits Mihály, Ady Endre, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza. Mindegyikük hatalmas intenzitással kel életre előttünk, közvetlen párbeszédeikkel sokkal közelebb érezhetjük őket magunkhoz, mint bármelyik irodalom órán valaha. Egymás között elcsattanó poénjaik, de még pusztán a beszélgetéseik is nevetésre késztettek, amint elővettem a képregényt a vonaton, máris eszelős módjára vigyorogtam a képek fölött. Ami igazán csalogatóvá teheti mindenki számára a kötetet, az az, hogy nincs szükség irodalmár tudásra a viccek megértéséhez, elég hogyha gimiben részt vettél pár irodalom órán. Én a tanárok helyében feladnám a Nyugat+zombikat, ha nem is kötelezőnek, de ajánlott olvasmánynak. Sokkal izgalmasabbá tehetné a tanulást, az ismerkedést a Nyugat költőivel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Olvasok is (@olvasokis) által megosztott bejegyzés,

Az egyértelműen magyar indíttatású történet előveszi a nacionalizmus témáját, mégsem éreztem, hogy politikai kritikát fogalmazott volna meg, ami elég nehéz, főleg hogy sokan mostanában mindenben meglátják a különböző pártok azt, ami nekik tetszik, illetve nem tetszik. Itt azonban mindez csak a sztori érdekében került elő és eszembe sem jutott volna ilyeneken gondolkozni.

A rajzolás kitűnő, a leegyszerűsített, mégis karakteres költőinket egyszerűen fel tudjuk ismerni minden hasábon és a háttérrel sem olvadnak össze. A sárga színnel karöltve egyszerre lett színes és fekete-fehér, nem pedig egy tarkabarka színkavalkád. Ez csak még többet adott hozzá a hangulathoz. Nem sok képregényt olvastam az utóbbi időben, szóval lehet, hogy ezért, de számomra néhol kaotikusak voltak az oldalak és elvesztem a cselekményekben, de a gondosabban megszerkesztett oldalak kárpótoltak mindenért. A végére úgyis minden összeáll, mint a zamicskás rizs. A fejezet elválasztó egész oldalas grafikákon Olivér kifejezetten az olvasóhoz szól, ettől nem csak a Nyugatot, de a készítőt is közelebb érezhetjük magunkhoz. Néha zenét ajánl, néha faktokkal dobálózik, de amiket leír, sohasem érdektelen.

Ha csodálkozol, hogy hogyan sikerült ilyen remek nyelvezettel összetenni ezt az eszementséget, akkor felhívnám a figyelmed az író/grafikus személyére, aki nem más, mint Csepella Olivér, a Csaknekedkislány tánczenekar énekese.

Nem csoda hát, hogy sok féle fajta embernek tudom ajánlani a Nyugat+zombik című képregényt. Egyértelműen, ha szereted a képregényeket, ha közelebb érzed magadhoz az irodalmat, mint a hétórai főbelövést, és persze a Csaknekedkislány rajongóinak.

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.