Hogyan lehet komoly egy olyan könyv, amiben egy vagina tó nem létező gyerekeket szül?
David Wong iránti rajongásomat már két cikkben kifejtettem, kezdve a John meghal a végénnel, folytatva a This book is full of spiders-zel, ám most a What the hell did I just read című regényével kapcsolatos élményeimet fogom leírni.
David Wong jellegzetessége abban rejlik, hogy hogyan tud egyszerre rettentő vicces és ijesztő lenni. Hihetetlen fantáziájával bővíti ki a már létező világunkat. Olyan dolgokat tud belehelyezni, ami nekünk soha eszünkbe sem jutna, mégsem kérdőjelezzük meg az igazát. A feszültség mindig csak növekszik, a rejtély és értetlenség már a kezdetektől velünk van, a nevetést pedig sosem hagyjuk abba az abszurd helyzetek miatt.
Ahogy a John meghal a végén olvasása után a végére értem a This book is full of spiders-nek, egyértelműen érezhető volt David Wong fejlődése. Elképesztő, hogy a két kötet között mennyit fejlődött és ez nem ment az írói stílusára. A fejlődés és enyhe változás szintén érezhető a What the hell did I just read esetében is, ami amúgy szerintem a világon az egyik legjobb könyvcím valaha (karonöltve az egyik fejezet címmel: Wait, what the fuck?).
Most pedig elmondom mi a poklot olvastam. Lehetőleg spoiler mentesen, mert ebben aztán vannak olyan plot twistek, hogy még én is kiestem a székből. Davidéket egy első ránézésre nem túl extra esethez hívják ki. Az ex-katona Ted lakásából eltűnt egyetlen kislánya, Maggie, minden előjel és utószél nélkül. A kamerák nem rögzítettek semmit, nyoma sem maradt, egyszerűen csak köddé vált. Az egyetlen nyom, amin el tudnak indulni, az egy gyanús külsejű férfi, aki pár nappal az eset előtt érdeklődött Maggie felől. A kis csapatunk nyomozni kezd, ám ahelyett, hogy bármi haladást érnének el az ügyben, csak még több gyerek tűnik el és az ügy fő gyanúsítottja Dave lesz.
Itt zárom le a történet ismertetését. Ezek után még rengeteg cselekmény történik, újra képbe kerül a szójaszósz, Marconi segítségéből is kapunk és tömérdek olyan random dolog kerül megint az olvasó elé, amin az előző regények után már meg sem lepődünk (pl. a dildo gun). David mémes humora még mindig a színen van, az írási stílusa nem sokat változott, de be kell vallanom, hogy akármennyire tökéletes a könyv címe bármelyik David Wong regényhez, ezzel a kötettel most mégse operál olyan jól. Mert ez a könyv francosan komoly! Ha ismered az írót, és legalább a magyarul megjelent John meghal a végént olvastad, akkor ez most hihetetlen lehet. De miért gondolom, hogy ez a könyv igazi problémákra világít rá?
Az első könyvtől kezdve ismerjük David helyzetét és lehetőségünk volt végigkövetni Amy tragédiáját. Tudjuk, hogy mind a kettejük családi helyzete tragédia, nem volt könnyű gyerekkoruk és a jelenük sem egyszerű minden természetfeletti, halálos kalandjuk ellenére. Mert hát valljuk be, ők ketten (Johnnal együtt hárman), nem egyszer sodorták veszélybe az életüket, hogy megmentsenek egy olyan bolygót, amit a saját meglátásuk szerint sem lenne olyan érdemes. Ezekből a magánakciókból semmi fizetséget nem kaptak, csak erkölcsi győzelmet. A harmadik kötetben pedig szembesülhetünk igazán azzal, ami eddig is megbújt a háttérben, de úgy gondoltuk ezek a könyvek túl komolytalanok ahhoz, hogy ilyen reális gondokkal foglalkozzon.
David és Amy egy lakásban éldegélnek, miután egy pókos zombiapokalipszis tönkretette Dave házát. Amy dolgozik, David pedig képtelen munkát találni. Az anyagi helyzetük nem túl stabil és ha lehet így mondani két tipikus millenial gondjaival küzdenek. Míg David sokszor képtelen felkelni, nem érez magában semmi motivációt és a lelkesedése, érzelmi világa alig pislákol, addig Amy próbálja kézben tartani a dolgokat, de támogatás nélkül két ember terhét cipelni nem könnyű. Az író veszi rá az időt, hogy elmondja David igenis depressziós és az állapota nem csak őt befolyásolja, hanem a párkapcsolatára is befolyással van. Nem hajlandó segítséget kérni, mindig azzal próbálja nyugtatni Amy-t, hogy majd jó lesz, de mindketten tudják, hogy nem lesz. Van egy rész a könyvben, ami szűrrealitása ellenére olyan valósan tárja elénk az érzéseket és a szituációt, hogy még engem is szíven ütött. Mi a tanulság? Az igazi szerelem csak a mesekönyveinkben létezett, és akármilyen igazak az érzések, közös erőfeszítések nélkül bármi szét tud esni. És ami talán még fontosabb, hogy nem szégyen vagy felesleges segítséget kérni, ha gondban vagyunk, mert nem csak ránk van rossz hatással, de a kapcsolatainkat is tönkreteheti és a környezetünkben élőket is befolyásolja.
Úgy vágtam bele ebbe a könyvbe, hogy a borító ígéreteire bíztam magam (,,another shitstorm”) és a szokásos agyamentségre számítottam. Hiába nem azt kaptam, amire vártam, közel sem csalódtam a What the hell did I just readben. A komoly részei egyszerűen fejbevágtak és szinte lehetett volna bármi a gyerekekkel, nem érdekelt volna, hiszen miközben így megbújt a realitás két logikátlan humorbomba között, nem tudtam másra figyelni. Váratlan volt, és ezért hatásos. Ennek ellenére továbbra is tudom ajánlani a David Wong rajongóknak, akkor is, ha semmilyen szinten nem vevők erre a volumenre, a kreatív kreténség még mindig ötcsillagos.
