Helena Duggan – A tökéletes város
Egyszer valaki azt mondta neked, tökéletesnek lenni unalmas. Nincs benne semmi izgalom, kihívás vagy hullámvölgy. Pedig ettől élet az élet. Nem létezik olyan, hogy tökéletes, és ez így is van jól. Ezt bizonyítja Helena Duggan első könyvével, A tökéletes várossal is.
A helyzet mindenkinek ismerős; Violet családja az édesapa álláslehetősége miatt Hibátlanba költözik. A lánynak be kell illeszkednie az iskolába és meg kell szoknia az új helyet, azonban itt nincs népszerű diáklány, akivel meg kell küzdenie, nincs első, nagy, elérhetetlen szerelem vagy közutálatnak örvendő tanulócsoport, akit a főhősnő majd felkarol.
Violet utálja Hibátlant. Nem akart idejönni, ahogy az anyja sem. Az emberek furcsák, az egyediség szigorúan tilos, aki pedig nem osztja a lakosság nézeteit, azt tablettákkal kontrollálják. Violet hangokat kezd hallani, valahányszor leveszi a szemüvegét, az apja eltűnik, a város vezetői, az Archer fivérek pedig furán viselkednek. Aztán egy éjszaka megjelenik egy árny az ágya mellett, és magával viszi a Fal mögé Senkiföldjére.
Violet, mint minden kiskamasz, makacs és elsősorban a szívére hallgat. Fiút, a senkiföldi árvát követve válik azzá a hősnővé, aki minden lányban ott van, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy előbújjon. Fiúnak csak céljai és a becsülete van, mégis képes lenne bármit feláldozni Violetért és Hibátlan lakóiért. És persze ott vannak a túloldalon bújkáló, mondhatni, ketrecbe zárt lakók, magukra maradva, kiszipolyozva, gyermek, apa vagy anya nélkül, a szívükben azzal az apró, évek óta alig pislákoló szikrával, amit bár nehéz feléleszteni, de ha fellobban belőle a láng, az tovább ég bármelyik tűznél.
A cselekmény mindvégig pörög, lebilincselő, fenntartja az érdeklődést. A szereplők jól kidolgozottak, és bár leginkább tizenkét éveseknek ajánlott, a sötét, morbid elemek miatt az idősebb korosztálynak is érdemes elolvasnia. Olvassa el az, aki nem akar tökéletes lenni, vagy aki szerint a hibáink tesznek minket tökéletessé!